A Fekete Gólya Oktatási Központ és Bakancsszállás diákokat és túrázókat is vár
Természetvédelmi előadásokon és foglalkozásokon keresztül ismerkedhetnek meg a látogatók a Tokaj-Hegyalja és a Bodrogzug egyedülálló élővilágával a Fekete Gólya Oktatási Központ és Bakancsszálláson, ahol 8 fő befogadására alkalmas közösségi szálláshely is létesült. Az épület a korábbi római katolikus tanítási központ helyén épült, az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda 40 millió forintos támogatásával.
Bodrogolaszi az UNESCO Világörökség részét képező Tokaj-Hegyalján, a Bodrog partján, a Zemplén lábánál fekszik. A faluban az utóbbi években jelentősen fellendült a turizmus, bővült a szálláshelyek és szolgáltatások száma. A turistaszállással kombinált oktatóközpont fejlesztése hiánypótlónak mondható, hiszen Tokaj és Sárospatak között eddig nem volt olyan tematikus bemutató helyiség vagy információs pont, amely a térség természeti értékeinek megismerését segítette volna. A Tokaj-Hegyalja, illetve a Bodrogzug egyedülálló élővilággal és fokozottan védett természeti értékekkel rendelkezik, amely nagy vonzerőt jelent az utazó nagyközönség számára.
Az új épületben 64 négyzetméteren egy 40 fő befogadására alkalmas oktatóhelyiséget alakítottak ki, ahol természetvédelmi előadásokon és környezetismereti foglalkozásokon vehetnek részt a diákcsoportok, illetve más látogatók. A foglalkozások keretében a résztvevők mikroszkópos- és vízminőség vizsgálatokat, valamint állat- és növény meghatározásokat végezhetnek.
Az egyik épületszárnyban kerékpáros, gyalogos és vízi túrázók számára nyílt meg a Fekete Gólya Bakancsszállás, amely 8 fő befogadására alkalmas. Az épület bármely jármód turistái számára ideális választás, hiszen a Bodrog néhány méterre található, az Eurovelo 11-es nemzetközi kerékpárútvonal keresztezi a települést, valamint a Zemplén szívébe vezető zöld jelzésű turistaútvonal is innen indul. „A térségnek fantasztikus adottságai vannak. A cél, hogy az érintett települések összefogása révén összekössük a turisztikai látványosságokat, így a kikapcsolódni vágyók akár több napot is el tudnak tartalmasan tölteni a környéken”, mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.
A megvalósult beruházás egyrészről komplex módon járul hozzá a térség gazdasági és társadalmi felzárkózásához, másrészt pedig az új munkahely vagy részfoglalkoztatással kapcsolatos lehetőségei révén pozitív hatást gyakorol a község és a térség lakosságmegtartó erejére is.
További híreink
Csodák várnak a natúrparkok őszi hétvégéin
5 helyszínen az aktív időtöltés és a helyi értékek kerülnek a középpontba.
Átalakul a chipsadó, ami mostantól az aktív életmódot támogatja
Az elfogyasztott energiaitalok pörgetik fel az egészségtudatos életvitelt.
Kalandozni hív a Szigetközi Kalandtérkép
A Kalandtérkép hat kategóriába sorolva gyűjtött össze a különböző típusú szolgáltatásokat, így mindenki megtalálja a legizgalmasabb gasztronómiai élményeket, a természeti...
Nézz szét túráink között!
Combos emelkedők és pazar panoráma
Az aranybányászat középpontjából induló, lábizmokat mindenképpen igénylő, csodálatos kilátást és környezetet biztosító bicikli túra. Kultúrális értékekben és izgalmas látnivalókban nem...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúra+
Hármas csúcstúra a Börzsönyben – Sas-hegy, Só-hegy, Kopasz-hegy
A Börzsöny déli részének egyik leglátványosabb túrája akár az ország egyik legszebb kisvasútjával kiegészítve felejthetetlen élmény.
Kulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekkisvasútkisvasút túraKörtúraSzép kilátás+
Túra a vadak ásta tó körül
A nyári időszakban sokan keresik fel ezt a tavat strandolás céljából, ám tavasszal és ősszel teljesen más arcát mutatja.
Szép kilátástóAz Őrségi Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alattKörtúra+
Mássz fel a csodáért
Próbáltasd meg magad ezen az izgalmakkal és festői kilátásokkal teli túrán, ami végén számtalan kikacsolódási lehetőség vár, mint a visegrádi...
gyalogtúraDunakanyarTúraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Hegyi kerékpáros túra
A túra során felfedezheted a Fertő táj különleges atmoszféráját.
Szép kilátásKerékpártúraKörtúra+
Vártúra a Cserhátban – Szanda
A Cserhát egyik legszebb kilátással kecsegtető középkori várromjához vezet ez a kellemes, de nagyon látványos túra. Indulj el!
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKörtúraSzép kilátás+
Évezredek újta – 8. Alpannonia® light körtúra
Velemben minden évszakban romantikus sétát tehetünk a patakparton, a Szent Vid-hegyre felkapaszkodva pedig rábukkanhatsz az egészen az újkőkor óta itt...
Kulturális/történelmi értékekKirándulások 10 km alattTúraLátnivalók MagyarországonKörtúra+
Csarna-völgyi gyalogtúra
Tedd magad szabaddá a Csarna-völgyben, ahol a természet elragad téged a festői látványával!
gyalogtúraTúrakisvasútKörtúraCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekturistaház+
Vendvidéki gyalogtúra a János-hegyre
Kalandozz el ezen a dombos, alpesi tájon a Vendvidékben egy könnyed túrára!
KörtúraLátnivalók MagyarországonSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúrakilátóTúraKirándulások 10 km alatt+
Várnéző túra
Tekerj a nógrádi erdők között, pihenj meg frissítő forrásoknál, és engedd el magad a relaxáló környezetben!
turistaházVonaltúraTúrakisvasútkerékpáros túraLátnivalók MagyarországonKerékpártúra+
Eger környéki kerékpártúra
Az egri vár falaitól induló és oda visszatérő könnyű kerékpártúra sorra veszi a püspöki székhely közvetlen közelében található történelmi és...
KörtúraKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességek+
Két keréken a Sokorói-dombság szívében
Ismerd meg a Sokorói-dombság hangulatos településeit ezen a körtúrán. Utad sokszor erdők át, árnyas fák között visz, pattanj bringára és...
Kulturális/történelmi értékekKerékpártúrakilátóTúrakirándulásKörtúraSzép kilátás+
Smaragdvölgyi kerékpártúra
A körtúra a Smaragdvölgy Pihenőparkba vezet, amely a Zemplén egyik legszebb helyén fekszik, egy kis tó partján, zöld lombok ölelésében.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Elvarázsolt pincék – 10. Alpannonia® light körtúra
A természeti és kulturális látnivalókban gazdag túrakör az egykori cáki kőfejtőhöz közeli játszótérnél kezdődik. Vadregényes táj, 120 éves fa, pincesorok,...
Kirándulások 10 km alattTúraLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekKülönleges élővilág+
Nagy Gáspár Emléktúra
Indulj el Nagy Gáspár Kossuth-díjas költőnk emléktúrájára, ami számtalan hagyományörző településbe vezet el Téged!
VonaltúraTúraLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Felfedező túra a tállyai várromhoz
Tállyáról induló könnyed gyalogos körtúra a Zemplén-hegység és Hernád-határán.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúrakirándulásKirándulások 15 km alattKörtúra+
Kirándulások a Dráva mentén, Őrtilos környékén
A kirándulás két elemből tevődik össze: egyik a Dráva-ártér tanösvény, a másik pedig az Őrtilosi Szentmihály-hegy és a Fesztung.
A Duna-Dráva Nemzeti Park ajánlásávalDráva-menteKülönleges élővilág+
Mediterrán bortúra és zarándoklat a villányi-hegységben
Családbarát körtúra, ahol útközben sok érdekességet megtanulhatsz. Kilátó, sütögető helyek, hegyek, szőlősorok és dűlők fogadnak.
KörtúrakirándulásSzép kilátásKirándulások 15 km alattKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúrakilátó+
Bakonybél-Hubertlaki-tó
Tekeregj át a Bakony vadregényes erdeiben Bakonybélnél, és nézd meg a híres Hubertlaki-tavat is!
Kulturális/történelmi értékekgyalogtúraBarlangTúraLátnivalók MagyarországonKörtúra+
Vízitúra a Felső-Tiszán: Tiszaberceltől Tokajig
Ezen a túrán a Felső-Tisza nyugati részével ismerkedhetsz meg. A Tisza hangulatos falvak mellett, különleges történelmi emlékhelyeket és izgalmas műemlékeket...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKözépkori templomok+
Megérintenek a legendák
Ravazdi túra ami magába foglalja Magyarország történelmét
Szép kilátásVonaltúraKulturális/történelmi értékekkirándulásCsalád-és gyerekbarátgyalogtúrakilátóTúraKirándulások 10 km alatt+
Drégelypalánk: Szondi szarkofágjától az Ipoly-partig
Az ezerarcú Ipoly-völgy talán legszebb részeit nézheted meg ezen a túrán.
Szép kilátásKirándulások 10 km alattA Duna-Ipoly Nemzeti Park ajánlásával+
Hódítsd meg a Pilis-tetőt!
Lesd meg Pilis-tetőben lapúló csodás építményeket és élővilágot egy frissitő gyalogtúrán!
kastélyKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúrakilátóTúra+
Bakonyjárók paradicsoma
Hódítsd meg a Bakonyt az új építésű via ferratán, majd lazulj el a környező településeken lévő, fantasztikus programokat kínáló létesítményeknél!
Látnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraKirándulások 15 km alattvár+
Kerékpárral a Dráva síkján
Harkány üdülővárosa kiváló kiindulópont, ahol szállást, étkezést, kikapcsolódási lehetőséget találsz, és akár e-bike-ot is bérelhetsz itt a túrához. Gyönyörű természeti...
KörtúraKulturális/történelmi értékekKerékpártúratóTúraTörténelem+
A Tihanyi-félsziget és a felvidék országúton
44 kilométeres kerékpáros túrakör országútisoknak, bejárva a Tihanyi-félsziget környékét, érintve a Balaton-felvidék látványosságait.
KerékpártúraKörtúraSzép kilátás+
Vízitúra a Bodrogon – Szegitől Tokajig
A Bodrogon tett vízitúránk Szegiből indul, ahol a túrázók számára szálláshelyet, étkezési és főzési lehetőséget, sátorhelyet kínál a turisztikai vízi...
Egyirányú túraKülönleges élővilágSzép kilátás+
Tavak és borok vidékén: Velencei-tó és Bokodi-tó kerékpártúra
A két tavat összekötő túra élménygazdag programnak ígérkezik. Alacsonyforgalmú utak, strandolás a Velencei-tónál, szőlődombok, borospincék és persze bringázás közel 100...
Egyirányú túraKerékpártúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességek+
Vendvidéki zsidai bolyongás
Igazi erdei élménytúra, ahol végtelennek tűnő erdők, vadregényes patakok, gyönyörű rétek és kis tisztások váltják egymást.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKörtúra+
Kismaros-Zebegény túra
Pattanj föl a híres királyréti kisvasútra, miközben Zebegény pezsdítő levegője fellendíti a kedvedet a környék bebarangolásához!
kisvasútKörtúraCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekturistaházgyalogtúraTúra+