A Gubacsos kulcsosház újjászületve, igényes környezetben várja a vendégeit
Jelentős ökoturisztikai fejlesztést valósított meg a Mecsekerdő a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program részeként, ugyanis 43 millió forint állami támogatással újjászületett a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi körzetben lévő Gubacsos kulcsosház. A teljeskörűen felújított, egész évben nyitva tartó erdei kulcsosház a Mecsek egyik ikonikus települése, Orfű közelében található. A beruházásnak köszönhetően a természetjárókat mostantól a XXI. századi igényeket is kielégítő körülmények várják a különleges tájképi értékű, védett természeti környezetben.
A 12 fő befogadására alkalmas, egész évben nyitva tartó erdei kulcsosház épülete teljesen újjászületett. Az új bútorokkal berendezett főépülete két hálóhelyiségében vizesblokk kialakítással, a konyhában az önellátás minden feltételével remek komfortot biztosít. A szintén felújított melléképület fatüzelésű kályhával és áramvételi lehetőséggel további 2 fő részére kínál kényelmes szállást. Az udvaron a forró nyári napokon fedett kerti kiülőben lehet hűsölni, este pedig szalonnasütéssel vagy bográcsozással tehetjük még hangulatosabbá az itt töltött időt. A kulcsosházat modern szennyvízkezelő rendszer – biológiai szennyvíztisztító – és fúrt kút szolgálja ki. „A rekonstrukció révén hazánk turistaházainak döntő többségéhez hasonlóan a Gubacsos kulcsosház is már eléri az osztrák és a szlovák turistaházak színvonalát”, mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos
A kulcsosházra több túraútvonalon – S és K+, valamint a Gubacsos-forrást érintő K● –, Orfűtől mindössze 3,7 kilométerre, egy csendes, fákkal körbevett kis tisztáson találunk rá. A környéken számos lehetőség kínálkozik a szabadidőt aktívan eltölteni szándékozók számára. Kerékpáros túrázóknak érdemes egy látnivalókban bővelkedő tókerülő kerékpárúttal indítani a felfedezést az Orfűi-tó, a Pécsi-tó, a Herman Ottó-tó és a Kovácsszénájai-tó mentén. Utóbbit magunk mögött hagyva érdemes Abaliget felé továbbgurulva érinteni a hangulatos völgyben fekvő Csónakázótavat és az Abaligeti tavat, ahol pihenésképpen akár az Abaligeti-barlangot és Denevérmúzeumot is megtekinthetjük. Innen alacsony forgalmú, egy kis emelkedővel nehezített aszfaltúton lehet visszajutni a kulcsosházhoz. Ugyanakkor egy gyalogtúra keretében is ideális úti cél lehet az Orfűi Malmok, illetve az Orfűi Tájház és a Kemencés Udvar.
A Mecsekerdő 2006-ban kezdte el fejleszteni és átalakítani kulcsosházait. Fő célja, hogy a fenntartható erdőgazdálkodás részeként szélesítse turisztikai kínálatát, ezen belül pedig megfizethető szálláslehetőséget biztosítson a természetjáróknak. Ennek a folyamatnak fontos állomása volt a legendás Gyopár-kulcsosház megújulása és átadása 2021-ben, illetve most, a Gubacsos kulcsosház rekonstrukciója is.
Fotók:Guba Csaba
További híreink
Országos Bringapark Program 2024 – Felhívás
Idén is kiírja a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára az Országos Bringapark Programot.
Országos Sítanpálya-építési Program 2024 Felhívás
Idén is kiírja a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára az Országos Sítanpálya építési Programot.
Országos Mászóterem-építési Program 2024 – Felhívás
Idén is kiírja a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára az Országos Mászóterem-építési Programot.
Országos Görpark Program 2024 – Felhívás
Idén is kiírja az Aktív Magyarország az Országos Görpark Programot.
Nézz szét túráink között!
