A Vértes lábánál megbújó szálláshely a természetkedvelők paradicsoma
Lezárult a Malomerdő Panzió teljesen rekonstrukcióját célzó fejlesztési koncepció első üteme. A Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program támogatását is élvező beruházás elsősorban a főépület szomszédságában fekvő Malomerdő Turistaszállót érintette. Az egyedi környezetben elhelyezkedő 13 fő elszállásolására alkalmas régi parasztház remek lehetőséget biztosít családoknak, túrázó társaságoknak, nyugdíjas- vagy diákcsoportoknak arra, hogy a Vértesben, nyugodt környezetben, összkomfortos szálláshelyen tölthessék el szabadidejüket.
Pusztavám Fejér-megyében, a Győr-Budapest-Székesfehérvár háromszög szívében található. A fővárostól 80 kilométerre fekvő sváb település a Vértes lábánál terül el, amely festői környezetet biztosít az ide érkezők számára. Itt található az egykori vízimalomból átalakult vadászkastély, ahonnan az erdő egy karnyújtásnyira érhető el. Az ide érkező vendégek szép környezettel, családias hangulattal találkozhatnak, akik már az első pillanattól kezdve friss levegőt szippanthatnak be. A kastély udvarából indul a 7 km hosszú Pátrácos tanösvény, valamint egy 18 km hosszú lovaglópálya is. Közkedvelt része a zöld övezetnek egy kis mesebeli vízesés, ahol egykor a malomkerék állt, valamint a Vértes vadfajait bemutató állatmegfigyelő hely, ahonnan a vendégek dámszarvasokat, őzeket, vaddisznókat és muflonokat figyelhetnek meg. A panzió főépülete és parasztháza összesen 31 férőhelyet biztosít, 1-2-3 fős szobákban, melyekhez saját fürdőszoba is kapcsolódik.
Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda 68 millió forintos támogatásával kiegészülő, összesen 237 millió forint értékben megvalósuló beruházás nem csak a turistaszálló teljes felújítását jelentette, ugyanis a munkálatok többek között egy pinceborozó kialakításával és egy tüzelőanyag-tárolóval rendelkező kazánház építésével egészültek ki. A szálláshely épületét energetikai szempontból is fenntarthatóbb paraméterek jellemzik az új nyílászáróknak és födémszigetelésnek, valamint az új fűtési és használati melegvíz-előállítási rendszernek köszönhetően, amely a fosszilis eredetű földgáz felhasználását helyben termelt tűzifa felhasználásra váltja ki. „Hazánk turistaszállásainak modernizálásával elsősorban a fiatalokat szeretnénk megszólítani azzal, hogy ezek a modern létesítmények már versenyképes élményt tudnak számukra nyújtani”, mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.
A családdal érkezők örömére a panzió szabadtéri területén kinti sütögető, bográcsozási lehetőség, fa játszótér, streetball pálya és focipálya is gondoskodik az aktív pihenésről, sőt igény esetén kölcsönözhető kerékpárokon fedezhetjük fel az erdei utakat. Azonban akkor sem kell kétségbe esni, ha elromlik az idő, ugyanis egy különálló épület klubszobájában csocsó és billiárd játékok, valamint a finn szaunában eltöltött relaxáció feledteti a szürke felhőket.
További híreink
Csodák várnak a natúrparkok őszi hétvégéin
5 helyszínen az aktív időtöltés és a helyi értékek kerülnek a középpontba.
Átalakul a chipsadó, ami mostantól az aktív életmódot támogatja
Az elfogyasztott energiaitalok pörgetik fel az egészségtudatos életvitelt.
Kalandozni hív a Szigetközi Kalandtérkép
A Kalandtérkép hat kategóriába sorolva gyűjtött össze a különböző típusú szolgáltatásokat, így mindenki megtalálja a legizgalmasabb gasztronómiai élményeket, a természeti...
Nézz szét túráink között!
