Az Anna-lak felújításával befejeződött a három erdei szálláshely korszerűsítését összefogó program első állomása
Korszerűsítették, bővítették és napelemekkel szerelték fel a Budai-hegység népszerű kirándulóhelyét, a Telki és Nagykovácsi között található Anna-lakot. A szálláshely mostantól már négy szobával, és felújított bútorokkal, bővített vizesblokkal várja a túrázókat. A Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Programnak köszönhetően további két turistaszállás is megújult a Pilisben, a Budakeszi Arborétumban található faházon és a kőhegyi Czibulka János Menedékházon is fejlesztéseket hajtottak végre.
Anna-lak és annak csodálatos természeti környezete a Budai-hegység egyik kedvelt kirándulóhelye. Budapest és agglomerációjának lakossága, valamint Magyarország más térségeiben élők is szívesen keresik fel aktív pihenés és rekreáció céljából. Az Anna-lakot Telki és Nagykovácsi között az 1900-as évek elején építették eredetileg erdészlaknak, mára azonban már kulcsosházként funkcionál. Jelentőségét növeli, hogy világhírű vadászfestőnk, a Fekete István regények illusztrátora, Csergezán Pál is ebben az épületben alkotott. A házat több turistaút is érinti, itt halad keresztül a Budai Zöld Túra és több Pilis Bike kerékpártúra is.
Az épület a korszerűsítés előtt 10 fő számára tudott szálláslehetőséget biztosítani. A mostani fejlesztésnek köszönhetően már négy szoba alkalmas éjszakai szállásra, a pótágyazás lehetőségével pedig akár egy kisebb iskolai osztály (20-22 fő) többnapos környezeti nevelési programjának is helyszíne lehet. Az épület állapota a jelenlegi igényeknek már nem felelt meg ezért korszerűsítették és bővítették a vizesblokkokat, a szobák bútorait felújították, az elhasználódott konyhabútort pedig lecserélték. Kijavították a nyílászárókat és a kerti kiülőket, a vakolat javítása után elvégezték a festési munkálatokat is. A környezettudatosság jegyében a ház elektromos rendszerének korszerűsítését is elvégezték, így a korábbi aggregátorral előállított áram helyett most már az épület tetején elhelyezett napelemek biztosítják az energiaellátást. „A turistaház fejlesztések egyik legfontosabb célja, hogy minél több ember számára nyíljon ki a természet és tapasztalják meg, hogy milyen reggel madárcsicsergésre ébredni”, mondta Petényi Mirkó az Aktív-és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ kommunikációs igazgatója a megújult Anna-lak átadóján.
Az utóbbi időszakban az Anna-lakon kívül még két turistaház is megújult a Pilisben. A Budakeszi Arborétum területén található egykori romos Arborétum faház egy 160 négyzetméteres szaletlit kapott, és megújult az arborétum elektromos ellátása, mivel a saját, több évtizede létesített vezeték méretezése a megnövekedett igények kielégítésére már nem volt elegendő. A Kőhegyi Czibulka János Menedékházat pedig egy új, földbe süllyesztett, hermetikusan záródó ajtóval ellátott ciszternával szerelték fel, a meglévők pedig felújításon estek át. Ezek a ciszternák szolgálják a ház vízellátását az esővíz összegyűjtésével, vezetékes víz kialakítására ugyanis nincs lehetőség. A felújítás az épület tetejét is érintette, hiszen a kiépített napelemrendszer megújuló forrásból biztosítja a turistaház áramellátását. A három szálláshely korszerűsítése, felújítása összesen 55 millió forintból valósult meg a Pilisi Parkerdő Zrt., az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda és az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ együttműködésében.
További híreink
Csodák várnak a natúrparkok őszi hétvégéin
5 helyszínen az aktív időtöltés és a helyi értékek kerülnek a középpontba.
Átalakul a chipsadó, ami mostantól az aktív életmódot támogatja
Az elfogyasztott energiaitalok pörgetik fel az egészségtudatos életvitelt.
Kalandozni hív a Szigetközi Kalandtérkép
A Kalandtérkép hat kategóriába sorolva gyűjtött össze a különböző típusú szolgáltatásokat, így mindenki megtalálja a legizgalmasabb gasztronómiai élményeket, a természeti...
Nézz szét túráink között!
Vízitúra a Felső-Tiszán: Tiszabecstől Tivadarig
A túra során számos program vár rád az evezésen kívül is: megállhatsz látnivalóknál, és sok homokpadnál csobbanhatsz egyet a folyóban...
Középkori templomokSzép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
Vizek mentén
Tekerj el Tata vizei mellett ezen a családbarát körtúrán, ami kerékpárral fergeteges élményt hoz magával!
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágKerékpártúraTúrakerékpáros túravár+
Pihenők és kilátók útja a Mecsek mediterrán lejtőin
A rövid túrán pompás kilátások nyílnak előtted Pécs városára és a Mecsekre. A kisvasút és az állatkert kiváló kiegészítés a...
Túrakisvasút túraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátkisvasút+
Hegyaljai kerékpártúra – Vámosújfalutól Rókabércig
A Hegyalja csodáit foglalja össze egyetlen kiváló kerékpártúrába ez a közepesen nehéz, ellenben nagyon látványos tekerés. A Zemplén erdős hegyei...
Egyirányú túraKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességek+
Szilvásváradi körtúra kisvasúttal és gyalog
A Szalajka völgye hazánk egyik legkedveltebb túrahelye. Nem véletlenül: a kirándulók gyönyörű látnivalókat nézhetnek meg, a kisvasút rajongói pedig végigroboghatnak...
Család-és gyerekbarátgyalogtúrakisvasútTúrakisvasút túra+
Mátraházai körtúra
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
KörtúraSzép kilátás+
Csóványos gyalogtúra
Barangolj el a Budapesthez közeli Börzsönybe, és csodáld meg Csóványos színes kilátását!
KörtúraCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekturistaházgyalogtúraTúra+
Történelmi emlékhelyek örökségtúra a Nyírségben
A túra a Dél-Nyírséget szeli át, sorba fűzve e térség nagy kaliberű látványosságait.
Középkori templomokSzép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
Rákócziak nyomában
Vadregényes, látnivalókban bővelkedő kerékpár túra az aktív kikapcsolódást kedvelőknek. Láthatsz többek között várat, bazilikát, a Bodrog-ot, szemet gyönyörködtető környezetet és...
Kerékpártúrakerékpáros túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Eger környéki kerékpártúra
Az egri vár falaitól induló és oda visszatérő könnyű kerékpártúra sorra veszi a püspöki székhely közvetlen közelében található történelmi és...
Földtani érdekességekKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Szurdokról szurdokra
Indulj útnak egy kalandos erdei útnak Dobogókő felé, és engedd hogy a kilátás magával ragadjon mielőtt megpihensz az Eötvös Lóránd...
gyalogtúraTúraPilisKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Az Ördög-oromtól a Széchenyi-hegyig
Indulj el Budapesten az Ördög-orom irányába, és útközben próbáld ki a libegőt, és látogass el Budakeszi különleges látogatóközpontjaiba!
Kulturális/történelmi értékekArborétumgyalogtúraBudapesti túrákkilátóBudapestVonaltúraKirándulások 15 km alatt+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Himbák mentén a smaragdzöld erdőbe
Tekerj dimbes-dombos útvonalon olajkutak között! Smaragdzöld erő, béke és nyugalom lesz a jutalmad.
KörtúraKerékpártúra+
Bajóti Öreg-kő barlangtúra
Ezen a túrán bebarangolhatod az Öreg-kő sziklafalában megbújó titokzatos barlangokat, és megismerhetsz egy híres zarándokhelyet is.
Földtani érdekességekKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátás+
Fedezd fel a Hortobágy-Berettyót!
Szarvasról induló körtúránkon igazán mélyre merülhetsz a Körösök világában.
tanösvényTúraKörtúragyalogtúra+
Zrínyi útján-szigetvári körtúra
Tekerj át a Zselicen és nézd meg az ottani kulturális emlékeket, mint például a Szigetvári vár!
KerékpárútTúrakerékpárkerékpáros túraKörtúraKulturális/történelmi értékek+
A délibáb érintése – a varázslatos Hortobágy
Túránk a Fekete-rét tanösvényt is érinti, ahol pallóúton sétálva figyelhetjük meg a hortobágyi mocsár változatos élővilágát.
Földtani érdekességekKülönleges élővilágKörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Angyali-sziget-kerülés
Ráckeve a Duna partján található, egyedi hangulatú település. A város előtt egykor hajómalmok kelepeltek, de a víz ma is fontos...
KörtúraKülönleges élővilág+
Olaszfa felfedezése Sebastian Kneipp nyomán
Fedezd fel Oszkó varázslatos és különleges világát Sebastian Kneipp nyomán, a szőlőhegyek és a Kneipp Vizesházon keresztül!
Kulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraKirándulások 15 km alattLátnivalók MagyarországonKörtúra+
Belső-Őrségi kalandozás
Fogadd el a kihívást és indulj el a gerencsérek földjén, hogy meglásd, mit is rejt valójában az Őrség délvidéke!
TúraKözépkori templomoktanösvényLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Vértes, Észak-dél
Ha egy természetközeli kikapcsolódásra vágysz, akkor tekerj le erre a körtúrára ami bemutatja neked Csákvár festményszerű tájképét!
Kulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágKerékpártúrakerékpáros túraTúravárSzép kilátás+
Kerékpárral Zemplén váraiba
Várak, kastélyok, kúriák, helyi borászok és az üveggyártás múltjával is találkozhatsz ezen a túrán. Érdemes minél több időt rászánni, hogy...
kerékpáros túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúra+
Mézeskalácsház az erdő közepén
Tekerj egyet a Bakony sűrű erdeibe, és lesd meg a mézeskalács-házikó ikonikus épületét.
Látnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekkerékpárTúravár+
Bódva-völgyi kerékpáros örökségtúra
A hegyikerékpárosok számára ajánljuk ezt a különleges kihívást kínáló körtúrát.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Őserdők őrzője
Indulj el ezen az egynapos túrán a Bakonyba, és csodáld meg az őserdős tájat a Burok-völgyben, majd utazz el Fehérvárcsurgóra...
KörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúrakastélyLátnivalók Magyarországon+
Budai Zöld 2: Hűvösvölgytől a Solymári várig / Kalandos kirándulás a Budai-hegységben
Látogass el Solymár várához ezzel a budapesti túrával!
BudapestVonaltúraKirándulások 15 km alattBudapesti túrákKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Út az andezitcsúszdához
Nógrád megye egyik legszebb zsákfaluja Bér: határában a Bér-patak csörgedezik, a mellette magasodó Nagy-hegyről pedig páratlan panoráma tárul eléd.
VonaltúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKirándulások 10 km alatt+
A „Riviéra” kilátója
Ezt a rövid, ám annál látványosabb és kellemesebb túrát gyerekekkel is kényelmesen végigjárhatod. A kilátóhoz felérve pedig a Balaton-felvidék egyik...
VonaltúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Halastavi tanösvény – vízi paradicsom a puszta szívében
A Hortobágy-halastavi bemutatóterület Közép-Európa legnagyobb halastórendszerét tárja a látogatók elé.
kisvasút túraCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágtóa Hortobágyi Nemzeti Park ajánlásával+