A Nyugat-Cserhát tavai
A Bánkról induló biciklis körtúrán szinte minden második településen találhatsz egy kisebb-nagyobb állóvizet, melyek kiváló célpontjai lehetnek kerekezéseidnek.
tóTúrakerékpáros túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Őserdők őrzője
Indulj el ezen az egynapos túrán a Bakonyba, és csodáld meg az őserdős tájat a Burok-völgyben, majd utazz el Fehérvárcsurgóra...
KörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúrakastélyLátnivalók Magyarországon+
Vinarium túra
Magyar-szlovén határon átnyúló túra, amely gyönyörű településeken keresztül vezet a szlovéniai Lendvára.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Források és szurdokok nyomában
Látogass el Bakonybélre ezen a varázslatos látványokkal teli körtúrán, ahol ellátogathatsz a Kerteskői szurdokba, majd a Pannonhalmi Csillagdában elmélkedhetsz a...
Kulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraKirándulások 15 km alattLátnivalók MagyarországonKörtúra+
Parádfürdői kaland körtúra
A Mátrában bringázni nem kis kihívás, ez a túra kalandvágyóknak és jó erőben lévő hegyi bringásoknak szól. Egy vagy két...
KörtúraSzép kilátás+
Ilona-völgyi körtúra
Parádfürdőről dél felé indulva, az egykori Rákóczi-fa torzója mellett térj be az Ilona-patak völgyébe! Csodás kirándulás vár rád innen!
KörtúraSzép kilátás+
Vasfüggöny-kör
A túra során felfedezheted a Fertő táj különleges atmoszféráját.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Alföldi Kéktúra a Körösök völgyében
Az Országos Kékkör legfiatalabb útvonalának egyik szakaszán, árvízvédelmi töltésen tekerve fedezd fel az egykori folyómedrek által szabdalt tájat és figyeld...
Soproni kilátások
Útvonal: Lövér fürdő (Egyetem)–Sörház-dombi kilátó–Károly-kilátó–Hét-bükkfa–Várhely-kilátó–Szalamandra-tó–Fáber-rét–Gloriette-kilátó–Lövérek Látványos túránk a Soproni-hegység legszebb kilátóit fűzi csokorba, nagyrészt a Ciklámen tanösvényen haladva. A túra...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKörtúra+
A Kékestető árnyékában – könnyed tekerés a Mátra útjain
Ha te sem a csúcstámadás céljából tekeregnél a Mátrában, ez a könnyített túrajánlat neked való. Ha pedig a Sár-hegyet is...
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Őzzé vált fiú – 7. Alpannonia® light körtúra
Egy kényelmes, rövid emelkedőkkel tarkított túra vár Ólmod, az apró, határmenti zsákfalu körül. Túrád során megismerkedhetsz a horvát nemzetiség hagyományaival,...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágTúraLátnivalók MagyarországonKörtúra+
A vadregényes Csővári-rög
Ezen a körtúrán többször átléped Pest és Nógrád megye határát, miközben szelíden hullámzó hepe-hupás cserháti tájon haladsz, ligetszerű erdőben.
Kirándulások 15 km alattkastélyKörtúraSzép kilátásgyalogtúrakilátóTúra+
Vértes kerülés
Merülj bele a látványba amit a Vértes tartogat, és lesd meg a Csókakői vár szépségét!
Különleges élővilágKerékpártúrakerékpáros túraTúravárSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Bringával az ország északi végén
A Putnok és Perkupa közötti túrát háborítatlan erdőségek, jégkorszakból megmaradt láprétek, és sok-sok barlang jellemzi. Ugyan van benne emelkedő bőven,...
Szép kilátásKülönleges élővilágKerékpártúraBarlang+
Vértes borút túra
Indulj el, és látogasd meg a vértesi borutat, ami elvezet téged híres magyar látványossághoz, mint például a földből kitörő metrókocsihoz.
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágKerékpártúraTúrakerékpáros túravárSzép kilátás+
Kajakkal az Ipolyon – Ipolytölgyestől Szobig
Méltatlanul kevesen ismerik a Dunakanyar egyik leghangulatosabb vizét, a kedves kis Ipoly folyót. Elzártságának oka, hogy hosszú évtizedekig nem túrázhattunk...
Egyirányú túraKülönleges élővilágSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Vízitúra az Öreg-Túron
Egy izgalmas, ám könnyű túrát ajánlunk, ami a Felső-Tisza-vidék több természeti és kulturális nevezetességét is összefűzi.
Középkori templomokSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátEgyirányú túra+
A Szigetköz két keréken
Útvonal: Dunakiliti–Mosonmagyaróvár–Máriakálnok–Dunasziget–Cikolasziget–Tejfalusziget–Dunakiliti A gyönyörű természeti tájakat rejtő Szigetköz felfedezésére kerékpárral indulunk, Dunakiliti központjából. A Kossuth úton át Feketeerdő irányába hagyjuk...
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKörtúraSzép kilátás+
A vasfüggöny mentén a Szárhalmi-erdőn át
A tartalmas, hosszú túra során nemcsak Sopron környéki szép kilátásban lesz részünk, hanem a vasfüggöny lebontásában szerepet játszó, az európai...
TúraKörtúraSzép kilátás+
A Palóc Grand Canyon
A Páris-patak szurdokvölgye csak nagyobb esőzések és olvadások idején kel életre, az év nagy részében száraz, kiváló túrahelyszín, akár gyerekekkel...
VonaltúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKirándulások 10 km alatt+
Bánkúti körtúra
Fedezd fel a Bükk egyik legmagasabb csúcsát, a 956 méteres Bálványt!
Földtani érdekességekKörtúraSzép kilátás+
Gasztrotúra a Riviérán
A Balaton-felvidék nemcsak a csodás tájak, hanem az ízek otthona is! Ezen a könnyű kerékpártúrán te magad is utánajárhatsz ennek,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKerékpártúra+
Madarász túra a Kis-Sárréten
Egy jó kirándulás a madarak hazai paradicsomában?
KörtúraKülönleges élővilágKirándulások 10 km alattA Körös-Maros Nemzeti Park ajánlásávalMadárparadicsom+
Kerékpártúra a Vasfüggöny Múzeumhoz
Eredj te is a történelem nyomába a régi vasfüggöny vonalát követve!
kerékpárTúraLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
Barangolás a Csíkos Égererdőben
A túra során ellátogatunk a Csíkos Égererdőbe, ahol a fák olyan látványt nyújtanak mintha lebegnének.
Különleges élővilágKirándulások 10 km alattA Fertő-Hanság Nemzeti Park ajánlásávalCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességek+
Út a kőtengerbe
Látogass el a Nyugat-Bükk kapujába Bélapátfalvára. A Bél-kő hegy mészkősziklái már messziről csalogatnak, ismerd meg a természet és a kultúra...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúra+
Túra az ország legnagyobb fájához, a pörbölyi titánhoz
Utazz végig a Cserta-Duna ágon, ahol útközben számos madarat is megleshetsz a pihenőzés közben!
KörtúraSzép kilátásKülönleges élővilággyalogtúraKirándulások 15 km alatt+
Hullámzó dombok körtúra
Látnivalókban gazdag könnyű túra, hullámzó dombok között.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Szécsényi kastélytól a hollókői parasztportáig
Időutazásra hívunk! A Rákóczi országgyűlésről ismert Szécsényből tekerhetsz a világörökség helyszínéül választott Hollókőre.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Írottkői csúcstámadás
A Kőszegről induló kerékpáros körtúra során festői tájakon tekerhetsz. Várak, határmenti falvak, különleges faóriások, pazar panoráma és egy tó is...
TúrakerékpárLátnivalók MagyarországonKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+