Ismét közönségszavazással dől el, hogy melyik kilátó és szállás nyeri el a díjat. Szavazni a cikk alján tudsz, a Facebook galérián keresztül, az egyes képek kedvelésével.
Az Aktív Magyarország idén második alkalommal hirdette meg az Év Kilátója és az Év Turistaháza pályázatot, melyekre a nagyközönség nevezhette kedvenc aktív turisztikai célpontjait. A pályázat célja, hogy minél többen ismerjék fel az aktívan eltöltött szabadidő fontosságát, és induljanak el, fedezzék fel az ország legszebb panorámáit, illetve leghangulatosabb turistaszállásait. A több tucat beérkezett nevezésből egy szűkített kör alakult ki, melyek közül most a nagyközönség választja ki szavazással, hogy melyik legyen az ország kedvence.
A beküldött pályázatok közül az Aktív Magyarország zsűrije szakmai szempontok alapján válogatta ki a 10-10 legjobbat. Olyan jó állapotú, rendezett környezetű célpontok kerültek be, melyek izgalmas turistautak mentén fekszenek, így sokan megfordulnak a helyszínek környékén. A csodás kilátás sok kirándulás csúcspontja lehet, ezért egyre több, egyre egyedibb épületek magasodnak az ég felé, hogy még vonzóbbá tegyék a természetjárást. A turistaszállások pedig egyre korszerűbbek, ma már a legtöbb helyen modern felszereltséggel várják a kikapcsolódni vágyókat.
2020-ban a balatonboglári Xantus János Gömbkilátót választották az Év Kilátójának, illetve a tolnai Annafürdő Vendégház nyerte el az Év Turistaháza címet. Hogy a verseny minél színesebb legyen, a tavaly bejutott 10-10 legjobb pályázat idén nem indulhat, ők jövőre kaphatnak új esélyt.
Szavazni az Aktív Magyarország Facebook-oldalán lehet a képek kedvelésével 2021. október 14. és 25. között.
A tíz legjobb kilátó:
- Bölömbika kilátó (Tisza-tó)
- Kéz-kilátó (Hollókő)
- Szent Korona-kilátó (Kisgyőr)
- Őrtorony-kilátó (Tihany)
- Lila-hegyi kilátó (Nyúl)
- Kardosfai-kilátó (Zselickisfalud)
- Tepke-kilátó (Felsőtold)
- Sástó kilátó (Mátrafüred)
- Csergezán Pál-kilátó (Páty)
- Gloriette-kilátó (Fertőboz)
A tíz legjobb turistaház:
- Agostyáni Kulcsosház (Tata)
- Roth Turistaház (Sopron)
- Anna vadászlak (Telki)
- Gyopár Kulcsosház (Hosszúhetény)
- Ivánka Szálló (Arló)
- Pohánka vendégház (Gömörszőlős)
- Szalajka-ház (Gyöngyössolymos)
- Szelcepuszta turistaszálló (Szin)
- Révészház Apartman (Szigetmonostor)
- Somoskői Kirándulóközpont (Salgótarján)
Szavazni az alábbi Facebook galériára kattintva, a benne látható képek kedvelésével tudsz.
További híreink
Csodák várnak a natúrparkok őszi hétvégéin
5 helyszínen az aktív időtöltés és a helyi értékek kerülnek a középpontba.
Átalakul a chipsadó, ami mostantól az aktív életmódot támogatja
Az elfogyasztott energiaitalok pörgetik fel az egészségtudatos életvitelt.
Kalandozni hív a Szigetközi Kalandtérkép
A Kalandtérkép hat kategóriába sorolva gyűjtött össze a különböző típusú szolgáltatásokat, így mindenki megtalálja a legizgalmasabb gasztronómiai élményeket, a természeti...
Nézz szét túráink között!
Fertő kiskör
A Fertő tó kerülő nagy kört lerövidíthetjük egy romantikus hajókirándulással. A kis falvak és az Esterházy-kastély bája biztosan elvarázsol.
KerékpártúraKörtúraSzép kilátás+
Úrkúti-őskarsztól a kalandparkig
Csodáld meg Úrkút élettel teli erdeit az Úrkúti-őskarszt területén!
Látnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraKirándulások 15 km alatt+
A Rákócziak nyomában kerékpáros körtúra
A Rákóczi családhoz kötődő környékbeli helyszíneket járja körül ez a vadregényes, kihívásokat sem nélkülöző túra.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Sárospataktól Szegiig: A „legek” útja
A Bodrognak ezen a szakaszán rengeteg történelmi nevezetességet ejthetsz útba a túrád során.
Kulturális/történelmi értékekEgyirányú túraSzép kilátás+
Bringás kalandok a Bükkben: Miskolc és környékén
Ha az emelkedők nem riasztanak meg, akkor egy nap alatt bringával a Bükk-vidék színét-javát bejárhatod.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKerékpártúra+
A bakonyi Gyilkos-tó
A Pápa–Bakonybél főútról az Odvas-kői pihenőnél kell lehajtani. Innen 3,5 kilométert sétálunk egy kedves kis patak mellett, majd egy gyönyörű...
KörtúraCsalád-és gyerekbarát+
Vadnyugati sziklavilág
Budapesttől alig 20 percnyi távolságra találod Pilisborosjenőt, ahol felfedezésre váró kincsek nyomába eredhetsz! Kényelmes tempóban akár az egész család együtt...
gyalogtúraTúraKirándulások 10 km alattKörtúratanösvénySzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
A vadregényes Csővári-rög
Ezen a körtúrán többször átléped Pest és Nógrád megye határát, miközben szelíden hullámzó hepe-hupás cserháti tájon haladsz, ligetszerű erdőben.