Kétvölgyi körtúra
A Rába folyó völgye, a távolban a Kőszegi-hegység, az osztrák Alpok keleti vonulatai, kaszálórét és házi szörpök... Hmm 🙂
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágAz Őrségi Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
Fazekasság és gótika az Őrségben
Útvonal: Őriszentpéter–Bajánsenye–Magyarszombatfa–Velemér–Szentgyörgyvölgy–Kerkáskápolna–Pankasz–Őriszentpéter A kiváló kerékpártúra-terepnek számító Őrség legszebb részeit lehet felfedezni ezen a túrán. Az Őrség nevét arról kapta, hogy...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágKörtúra+
Varázslatos körtúra a Holdvilág ároknál
Utazz el a Pilis gyöngyszemeihez, csodáld meg az ottani híres természeti nevezetességeket!
Kulturális/történelmi értékekgyalogtúraDunakanyarTúraKörtúraSzép kilátás+
Zrínyi útján-szigetvári körtúra
Tekerj át a Zselicen és nézd meg az ottani kulturális emlékeket, mint például a Szigetvári vár!
KörtúraKulturális/történelmi értékekKerékpárútTúrakerékpárkerékpáros túra+
Hegyi élmények az ország első tanösvényén
Az ország első tanösvénye sok tátnivalóval, komoly szintkülönbséggel és csodás kilátással vár. Ha egész napos programmá bővítenéd, a kalandpark jó...
gyalogtúraVonaltúraTúratanösvénySzép kilátás+
Bakonyi ízelítő
Frissülj fel ezen az ízelítő bakonyi túrán, és tekerj be az erdők, történelmi kincsek világába!
Látnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekBarlangTúrakerékpár+
Vízitúra a jégmadár nyomában, a Fekete-vízen
Ezt a nagyon könnyű túrát családoknak és kezdőknek is ajánljuk! Kalandos utatok során gazdag madár- és növényvilágot ismerhetsz meg. Egy...
Család-és gyerekbarátEgyirányú túraKülönleges élővilágVízitúraDráva-menteKirándulások 10 km alatt+
Kaptár-túra ősemberbarlanggal
Látnivalók sorát sűríti ez a könnyed, 12 kilométeres túra. Sorra veszi a Kisamerikának nevezett barlanglakásokat, a térség kaptárköveit, és az...
Különleges élővilággyalogtúraTúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
VízitúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilág+
Völgyvidék, Gerecse és Vértes határán
A három tájegység legjavát megkapod ezen a kerékpártúránkon: emelkedőkön gurulsz, romtemplomot csodálhatsz meg, mindezt kiváló bringaúton.
Család-és gyerekbarátKörtúraSzép kilátás+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Dunakiliti evezős körtúra
Látogass el evezővel a Szirtl-tavakhoz, illetve fedezd fel Dunakiliti vadregényes tájait ezen a vízitúrán!
kirándulásKörtúraKülönleges élővilágVízitúraevezés+
500-as csúcsgyűjtés a Kelet-Cserhátban
A Cserhát 500 méternél magasabb hegytetőjéből ezen a túrán, kis kitérőkkel, kilencet is felfedezhetsz, jutalmad pedig egy igazán csodálatos körpanoráma...
TúraKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásgyalogtúrakilátó+
A Széchenyiek nyomában
A túra során ellátogatunk a Gloriette-kilátóhoz, ahonnan csodálatos panoráma tárul elénk a Fertő tóra, sőt tiszta időben még Pozsonyig is...
KörtúrakisvasútKulturális/történelmi értékekkisvasút túraCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattA Fertő-Hanság Nemzeti Park ajánlásával+
Barátok a Bükkben – Bélapátfalvai gyalogtúra
A Bél-kőről Magyarországon páratlan látvány tárul eléd: tiszta időben akár a Tiszáig és a Tátráig is ellátni.
