Az Szob és Ipolydamásd közötti EuroVelo 6 legújabb szakasza a nemzetközi és a helyi turizmust is segíti
Alig két héttel azután, hogy átadták az EuroVelo 6 Dunakeszit Budapesttel összekötő szakaszát, újabb 4,1 kilométerrel bővült a nemzetközi kerékpárút. Ipolydamásd most már közvetlen összeköttetést kapott Budapesttel, de hamarosan az osztrák és a szlovák fővárosba is eltekerhetünk innen.
A hatos számú EuroVelo nemzetközi kerékpárút a magyarok és a hozzánk látogató kerékpáros turisták egyik kedvence. Budapestről végig önálló kerékpárúton, a Duna közvetlen közelében és ártéri erdeiben érhetjük el vele a meseszép Dunakanyart. A kerékpárút eddig Szobig tartott, amelyet a mostani fejlesztés további 4,1 kilométerrel toldott meg. A 396 millió forintból elkészült útszakasz a környezeti szempontokat előtérbe helyezve épült, így egyes részeken 2,5, máshol 2 méter szélességű aszfaltot kapott. A szobi belterületi részeken nyitott kerékpársávok és kerékpáros nyomok vezetik a kerékpárosokat. Az új szakasz elsősorban a két település között ingázóknak lehet igazán fontos.
Szobról eddig több szempontból is nehezített volt azoknak a kerékpárosoknak a helyzete, akik Szlovákiába szerették volna folytatni az útjukat. Dönthettek úgy, hogy a Duna túloldalán tekernek tovább, de ahhoz a kompot kellett használniuk. A másik lehetőség a letkési híd volt, de az minimum 11 kilométeres kerülőt, kemény hegymászást és forgalmas úton való bringázást jelentett. „Az Ipolydamásdig elkészült kerékpárút a jövőben ezen a problémán is segít, ugyanis már folyamatban van az Ipolydamásdot Helembával összekötő közúti híd építése, amelyen kerékpársáv is lesz”, árulta el Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, aki hozzátette, hogy a várhatóan 2023-ra elkészülő híddal Ipolydamásd bekapcsolódik a nemzetközi kerékpáros turizmus vérkeringésébe, ugyanis Pozsonyba és Bécsbe is bicikliúton lehet majd eltekerni, de az igazán nagy kalandorok egészen a Fekete-erdőig kerékpározhatnak.
Az elmúlt évben a már meglévő kerékpárút Dunakeszi és Verőce közötti szakaszát is felújították, ugyanis összesen 60 millió forintból kijavították az útburkolati hibákat, és új EuroVelo 6 táblák is segítik a tájékozódást. A kerékpárút rövid időn belül a magyar oldalon is új szakasszal fog bővülni, Ipolydamásdról egészen Letkésig lehet majd tekerni, miközben a Börzsöny csodálatos panorámájában gyönyörködhetünk.
További híreink
Csodák várnak a natúrparkok őszi hétvégéin
5 helyszínen az aktív időtöltés és a helyi értékek kerülnek a középpontba.
Átalakul a chipsadó, ami mostantól az aktív életmódot támogatja
Az elfogyasztott energiaitalok pörgetik fel az egészségtudatos életvitelt.
Kalandozni hív a Szigetközi Kalandtérkép
A Kalandtérkép hat kategóriába sorolva gyűjtött össze a különböző típusú szolgáltatásokat, így mindenki megtalálja a legizgalmasabb gasztronómiai élményeket, a természeti...
Nézz szét túráink között!
Pilisi kolostortúra
Indulj el egy túrára a Pilis gyöngyszemei között, lesd meg Magyarország történelmi kincseit, mint a Pál kolostort!
Kulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraLátnivalók MagyarországonKörtúra+
Két keréken az Alföld legpompásabb kastélyától a végtelen rónákig
Kulturális és természeti értékeket egyaránt megcsodálhatsz ezen a rövid kiránduláson. A Weckheim-kastély főúri pompája és a Kígyósi-puszta egyaránt lenyűgöző.
Ősbükkös túra
Tekerj ezüstös törzsű bükkfa óriások között és csodáld meg a megannyi látnivalót a környéken.
Szép kilátásKerékpártúraKörtúra+
Szerről szerre Szalafőn
Az Őrség egyik legarchaikusabb községében, Szalafőn megtudhatjuk, hogy mi az a „szeres” településszerkezet.
Különleges élővilágKörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Panorámatúra az óriások orgonáinál a Szent György-hegyen
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
Szép kilátásFöldtani érdekességekKirándulások 10 km alatt+
Kopár hegyeken Budaörs fölött
Budaörs fölött állva a Farkashegyről körülnézve láthatod: nem kell messze utazni egy jó kilátásért.
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátTúra+
A Gemenci erdő felfedezése két keréken, tanösvénnyel színesítve
Gemenc számos rejtett kinccsel vár. Pakold fel kerékpárodat, és gurulj egyet az ártér vidékén!
kisvasút túraKörtúraCsalád-és gyerekbarátKerékpártúraTúrakisvasúttanösvény+
A csend útja a Lázbérci-tó mellett
A Lázbérci-tó körül vezető túránk rengeteg kalandot rejt. A Bükk hegyei várnak, hogy felfedezd a víztározót, Dedevárat és egy igazi...
Különleges élővilággyalogtúraTúraKörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
Mackókör
A túra geológiai és történelmi emlékhelyeket egyaránt érint: sorra veszi Salgó és Somoskő várát, a Boszorkány-követ és a bazaltorgonát.
KörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességek+
Mézeskalácsház az erdő közepén
Tekerj egyet a Bakony sűrű erdeibe, és lesd meg a mézeskalács-házikó ikonikus épületét.
Látnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekkerékpárTúravár+
Vízitúra az Öreg-Túron
Egy izgalmas, ám könnyű túrát ajánlunk, ami a Felső-Tisza-vidék több természeti és kulturális nevezetességét is összefűzi.
Középkori templomokSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátEgyirányú túra+
Hideg-völgyi bringás körtúra
Tekerj a vadregényes erdőkben, teljesítsd a Hideg-völgy erőpróbáját!
KörtúrakilátóBudapestkerékpáros túraBudapesti túrák+
Cserháti vulkánok nyomában – Salgó vára és a Boszorkány-kő
A Cserhát északi része már a Felvidék kapuja. Az egykor itt őrt álló végvárak látványos hegycsúcsokra épültek, ahogy azt a...
Földtani érdekességekKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Tekerés az ősi tenger nyomaihoz
A Salgótarjánból kivezető északkeleti kerékpárút az oligocén kori ősi tenger felé vezet, amikor Bárnát veszed célba.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Séta a szőlőtőkék között – Könnyű túra a Csömötei-hegyen
A tanösvény végigjárása közben számos érdekesség tudható meg a terület geológiájáról, növény- és állatvilágáról.
Kirándulások 10 km alattKörtúraSzép kilátásAz Őrségi Nemzeti Park ajánlásával+
Kerékpáros nagykör a Börzsönyben
Útvonal: Diósjenő–Kemence–Perőcsény–Vámosmikola–Letkés–Szob Túránkat azoknak ajánljuk, akik szeretik a kihívásokat, mivel az út első fele igen meredek, és nem körtúra lévén...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
Biciklivel hegyeken, völgyeken, halmokon át
Kalandos kerékpártúra erdőkön át, ami elvezet a csendes, magyar hagyományokat őrző Tényő faluig, majd onnantól a híres Pannonhalmáig.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúrakilátóTúrakirándulásKörtúra+
Kaptár-túra ősemberbarlanggal
Látnivalók sorát sűríti ez a könnyed, 12 kilométeres túra. Sorra veszi a Kisamerikának nevezett barlanglakásokat, a térség kaptárköveit, és az...
TúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilággyalogtúra+
Kis-Balaton élménykör
Fedezd fel a Kis-Balaton környékét! Az útvonal változatos, sok látnivalóval és szőlődombokkal
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Csodaszarvasok és csillagok útján
Kerékpűron utazz át Zselic vadregényes útjain, majd vizsgáld meg az égboltot ezen a változatos túrán!
KerékpárútTúrakerékpárkerékpáros túraKörtúraCsalád-és gyerekbarát+
Panorámás felfedezőtúra a Kő-hegyen
Bár a hegy megnevezés utalhatna egy nehéz túrára, ebben az esetben nevezzük ezt inkább könnyű kirándulásnak, amit akár gyerekek is...
KörtúratanösvénySzép kilátásCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilággyalogtúraTúraKirándulások 10 km alatt+
Karsztfennsíkok és szurdokvölgyek között
A Bódvaszilasról induló, határon átnyúló körtúra a Bódva, majd a Torna völgyében vezet, impozáns karsztfennsíkok és a Kárpátok legszebb szurdokvölgyei...
KörtúraSzép kilátás+
Rezi vár – erdők, kilátópontok paradicsomában
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
Szép kilátásA Balaton-felvidéki Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
A Felső-Tisza-vidék felfedezése kerékpárral
Útvonal: Kölcse–Sonkád–Tiszabecs–Tiszakóród–Szatmárcseke–Túristvándi–Kölcse Kerékpártúránk a gyönyörű fa harangtornyáról híres Kölcse központjából indul. Innen áttekerünk a közeli Sonkádra, de még mielőtt a...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Vendvidéki gyalogtúra a János-hegyre
Kalandozz el ezen a dombos, alpesi tájon a Vendvidékben egy könnyed túrára!
kilátóTúraKirándulások 10 km alattKörtúraLátnivalók MagyarországonSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
A sziráki főúri kastélytól Buják középkori várromáig
A Szirákról induló túrán dimbes-dombos tájakkal, barokk kastéllyal, és egy vízimalommal is találkozni fogsz utad során.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Őzzé vált fiú – 7. Alpannonia® light körtúra
Egy kényelmes, rövid emelkedőkkel tarkított túra vár Ólmod, az apró, határmenti zsákfalu körül. Túrád során megismerkedhetsz a horvát nemzetiség hagyományaival,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágTúraLátnivalók Magyarországon+
Nagy Gáspár Emléktúra
Indulj el Nagy Gáspár Kossuth-díjas költőnk emléktúrájára, ami számtalan hagyományörző településbe vezet el Téged!
Kulturális/történelmi értékekgyalogtúraVonaltúraTúraLátnivalók Magyarországon+
A borsodi tengerszem – a Rudabányai-tó
Az Aggteleki-karszt számos geológiai csodájának neve már ismerősen cseng fülünkben – szinte mindenki járt már a fenséges Baradla barlangban, lenyűgözték...
Földtani érdekességekKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Ilona-völgyi körtúra
Parádfürdőről dél felé indulva, az egykori Rákóczi-fa torzója mellett térj be az Ilona-patak völgyébe! Csodás kirándulás vár rád innen!
KörtúraSzép kilátás+