Skip to main content

Korszerű turistaszállások várják a túrázókat a Kelet-Mecsekben

Korszerű turistaszállások várják a túrázókat a Kelet-Mecsekben

A Gyopár kulcsosház és a Kelet-Mecsek Turistacentrum is megújult

Két jelentős ökoturisztikai beruházást valósított meg a Mecsekerdő a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretében. Teljesen megújult a Dél-dunántúli Kéktúra útvonalán fekvő, ikonikus turistaház, a Gyopár kulcsosház, valamint önálló vizesblokk-épülettel bővült az Erdei Vándortábor Program egyik mecseki táborhelye, a Zobáki Nomád Tábor. A természetjárókat így a XXI. századi igényeket is kielégítő körülmények várják a különleges tájképi értékű, védett Kelet-Mecsekben.

A Kelet-Mecsek – ahol a 682 méter magas Zengő is található – szinte egésze védett, vagy fokozottan védett, és a Mecsek-hegység legérintetlenebb területe. A XVII. és XVIII. században az itt jellemző üvegművesség sajátos, mozaikos tájképet alakított ki a bükkös, gyertyános-tölgyes és a cseres-tölgyes borította erdőségben, amely számos ritka növénynek is élőhelye. Ebben a festői környezetben terül el Zobákpuszta települése, melytől néhány száz méterre található a Kelet-Mecsek Turistacentrum táborhely és a Gyopár kulcsosház. Elhelyezkedésüknek köszönhetően mindkét létesítmény hosszú idő óta a kirándulók, pihenni, sportolni, szórakozni vágyók kedvelt szállása, a hozzájuk kapcsolódó infrastruktúra és a szolgáltatáskör azonban hiányos volt. Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda 55 millió forintos támogatásának köszönhetően most mindkét szálláshely megújult, és korszerű felszereltséggel várja a túrázókat. „A rekonstrukció révén hazánk turistaházainak döntő többségéhez hasonlóan a Gyopár kulcsosház is már eléri az osztrák és a szlovák turistaházak színvonalát”, mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

A Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretében a 16 fő befogadására alkalmas Gyopár-kulcsosház épülete teljesen újjászületett. Megújult a ház komplett homlokzata, biztosított lett az ivóvízellátás, korszerűsítették a víz- és fűtésrendszert. A ház új bútorokat, tartós padlóburkolatot, használati- és konyhaeszközöket kapott, minden fekvőhely mellé USB csatlakozóval ellátott konnektor került. Megoldották a négyévszakos üzemeltetést, az energiahatékonyságot pedig hőszigetelt nyílászárók biztosítják. Megújult a melléképület tetőszerkezete, így egy jól használható tároló vagy akár pótágyazható alvóhelyként is funkcionáló helyiség jött létre. A ház gépjárművel történő megközelítését már zúzottkővel borított útszakasz segíti. A felújítás során a Mecsekerdő Zrt. törekedett arra, hogy az épület korszerűsítése mellett minőségi és tartós bútorokkal rendezze be a megújult helyiségeket, így a bútorok gyártása során főleg tölgyfát használtak. Az udvar pedig alkalmas bográcsozásra és közös étkezésre, valamint parkolási lehetőség is biztosított.

A 2,4 hektáron fekvő Kelet-Mecsek Turistacentrum fejlesztésének első lépéseként új, 60 fő kiszolgálására alkalmas vizesblokk épült a táborba, amely különleges faborításával kiválóan illeszkedik a tájba. A turistacentrum és a Gyopár kulcsosház is környezetbarát szennyvízkezelő rendszert kapott, amelyek a térség földrajzi adottságait, a vízbázis-védelmi szempontokat figyelembe véve kerültek kialakításra. A keletkező háztartási szennyvíz közvetlenül a szennyvíztisztítóba kerül, majd a nyers szennyvíz a berendezés segítségével a jogszabályokban előírt minőségűre tisztul. A megtisztított szennyvíz megfelelően méretezett és kialakított szikkasztómező segítségével helyben elszikkad.

Zobákpuszta a kelet-mecseki túrák gyakori kiindulóhelye, a Dél-Dunántúli Kéktúra egyik állomása. A közelben található többek között a Csurgó-forrás, a Máré-vár és a Kövestetői-kilátó. Zobákpuszta és a festői Hidasi-völgy közt terülnek el a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet fokozottan védett területei. A településen autórali-versenyek is áthaladnak. A Gyopár kulcsosház egész évben várja a túrázás szerelmeseit, információk a szállásfoglalásról ide kattintva olvasható.

Gyopár Kulcsosház

Képek a felújított Gyopár kulcsosházról

Képek a felújított Zobáki Nomád Táborról

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds