A túrázókat mostantól új látvány fogadja Kőhányáspusztán
A Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Programnak köszönhetően 420,5 millió forintos kormányzati hozzájárulásból újították meg a Gróf Esterházy Móric nevét viselő turistaszállást a Vértes szívében, Kőhányáspusztán. A Vérteserdő Zrt. az Erdészek a Vértes Értékeiért Egyesülettel és a GÁNT-ÉRT Nonprofit Kft.-vel közösen további 291 millió forintos európai uniós támogatásból előadótermet, kiállítóteret, a helyi termelők termékeit kínáló boltot, valamint éttermet is létesített az épületben, de hamarosan vizesélőhely-bemutatót és vadmegfigyelőt is létrehoznak a területen.
Az erdészeti utakkal szabdalt, mégis egyedülálló világgal rendelkező Vértes a bányászati múltra visszatekintő településein kívül középkori váraival és gazdag erdőrengetegével hívja felfedezésre a túrázókat. Itt található Kőhányáspuszta is, amely Gánt község területének része, az Országos Kéktúra 10. szakaszának egyik pecsételőhelye. Várgesztesről indulva egy hangulatos pagonyerdőn keresztül érünk el a festői kápolnájáról ismert településre, amely az egykori Esterházy birtokterület vadászati központja volt. A napjainkra gyakorlatilag elnéptelenedett, hétvégi házas kis sváb faluban nem csupán az Avilai Szent Teréz tiszteletére szentelt kápolnát és a Kéktúra bélyegzőjét találjuk, hanem a teljes rekonstrukción átesett, a környék egykori birtokosáról elkeresztelt gróf Esterházy Móric Ökoturisztikai Központot is. A névadó nagybirtokos, miniszterelnök a Vértes turizmusának története során jelentős lépést tett azzal, hogy első nagybirtokosként nyitotta meg uradalma területét a kirándulók előtt.
Ez a mostani átfogó fejlesztés nem csak a családok kikapcsolódását szolgálja, hanem sokoldalú és komplex szolgáltatásokat biztosít az aktív turizmus szerelmesei számára, valamint az erdőgazdaság oktatáspolitikájának eszközrendszerét is erősíti. Az ökoturisztikai központ az egykori sváb település múltját, néprajzi értékeit is a látogatók elé tárja. Az épület földszinti része előadóhelyiséget, kiállítótermet, Zöld boltot és sváb gasztronómiát is prezentáló éttermet foglal magában. Az állandó és időszaki kiállításokon a Vértes természeti értékeit, épített örökségét ismerhetik meg a látogatók, a boltban pedig helyi termelők által forgalmazott, a vidék jellegzetességeit, sajátos ízvilágát tükröző termékekből vásárolhatnak a turisták. Az épület tetőterében egy 52 férőhelyes turistaszállás kapott helyet, 13 klimatizált szobával, szobánkénti fürdőszobával.
Az ökoturisztikai látogatóközpont bemutató, ismeretterjesztő, illetve szemléletformáló céljait a látogatóközpont közelében kiépítésre kerülő tanösvény és ZÖLD ÚT is segítik, de nemsokára kialakítanak egy vizesélőhely-bemutatót is a kőhányási tó rekonstrukciójával. A bemutató hely sokféle növény- és állatfajt tart majd fenn, táplálékszerző és szaporodási területként is szolgálhat, vándormadaraknak pedig megállópontot jelenthet. A tó helyrehozatala ökológiai, természetvédelmi, társadalmi és turisztikai szempontból is nagy jelentőséggel bír. További fejlesztés a 12 személyes vadmegfigyelő is, amely az évek folyamán tradicionálissá vált szarvasbőgés-hallgató túrákon lesz majd népszerű.
További híreink
Országos Bringapark Program 2024 – Felhívás
Idén is kiírja a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára az Országos Bringapark Programot.
Országos Sítanpálya-építési Program 2024 Felhívás
Idén is kiírja a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára az Országos Sítanpálya építési Programot.
Országos Mászóterem-építési Program 2024 – Felhívás
Idén is kiírja a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára az Országos Mászóterem-építési Programot.
Országos Görpark Program 2024 – Felhívás
Idén is kiírja az Aktív Magyarország az Országos Görpark Programot.
Nézz szét túráink között!
Körtúra a tarcali bányatónál
Elzarándokolunk a tokaji borvidék legmonumentálisabb látványosságához és gyönyörködhetünk egy különleges bányató türkizkék vizében.
Az Aggteleki Nemzeti Park ajánlásávaltóKirándulások 10 km alattSzép kilátás+
Erdei kerékpárúton a Nyugat-Mecsekben
A túra Pécs belvárosából indul, első szakasza a rendkívül látványos Orfűi kerékpárúton halad. Rengeteg látványosság vár rád: hangulatos erdei kerékpárút,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúraTúratóTörténelemKözépkori templomok+
Vízitúra a Felső-Tiszán: Tivadar-Vásárosnamény
A túra Tivadarból, a Felső-Tisza-vidék egyik leghangulatosabb településéről indul, és Vásárosnaményban, a beregi térség fővárosában ér véget.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátEgyirányú túraKözépkori templomok+
Kerékpárral a Szigetköz és a Mosoni-sík határán
Programokkal és látnivalókkal teli kerékpáros túra, ami elvezet a Mosoni-Duna partjaira madárlesre, illetve bevezet a városba, ahol megtekintheted a magyar...
TúratanösvényKörtúrakirándulásSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágKerékpártúra+
Nagy Gáspár Emléktúra
Indulj el Nagy Gáspár Kossuth-díjas költőnk emléktúrájára, ami számtalan hagyományörző településbe vezet el Téged!
TúraLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekgyalogtúraVonaltúra+
Egy csipet bringás Toszkána a Balaton fölött
Toszkánai táj és életérzés a Balaton felvidéken. Ez a Keszthely és Aszófő közötti túraajánlat bővelkedik a változatos élményekben.
Egyirányú túraKerékpártúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Fedezd fel a Duna csodálatos vízivilágát!
Tekerj le Ráckevére és Szigetszentmiklósra, hogy megcsodálhasd az ottani vízivilágot!
Budapestkerékpáros túraBudapesti túrákKörtúraEurovelo 6kilátó+
Pilisi kolostortúra
Indulj el egy túrára a Pilis gyöngyszemei között, lesd meg Magyarország történelmi kincseit, mint a Pál kolostort!
KörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraLátnivalók Magyarországon+
Kígyósi gyalogtúra
Erre a túrára jobb, ha viszel magaddal távcsövet is, mert erdei és pusztai élőlények sokaságával találkozhatsz 😉
KörtúraKirándulások 10 km alattA Körös-Maros Nemzeti Park ajánlásával+
Izzasztó hegyikerékpáros túra a Visegrádi-hegységben
A Szentendréről induló körtúra kihívásokkal teli erdei és aszfaltozott útjain hullámvasút-szerűen élvezheted a tekerést, miközben gyönyörködhetsz a változatos tájban.
Túrakerékpáros túraNehézKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
A borsodi tengerszem – a Rudabányai-tó
Az Aggteleki-karszt számos geológiai csodájának neve már ismerősen cseng fülünkben – szinte mindenki járt már a fenséges Baradla barlangban, lenyűgözték...
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKörtúraSzép kilátás+
Az Erdőország vadonjában
Tekerj az életteli vadonban a Zselicben, vagy nézd meg Kaposvár várost illetve próbáld ki a Zselici Csühögőt!
KerékpárútTúrakerékpárkerékpáros túraKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Somogyi kerekezés
Kerékpártúránk Balatonlelléről indul. A tó partját déli irányban elhagyva előbb Látrányon tekerünk keresztül, majd Visz érintésével érkezünk Karádra. Karádig alacsony...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKörtúra+
A Balaton-felvidék titkai – Alsóörstől Csopakig
Útvonal: Alsóörs–kilátók–Miske-szikla–Malom-völgy–Király-kút–Csopak A túra Alsóörsről indul, ahová kényelmesen el lehet jutni vonattal vagy autóval, majd a túra végén Csopakról könnyen...
Kulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekEgyirányú túraSzép kilátás+
Hegyhát 15 gyalogtúra
Indulj el a Vasvár természeti világába, és csodáld meg a szőlőhegyeket, vagy a Parkerdőt!
KörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilággyalogtúraTúraLátnivalók Magyarországon+
Szamos menti körtúra
Ezen a túrán felfedezheted a látnivalókban gazdag Szamos menti kis falvakat.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKözépkori templomok+
Szurdokpüspöki körtúra
A pincesortól indul túránk, a szőlőföldek mellett haladva egyre meredekebben hódítjuk meg a Mátra magasabb és magasabb csúcsait. Indulj el!
KörtúraSzép kilátás+
Ágasvári körtúra
A Mátra szívébe, az Ágasvári turistaházhoz kapaszkodik fel ez a remek túra. És még azt is megtudhatod, hogy mi a...
Szép kilátásKörtúra+
Himbák mentén a smaragdzöld erdőbe
Tekerj dimbes-dombos útvonalon olajkutak között! Smaragdzöld erő, béke és nyugalom lesz a jutalmad.
KörtúraKerékpártúra+
Élmény kerékpártúra az Őrségben (Őrség 4)
Az Őrség kitáblázott kerékpáros útvonalai közül az Őrség 4 a leghosszabb és talán az egyik legérdekesebb is, érdemes egy teljes...
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágKörtúra+
Skanzentúra a Tókaji Parkerdőbe
Fogadd el a kihívást és tedd meg ezt a körtúrát ami elvezet Szenna, Tókaj, és a Kincses-hegy elrejtett csodáihoz!
gyalogtúraTúraKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Bányásztúra a határsáv mentén
A túra az egykor virágzó bányásztelepülést, a Sopron melletti Brennbergbányát járja körbe a magyar-osztrák határ és a vasfüggöny nyomvonalán.
KörtúraSzép kilátásTúra+
Bringás hullámvasút
Kerékpáron kalandozz el Écs ősfenyveséhez, ahol az ösvények hullámvasútszerű élményt nyújtanak! Utána látogass el a híres Pannonhalmához, illetve a hagyományőrző...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúrakilátóTúrakirándulásKörtúra+
Fedezd fel önállóan a szigetközi akváriumot, a Gazfűi-Dunát
Evezz le a Gazfűi-Duna vadregényes ágán, csodálkozz a folyó változatos és gyönyörű élővilágában!
Különleges élővilágVízitúraevezéskirándulás+
Nagy gemenci kör Bajáról
Fedezd fel a gyönyörű és kalandos Sugovicát Bajáról indulva, szarvasok, gémek és teknősök társaságában!
VízitúraTúraKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Kerékpárral a Sasbércre
A Terényből induló bringás körtúra emelkedőkben bővőlködik, de kitartásod jutalma egy igazi mesebeli táj lesz.
kerékpáros túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekkilátóTúra+
Őrségi teker(g)és a gerencsérek földjén (Őrség 2)
Őriszentpétert egy bemelegítő dombbal hagyjuk magunk mögött. A Bajánsenye felé vezető közúton az egykori Maginot-vonal részeként épített bunkert találunk, majd...
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágKörtúra+
Szent László örökségtúra
A Szent László-örökségtúra a legnépszerűbb örökségtúra-útvonalunk, melyen a Felső-Tisza-vidék kevéssé ismert nyugati felének felfedezésére indulhatsz.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKözépkori templomok+
Mackókör
A túra geológiai és történelmi emlékhelyeket egyaránt érint: sorra veszi Salgó és Somoskő várát, a Boszorkány-követ és a bazaltorgonát.
KörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességek+
Pisztrángok nyomában a Garadna-völgyben
Tudtad, hogy olyan gyorsfolyású vizeket kedvelő halak is élnek nálubk, mint a pisztráng? A Bükk különleges világában velük is találkozhatsz.
Túrakisvasúttanösvénykisvasút túraKörtúraCsalád-és gyerekbarátgyalogtúra+