Skip to main content

Megújulva várja látogatóit a Tolnai Zöldút központja

Megújulva várja látogatóit a Tolnai Zöldút központja

Jelentős turisztikai fejlesztések erősítik a lengyel-annafürdői központ szerepét

A Tolnai-hegyhát legjelentősebb turisztikai létesítménye a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. által működtetett Lengyel-annafürdői Turisztikai és Természetismereti Központ. A létesítmény a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Programnak köszönhetően, két ütemben, összesen 42 millió forint támogatással született újjá, melynek ünnepélyes átadójára 2020. szeptember 15-én került sor. A Lengyel-annafürdői Turisztikai és Természetismereti Központ fejlesztését a környezettudatosság és a fenntarthatóság jegyében végezték el, amely alacsonyabb környezeti terhelést, a másodlagos nyersanyagok használatát, valamint a rövid ellátási láncok létrejöttét célozták.

 A Tolnai-hegyhát legjelentősebb turisztikai létesítménye a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. által működtetett Lengyel-annafürdői Turisztikai és Természetismereti Központ. Az intézmény több elismerést kapott az elmúlt időszakban, mint például a Dél-Dunántúl Turizmusáért Díjat és az Év Ökoturisztikai Látogatóközpontja III. helyezés elismerését 2011-ben, Legszebb Kis Hotel kitüntető címet 2015-ben. Az intézmény a Tolna megyét átszelő piros turistaútvonal mentén fekszik és a Tolnai Zöldút központja. A térség kulturális, természeti és gasztronómiai értékeinek felkarolása mellett legjelentősebb tevékenysége a környezeti nevelés és az erdészeti erdei iskola működtetése. A gróf Apponyiak egykor kedvelt üdülőhelyén ma turistaház és erdei iskola is működik.

„Csak olyan fejlesztéseket valósítunk meg, amelyre a természetszerető embereknek igényük van, és azok harmonikusan épülnek be a természet szövetébe. Másik fontos szempont, hogy az így létrejövő emberi tevékenység eredménye ne csak beilleszkedjen az ökológiai rendszerbe, hanem fenntartható is legyen. Alapelvünk az, hogy amit az embereknek készítünk azok szeretettel jöjjenek létre, és nekik készüljenek el. Az ezen irányelvek mentén létrejövő fejlesztésekben az emberek évtizedek múltán is szeretnek ott tartózkodni, jó ott lenniük. Büszke vagyok arra, hogy az utóbbi időszakban létesült minden beruházásunk ilyen, az erdei kápolnáktól egészen a most átadott objektumokig” mondta el ünnepi beszédében Gőbölös Péter, a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. vezérigazgatója.

A hangulatos, vörösfenyő-rönkökön álló, akadálymentesített vendégház, illetve a vendégház mellett működő erdei iskola jelentős funkcionális bővítésen, modernizáción és minőségi fejlesztésen ment keresztül. Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda támogatásának köszönhetően a szakemberek 10 plusz férőhelyet alakítottak ki új apartmanok létrehozásával. Új vizesblokkokat létesítettek, megújult a turisztikai fogadóépület berendezése, és megtörtént a teljes központ energiatakarékos térvilágításának kialakítása is. Mindezeken felül megújították a külső és a belső nyílászárókat, kicserélték a tetőhéjazatot, bővítették a szennyvíztisztító rendszerét, valamint komposzt WC-k telepítésére is sor került.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a rekonstrukció kapcsán elmondta, hogy „a támogatási programnak köszönhetően mára szinte természetes, hogy heti rendszerességgel újulnak meg hazánkban a turistaházak. Fantasztikus látni azt az elkötelezettséget és azt a költséghatékony forrásfelhasználást, amellyel az erdészetek, a nemzeti parkok végzik a munkájukat, akiknél az elmúlt évtizedben folyamatosan egyre nagyobb hangsúly helyeződött a közjóléti feladatok ellátására. Erre azért van nagy szükség, hogy a következő generációval is megszerettessük a természetjárást, kialakítsuk bennük a természet szeretetét. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő, színvonalas infrastruktúra kialakítása. 2010 óta 150 turista-, erdei- és kulcsosház újult meg Magyarországon, és csak az idei évben további 51 megújulását támogatjuk.”

A közel 100 hektáros, természetszerű erdőgazdálkodási módszerrel kezelt parkerdő közepén, öreg bükkfák tövében ered az Annaforrás, amely a Kőris-völgyi patakot és azon keresztül az erdővel körülvett pihenőtó természetes vízellátását biztosítja. A parkerdőben horgászati és csónakázási lehetőség, biciklikölcsönzés, vadaspark, tanösvények, szabadtéri kemence, grillező- és tűzrakóhely, kilátó, erdei pihenők, erdei büfé, interaktív játszva-oktató eszközök segítik a szabadidő hasznos eltöltését. Képzett túravezetők révén természetismereti és kulturális túrákon lehet részt venni, kézműves foglalkozásokat, lovas programokat, játékos vetélkedőket is tartanak turistacsoportok, gyerekes családok és egyéni látogatók számára egyaránt.

„Nagy szükségünk van az ilyen, és az ehhez hasonló fejlesztésekre, különös tekintettel a mostani helyzetben, amikor a hazai turizmus, a természetjárás kiemelt szerepet kap. Meg kell mutatnunk az embereknek, hogy a népszerű és felkapott helyeken felül is vannak hazánknak olyan csodálatos régiói, amit érdemes a természeti kincseivel és egyéb látnivalóival együtt megmutatni és felfedezni” osztotta meg gondolatait Kovács Pál, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár, aki hozzátette, hogy egy ilyen környezetben válik egyértelművé, hogy mekkora szükségünk van a természetre, a változatos élővilágra és az éltető oxigénre, melynek megőrzéséért az energiaszektor is óriási felelősséggel tartozik.

Azonban fontos, hogy a hazai turistaházak megújulásáról a látogatóknak, kirándulóknak tudniuk kell, hiszen a fejlesztések csak így érhetik el valódi céljukat. Az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ az Ipoly Erdő Zrt.-vel közösen publikálta, és az eseményen mutatta be legújabb kiadványát, amely a Természetjáró szálláshelyek erdőn-mezőn címet viseli. Ebben a 7 kötetes gyűjteményben 213 db turista-, erdei- és kulcsosház bemutatásra kerül sor az ország egész területéről. A kiadvány nyomtatott formában a Decathlon Magyarország áruházaiban lesz elérhető ingyenesen október elejétől, elektronikusan pedig az aktivmagyarorszag.hu weboldalról tölthető majd le.

Herczeg Lilla, a Decathlon Magyarország vállalati kommunikációs vezetője a gyűjtemény kapcsán úgy nyilatkozott, hogy „ezzel a kiadvánnyal egy olyan igényes összefoglalót fogunk tudni a vásárlóinknak bemutatni, amely régóta hiánycikk volt. Hiszünk abban, hogy az aktív életmód rövid távon gyógyszer, hosszú távon prevenció, melyet az ilyen publikációk hatékonyan támogatnak.”

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds