Idén is keressük az ország legizgalmasabb kerékpárútját!
Február 13-19. között várjuk ezen a linken kedvenc kerékpárút-szakaszodat, hogy az ország minden bicajosának felkerülhessen a bakancslistájára. Fontos, hogy megszakítás nélkül végig lehessen rajta tekerni, és legalább 7 km hosszú legyen. Ha izgalmas látnivalók vannak az útvonal mentén, vagy ha szép tájon fut keresztül a bringaút, nagyobb eséllyel indul a versenyen.
A bringázás Magyarországon egyre népszerűbb: egyre többen járnak két keréken munkába, és sokan tekernek a természetben hétvégente. Sok helyen kerékpársávok és bicikliutak épülnek, így bővül az úti célok listája is. Az út utak létrehozása és karbantartása energiát igényel. A befektetett munka viszont csak akkor térül meg, ha a bringások biztonságosan, a közlekedési szabályokat betartva gurulnak az utakon, figyelembe véve a többi közlekedő embert és járművet. Ezért hirdeti meg idén is az Év Kerékpárútja pályázatot a KTE Közlekedésbiztonsági Tagozata, az Aktív Magyarország, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Magyar Kerékpárosklub. A Közlekedési Kultúra Napja rendezvénysorozat részeként kiírt pályázat nem titkolt célja, hogy a kerékpáros turizmust is támogassa, és új túrahelyszínek ajánlásával szólítson mindenkit nyeregbe.
A beküldött pályázatokat és a szakemberek által javasolt szakaszokat szakmai zsűri értékeli, és választja ki a 11 legjobb útvonalat. A nagyközönség kezében van a döntés, ezek közül melyik érdemli meg 2023-ban az Év Kerékpárútja címet? A döntősökre az Aktív Magyarország Facebook oldalán lehet majd szavazni április 17-30. között.
A végeredményt az elmúlt évekhez hasonlóan május 11-én, A Közlekedési Kultúra Napján fogjuk kihirdetni. A Közlekedési Kultúra Napját a Közlekedéstudományi Egyesület 2015 óta szervezi meg azzal a céllal, hogy ráirányítsa a figyelmet a biztonságos és kulturált közlekedésre. Ennek a kezdeményezésnek része az Év Kerékpárútja pályázat is. A nyertes úton ezt követően táblát avatnak a szervezők, illetve kisfilm is készül az érintett útszakaszról.
A pályázat részletei itt olvashatók.
2022-ben a Kaposvárról induló kerékpáros útvonal nyerte el a címet, amely megkerüli a Deseda-tavat. Nem a tó az egyetlen látnivaló, ha az ember itt teker: játszóterek, vízi világot bemutató látógatóközpont és lombkorona-sétány is várja a bringásokat.
2021-ben a Poroszlót Tiszafüreddel összekötő szakasz lett az Év Kerékpárútja. A négy hídból álló komplexum az egyik leglátványosabb kerékpáros fejlesztés. A kerékpárút nem véletlenül lett az ország kedvence, tavaly több mint 150 ezren tekertek át a Tisza-tó fölött.
2020-ban a Tatabányát Tatával összekötő, az Által-ér mentén kanyargó kerékpárút kapta az elismerést. A kiváló minőségű burkolaton, az autóforgalomtól távol vezető kerékpárút csodás tájon kanyarog itt, hiszen az Által-ér ívei, a Gerecse és a Vértes látványa teszik teljessé az élményt.
További híreink
Csodák várnak a natúrparkok őszi hétvégéin
5 helyszínen az aktív időtöltés és a helyi értékek kerülnek a középpontba.
Átalakul a chipsadó, ami mostantól az aktív életmódot támogatja
Az elfogyasztott energiaitalok pörgetik fel az egészségtudatos életvitelt.
Kalandozni hív a Szigetközi Kalandtérkép
A Kalandtérkép hat kategóriába sorolva gyűjtött össze a különböző típusú szolgáltatásokat, így mindenki megtalálja a legizgalmasabb gasztronómiai élményeket, a természeti...
