Két új vízitúrás kilátóval gazdagodott a Tisza-tó
Kizárólag vízi úton megközelíthető kilátókat adtak át az aktív- és ökoturisták számára a Tisza-tó Poroszlói medencéjében. A Békatutaj Egyesület által épített kilátótornyok kilenc méter magasak, felső szintjükről belátni az egész Poroszlói medencét. Az építés és az átadás története sem szokványos.
A Tisza-tó környékén a kétezres évek derekán tíz kilátó is állt, azonban ezek az építmények az elmaradozó karbantartások miatt rövid idő alatt használhatatlanná váltak. Mikor szóba került a kilátók újjáépítése, a tervezők más koncepció mentén álltak neki a kivitelezésnek. Ennek révén a kilátók egyúttal a poroszlói medencében ritkának számító vízitúrás pihenőhelyként is funkcionálnak.
A tornyok olyan jellegzetes, védett madárfajokról lettek elnevezve, melyek közvetlenül az építmény környezetében is gyakran fellelhetőek. A Poroszlóhoz közeli Csapói Holt Tisza mentén létesült Fattyúszerkő kilátó megtartotta a szigeten korábban állott torony nevét, hiszen a Tisza-tó ezen szakaszán gyakran látni a víz színét súrolva repülő fattyúszerkő csapatokat. Az Újlőrincfalvához és a Ravasz-háthoz közelebb eső kilátón a kivitelezés közben rendszeresen hallható volt a bölömbika búgása, ezért az épület neve Bölömbika kilátó lett (régebbi neve Ravasz-háti kilátó).
Mindkét kilátót Komáromi Tas építészmérnök tervezte modern, mégis a tájba illeszkedő stílusban. Olyan könnyed, átlátható szerkezetet álmodott meg, ami egyszerre lehet látható azok számára, akik keresik, és láthatatlan azoknak, akik csak gyorsan pásztázzák a környéket. A tervezéskor és a kivitelezéskor is fontos szempont volt az időtállóság, ezért mindkét kilátó alapja horganyzott acél, a felépítmény pedig vörösfenyőből készült. Az építők a kivitelezés során komoly kihívásokkal néztek szembe, ugyanis télen a Tisza-tó vize 1-1,5 méterrel alacsonyabb a megszokottnál, így a hagyományos partvonaltól befelé métereken át csak iszapos területet találunk. Ezen az ingoványos területen kellett eljuttatni a vízbe a kilátók 8 tonnányi faanyagát, amit végül egy direkt, erre a célra készített, aggregátorral ellátott vaslemez-szánkóval oldottak meg.
A 35 millió forintból megvalósult fejlesztést az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda támogatta. Annak érdekében, hogy ezek a kilátók ne juthassanak korábbi társaik sorsára, a Békatutaj Egyesület közösségi finanszírozó kampányba fogott. „Erőfeszítéseink sikerrel jártak, a környéken 15 szolgáltatót sikerült meggyőznünk arról, hogy segítsenek a kilátók karbantartásában”, mondta Hajdú Dániel, a Békatutaj egyesület Elnöke. A résztvevők rendszeres pénzadománnyal vagy saját emberi erővel fognak segíteni a kilátók állagmegóvásában. A kilátók átadását a megszokottól eltérően egy faragott faléc láncfűrészes átszelésével ünnepelték.
A kilátók GPS koordinátái:
Fotók az új kilátókról és az átadóról:
További híreink
Csodák várnak a natúrparkok őszi hétvégéin
5 helyszínen az aktív időtöltés és a helyi értékek kerülnek a középpontba.
Átalakul a chipsadó, ami mostantól az aktív életmódot támogatja
Az elfogyasztott energiaitalok pörgetik fel az egészségtudatos életvitelt.
Kalandozni hív a Szigetközi Kalandtérkép
A Kalandtérkép hat kategóriába sorolva gyűjtött össze a különböző típusú szolgáltatásokat, így mindenki megtalálja a legizgalmasabb gasztronómiai élményeket, a természeti...
Nézz szét túráink között!
A Tisza-tó titkai – a poroszlói Tisza-tavi vízi sétány
A Tisza-tavi vízi sétányon egy másfél kilométer hosszú, cölöpökre épített pallóúton sétálva ismerkedhettek meg a Tisza-tó növény- és állatvilágával.
Család-és gyerekbarátKülönleges élővilágKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Gyalogtúra Hortobágy szívében
Az Egyek-Pusztakócsi mocsarak területén megleshetjük, milyen volt a Hortobágy régen, amikor nyílt árterek, mocsarak, löszös és szikes puszták, gyepek és...
tóa Hortobágyi Nemzeti Park ajánlásávalCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Tisza-tavi kerékpáros kör a Göbe-erdő mentén
Bár Magyarország második legnagyobb tava, a Tisza-tó a kiskörei erőmű duzzasztógátjának köszönheti létét, mégis gyönyörű és természetes vadvízi világ. A...
Kerékpár- és vízitúraKörtúraSzép kilátásKülönleges élővilág+
Ökotúra Vendégház és Kemping
Hortobágy községben, a világörökségi műemlékek (kőhíd, csárda, Pásztormúzeum) közelében, hatalmas fák árnyékában várjuk a sátras, hátizsákos, bakancsos turistákat. Családi vállalkozásunk...
Poroszlótól az Egri Csillagok hegyes világába
A Poroszlóról a Bükk lábának szőlődombjai felé vezető túra átvisz a madárvilággal tarkított pusztából a hegyek birodalmába.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágKerékpártúra+
Buckajárás az Alföldön
A Zsuzsi kisvasút végállomásáról indulva egy rövid körtúrával ismerheted meg az Alföld ezen csüccskét. A Hármarhegyi-kilátóból mindenképp nézz körbe!
kisvasút túraCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraKirándulások 10 km alattTúrakisvasút+
Fecskeház Erdei Iskola és Ifjúsági Szállás
A Fecskeház Erdei Iskola Hortobágy-Mátán, Hortobágy falutól körülbelül 2 km-re található. A hortobágyi erdei iskola ideális kiindulópontként szolgál a puszta...
Kerékpárral a Tisza-tó körül
A Tisza-tó körül alacsony forgalmú, kiépített kerékpárút vezet. Kezdő bringásoknak, családoknak ajánljuk.
KörtúraKülönleges élővilágKerékpár- és vízitúra+
Tiszaigari Arborétum Kulcsosház
A Tisza-tó közelében található, az év minden napján látogatható Tiszaigari Arborétum, az egykori tiszai magasártér jellemző ligeterdeinek mára erősen átalakított...
A Tisza-tó vadonja
A Tisza-tó igazi madárparadicsom – a természet szépségeinek felfedezésére indulunk ezen a kalandos vízitúrán.
KörtúraSzép kilátásKülönleges élővilág+
A délibáb érintése – a varázslatos Hortobágy
Túránk a Fekete-rét tanösvényt is érinti, ahol pallóúton sétálva figyelhetjük meg a hortobágyi mocsár változatos élővilágát.
Család-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Halastavi tanösvény – vízi paradicsom a puszta szívében
A Hortobágy-halastavi bemutatóterület Közép-Európa legnagyobb halastórendszerét tárja a látogatók elé.
a Hortobágyi Nemzeti Park ajánlásávalkisvasút túraCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágtó+
Tisza-tavi Vízi Sétány – 2000 lépés a víz felett
A Tisza-tavi Vízi Sétány és Tanösvény 2005 nyarán nyitotta meg kapuit, ahol az 1500 m hosszú pallóúton sétálva ismerhetjük meg...
Különleges élővilágtóKirándulások 10 km alatta Hortobágyi Nemzeti Park ajánlásávalCsalád-és gyerekbarát+
A pákászok tanyája – Tiszavirág sétaút és Örvényi pákász tanösvény
A Tisza-tó gyöngyszemének, a belső Göbe-tó vadregényes vízi világával két egymásba fonódó tanösvényen ismerkedhetünk meg.
Különleges élővilágKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+