Szép kilátásgyalogtúrakilátóTúraKirándulások 15 km alattkastélyKörtúra+
Tekerés az ősi tenger nyomaihoz
A Salgótarjánból kivezető északkeleti kerékpárút az oligocén kori ősi tenger felé vezet, amikor Bárnát veszed célba.
Kulturális/történelmi értékekKörtúraSzép kilátás+
Bárkával a Vén-Dunán
Evezz le a Vén-Duna rejtélyes ágain!
KörtúraKulturális/történelmi értékekVízitúraTúra+
Vízen a Bökényi duzzasztóig
A Tiszán árral szemben indulsz el, míg eléred a Bökényi duzzasztó romjait. A vadregényes magaspartok között visszafelé már jólesően kényelmesen...
KörtúraCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágVízitúra+
Írottkői csúcstámadás
A Kőszegről induló kerékpáros körtúra során festői tájakon tekerhetsz. Várak, határmenti falvak, különleges faóriások, pazar panoráma és egy tó is...
TúrakerékpárLátnivalók MagyarországonKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Őzzé vált fiú – 7. Alpannonia® light körtúra
Egy kényelmes, rövid emelkedőkkel tarkított túra vár Ólmod, az apró, határmenti zsákfalu körül. Túrád során megismerkedhetsz a horvát nemzetiség hagyományaival,...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágTúraLátnivalók MagyarországonKörtúra+
Kilátótúra a Malomtelelő-tó mentén
Utazz be a Gemencbe kisvasúttal, majd ismerd meg Pörböly különleges élővilágát!
Szép kilátásKülönleges élővilággyalogtúraVonaltúraKirándulások 15 km alatt+
Kismaros-Zebegény túra
Pattanj föl a híres királyréti kisvasútra, miközben Zebegény pezsdítő levegője fellendíti a kedvedet a környék bebarangolásához!
gyalogtúraTúrakisvasútKörtúraCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekturistaház+
Romantikus séta a Füvészkertben
Visegrád városát magad mögött hagyva nyílik az Apátkúti-patak völgye, mely garantált kikapcsolódást kínál az egész család számára. A völgy remek...
KörtúraCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilággyalogtúraKirándulások 10 km alattTúra+
A döbröntei vártól a Polányi Passió helyszínéig
Indulj el az Észak-Dunántúlra, egy vadregényes körtúrára, és csodáld meg a benne rejlő kincseket!
KörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraLátnivalók Magyarországon+
Bringás kóstoló Budapest esszenciájából
Budapest nem ok nélkül oly népszerű a turisták körében. Izgalmas, látnivalókban és érdekességekben gazdag fővárosunknak egyedi hangulata van. Ha egy...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúra+
Ártéri Kék Keszeg
A túra bepillantást enged a Tisza árterének hangulatos természeti világába. A 16 km-es kirándulás tetszőlegesen rövidíthető.
TúratanösvényKörtúraCsalád-és gyerekbarátgyalogtúra+
A Fekete-Körös csodája
Ez a vízitúra a Körösök Völgyének koronaékszere! A vízi kaland Sarkad-Kopolyánál indul, a Fekete-Körös a Mályvádi-erdő mellett kanyarog, néhol feltűnhet...
Család-és gyerekbarátKülönleges élővilágVízitúra+
A Bükk-fennsík meghódítása
A körtúra a Bükk-fennsík legjellegzetesebb fenyvesein kaszálórétein és kilátópontjain vezet végig.
TúraKörtúraSzép kilátásgyalogtúra+
Barátok a Bükkben – Bélapátfalvai gyalogtúra
A Bél-kőről Magyarországon páratlan látvány tárul eléd: tiszta időben akár a Tiszáig és a Tátráig is ellátni.
Család-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágKörtúraBél-kőSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Hegyaljai kerékpártúra – Vámosújfalutól Rókabércig
A Hegyalja csodáit foglalja össze egyetlen kiváló kerékpártúrába ez a közepesen nehéz, ellenben nagyon látványos tekerés. A Zemplén erdős hegyei...
Földtani érdekességekEgyirányú túraKulturális/történelmi értékek+
Körmend környéke és az Őrség szépsége (VHR 4 túra)
Körmendről, a Batthyányak városából indul körtúránk, ami a környező, szőlőtermesztésről híres vidék mellett érinti a festői szépségű Őrséget is.
KerékpártúraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Dunakanyar panorámatúra Zebegény-Nagymaros
A túra a zebegényi vasútállomástól indul, ahova könnyen eljuthatunk a budapesti Nyugati pályaudvarról a zónázó vonattal. Mivel a túra végcélja...
Egyirányú túraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Út a gyógyító kövekhez
Körtúra a Bükkben Lillafüredről Bükkszentkeresztre. Energia fa, kövek, gyógyító hely az Északi-középhegységben.
TúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilággyalogtúra+
Pálos malom túra
Járd végig a Csigatúra tanösvényt, és látogass el a Pálos malomhoz egy könnyű családi túra során!
KörtúraSzép kilátásgyalogtúra+
Panorámás evezés Visegrádon
Evezz le Esztergomhoz, Szentendrén áthaladva, és élvezd a hullámokat miközben különféle látnivalókat csodálhatsz meg!
Kulturális/történelmi értékekVízitúraVonaltúraTúraLátnivalók Magyarországon+
A Kékestető árnyékában – könnyed tekerés a Mátra útjain
Ha te sem a csúcstámadás céljából tekeregnél a Mátrában, ez a könnyített túrajánlat neked való. Ha pedig a Sár-hegyet is...
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Drégelypalánk: Szondi szarkofágjától az Ipoly-partig
Az ezerarcú Ipoly-völgy talán legszebb részeit nézheted meg ezen a túrán.
Szép kilátásKirándulások 10 km alattA Duna-Ipoly Nemzeti Park ajánlásával+