Nézz szét túráink között!
Bökényi kör
Az Országos Kékkör legfiatalabb útvonalának egyik szakaszán, árvízvédelmi töltésen tekerve fedezd fel az egykori folyómedrek által szabdalt tájat és figyeld...
Körtúrabökényi duzzasztószéchenyi liget+
Bodza-völgyi barangolás – a Velencei-hegység legjava
Nem csak Pákozd környékén találhatsz ingókövet. Sőt, itt van a legnagyobb. A csodás erdő csak a hab a tortán. Indulj...
Szép kilátásFöldtani érdekességekgyalogtúraTúraKörtúra+
Szatmár-Beregi kerékpáros örökségtúra
Az útvonal olyan ikonikus műemlékeket érint, mint a szatmárcsekei csónakfejfás temető vagy a Túristvándi vízimalom.
KörtúraKulturális/történelmi értékekKözépkori templomok+
Vasparipán az Őrségből Goričkoba (Őrség 1)
Az Őrség „fővárosából” induló biciklis körtúrán az Őrség nyugati részével ismerkedhetünk meg, a kitáblázott, Őrség 1 kerékpáros útvonalat bejárva. Őriszentpéterről...
KörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Mélyen a gemenci erdőkben
Indulj el a Rezéti-Dunán a Duna-Dráva Nemzeti Park gyönyörű környezetében, ahol gémeket, kócsagokat és más lenyűgöző madarakat is láthatsz!
VonaltúraTúraKulturális/történelmi értékekVízitúra+
A döbröntei vártól a Polányi Passió helyszínéig
Indulj el az Észak-Dunántúlra, egy vadregényes körtúrára, és csodáld meg a benne rejlő kincseket!
KörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraLátnivalók Magyarországon+
Prónay-kilátó körtúra, Alsópetény
A Cserhát déli részének egyik leghangulatosabb túráján megcsodálhatod az erdős lankákat a Prónay-kilátóból. Túrázásra fel!
Család-és gyerekbarátKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Várnéző túra
Tekerj a nógrádi erdők között, pihenj meg frissítő forrásoknál, és engedd el magad a relaxáló környezetben!
Látnivalók MagyarországonKerékpártúraturistaházVonaltúraTúrakisvasútkerékpáros túra+
A Duna nyugalomszigete
Vizek mentén látogass el a Visegrádi Fellegvárba, és látogass el Szentendre gyönyörű vidékeire!
Kulturális/történelmi értékekVízitúraVonaltúraTúraLátnivalók Magyarországon+
Kajaktúra Európa Amazonasán, a Dráva alsó szakaszán
Evezz egyet Európa egyik legtisztább vizű folyóján a Dráván! Találkozó Szaporcán, az Ős-Dráva Látogatóközpontban.
VízitúraDráva-menteEgyirányú túraKülönleges élővilág+
A Zselici 4 fa túra nyomában
Sétálj el a a zselici 4 fához és engedd el magad az ottani mesés atmoszférában!
Különleges élővilágtanösvényTúraLátnivalók MagyarországonKörtúra+
Galyasági aprófalvak
Fedezd fel a Galyaságot, ahol az aprófalvak egymástól néhány kilométerre, alacsony dombok és erdős hegyoldalak között bújnak meg.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Élménytúra a Balatontól Veszprémig
Balatoni élmények, sok-sok látnivaló és a kerékpáros kihívásokat kedvelőknek kellő mennyiségű emelkedő is jutott ebbe a túrába. Remek program, akár...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúraKörtúra+
Bringás hullámvasút
Kerékpáron kalandozz el Écs ősfenyveséhez, ahol az ösvények hullámvasútszerű élményt nyújtanak! Utána látogass el a híres Pannonhalmához, illetve a hagyományőrző...
kilátóTúrakirándulásKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúra+
Vértes kerülés
Merülj bele a látványba amit a Vértes tartogat, és lesd meg a Csókakői vár szépségét!