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágKörtúraBél-kőSzép kilátás+
Ásványok és emberelődök nyomában
A Bódva-völgyének gazdag történelmi múlttal és korokon átívelő épített örökséggel rendelkező kisvárosából, Szendrőből induló körtúra dombsági jellegű vidéken halad keresztül....
KörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességek+
Kiruccanás a festői szépségű Hársas-tóhoz (Őrség 6)
Őriszentpéterről Szentgotthárd irányába indulva először kisebb-nagyobb dombokkal találkozunk – de ez talán nem is meglepő azon a vidéken, ahol a...
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Hegyhát 30 gyalogtúra
Barangolj el Vasvárba, és lesd meg az ottani szőlőhegyeket, illetve Mindszenty bíboros szülőfaluját!
TúraLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilággyalogtúra+
Csepel-sziget déli része két keréken
Fedezzük fel kerékpárral a Csepel-sziget déli részét! Ráckeve központjából indulunk a Kossuth Lajos utcán déli irányba, Szigetbecse felé. Szigetbecsén érdemes...
KörtúraKulturális/történelmi értékek+
Dunakanyar panorámatúra Zebegény-Nagymaros
A túra a zebegényi vasútállomástól indul, ahova könnyen eljuthatunk a budapesti Nyugati pályaudvarról a zónázó vonattal. Mivel a túra végcélja...
Kulturális/történelmi értékekEgyirányú túraSzép kilátás+
A Bükk-fennsík meghódítása
A körtúra a Bükk-fennsík legjellegzetesebb fenyvesein kaszálórétein és kilátópontjain vezet végig.
KörtúraSzép kilátásgyalogtúraTúra+
Huták földjén – Mátraszentimre, Ágasvár
A hangulatos Csörgő-patak mentén sétálunk el Ágasvárra, és útközben megnézzük egy középkori üveghuta maradványait. Kelj útra!
Kulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekKörtúraSzép kilátás+
Budai Zöld 1: A Gellért tértől a Tündér-szikláig / Szép kilátások nyomában
Látogass el a Budapest Zöld túraútvonalára, ami elvezet téged a Gellért térre, illetve a budapesti Gyermekvasúthoz is.
BudapestVonaltúraArborétumKulturális/történelmi értékekBudapesti túrákgyalogtúrakilátó+
Irány Zemplén legmagasabb pontja
Díjnyertes túra a Zemplén legmagasabb pontjára, ahol a szomszédos Szlovákiába is átláthatunk.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúrakirándulásKirándulások 15 km alatt+
Pécs nevezetességei – ismerd meg Pécs belvárosát e-bikeon!
Ha egy könnyed biciklis túrára és kultúrális kikapcsolódásra vágysz ez a kirándulás tökéletes lesz számodra. Pécs gyönyörű belvárosába kalauzolunk téged.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKerékpártúraTúraKörtúra+
Fel, a Lila-hegyi kilátóba
A családbarát túrán páratlan panoráma tárul elénk a Lila-hegyi kilátó tetejéről.
Különleges élővilágKirándulások 10 km alattA Fertő-Hanság Nemzeti Park ajánlásávalKörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
Szamos menti körtúra
Ezen a túrán felfedezheted a látnivalókban gazdag Szamos menti kis falvakat.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKözépkori templomokKörtúra+
Kerékpáros városnézés Budapesten
Tekerd körbe a fővárosunkat, és látogasd meg kerékpárral a leghíresebb látnivalókat a város különböző részein!
KörtúraBudapestkerékpáros túraBudapesti túrák+
Egy szelet Gerecse
Vegyél részt egy élvezetes kerékpártúrán, ami a szemed elé tárja Gerecse változatos és káprázatos dűlőit és erdeit!
kerékpáros túraTúraSzép kilátásKerékpártúra+
Fagyitúra országúton a Káli-medencében
A Káli-medencét is átszelő 59 kilométeres országúti túra útvonalán több remek fagyizót és kávézót érintünk.
Szép kilátásKerékpártúraKörtúra+