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágKerékpártúrakerékpáros túraTúravár+
Kalandozás a Spartacus-ösvényen
Fogadd el a kihívást és járd meg a Spartacus-ösvényt ami elvezet a Pilis hegység legszebb zugaiba, majd frissülj fel a...
gyalogtúraTúrakilátóPilisKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Határokon át térben és időben – 3. Alpannonia® light körtúra
Az Írottkő Natúrpark körtúramozgalmának leghosszabb light túráján bepillantást nyerhetsz a határtalan természet és a változatos táj titkaiba.
TúraLátnivalók MagyarországonKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Kígyósi gyalogtúra
Erre a túrára jobb, ha viszel magaddal távcsövet is, mert erdei és pusztai élőlények sokaságával találkozhatsz 😉
KörtúraKirándulások 10 km alattA Körös-Maros Nemzeti Park ajánlásával+
Úrkúti-őskarsztól a kalandparkig
Csodáld meg Úrkút élettel teli erdeit az Úrkúti-őskarszt területén!
Látnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraKirándulások 15 km alatt+
Ártéri Kék Keszeg
A túra bepillantást enged a Tisza árterének hangulatos természeti világába. A 16 km-es kirándulás tetszőlegesen rövidíthető.
KörtúraCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúratanösvény+
A Tisza-tó vadonja
A Tisza-tó igazi madárparadicsom – a természet szépségeinek felfedezésére indulunk ezen a kalandos vízitúrán.
KörtúraSzép kilátásKülönleges élővilág+
Körtúra Gesztes várához
Vérteskozma, a sváb skanzenfalu már önmagában is tökéletes úti cél, egy friss levegőn eltöltött, testet-lelket nyugtató sétához. Ha nem hiszed,...
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátás+
Szurdoktúra a kősziklák között
Murafölde leglátványosabb természeti értéke a Nagybakónak és Újudvar határában fekvő egyedülálló Kőszikla-szurdok és Csibiti-tó.
KörtúraCsalád-és gyerekbaráttóKirándulások 10 km alattTúra+
Karsztfennsíkok és szurdokvölgyek között
A Bódvaszilasról induló, határon átnyúló körtúra a Bódva, majd a Torna völgyében vezet, impozáns karsztfennsíkok és a Kárpátok legszebb szurdokvölgyei...
KörtúraSzép kilátás+
Tokaj-Hegyalja lüktető ereje
A Bodrog, a szőlők és a látnivalókkal tarkított brigatúra garantáltan szemet gyönyörködtető élményt ad. Van benne bortrezor, Szegilongi Parafa, vizitúra...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúra+
Őrségi teker(g)és a gerencsérek földjén (Őrség 2)
Őriszentpétert egy bemelegítő dombbal hagyjuk magunk mögött. A Bajánsenye felé vezető közúton az egykori Maginot-vonal részeként épített bunkert találunk, majd...
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
A horgászok paradicsomától a zarándokok forrásáig
A nógrádiak kedvenc horgásztavától így izgalmas útvonalon jutsz el az egyik legszebb és leghíresebb keresztény zarándokhelyre, Szentkútra.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKörtúra+
Két napos vízitúra a Körösökön
Ha igazi kalandra vágysz, válaszd a kétnapos vízitúrát a Körösök völgyében! Első nap Békésről Köröstarcsáig evezhetsz egy kanyargós szakaszon, a...
Különleges élővilágVízitúrakét napos túra+
Két keréken a Sokorói-dombság szívében
Ismerd meg a Sokorói-dombság hangulatos településeit ezen a körtúrán. Utad sokszor erdők át, árnyas fák között visz, pattanj bringára és...
kirándulásKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúrakilátóTúra+
Élő földrajz óra a Szarvaskő-tanösvényen
Festői környezet, szűk völgyben megbújó mesebeli táj. Ez vár rád, ha ellátogatsz a Bükk hegység egyik legszebb fekvésű településére, Szarvaskőre.
Szép kilátásKirándulások 10 km alattKörtúra+