
Túrainfó
A főváros közvetlen szomszédságában is találhatsz magadnak izgalmas kirándulást, méghozzá olyan közel, hogy a BKK járatával is oda- és visszautazhatsz. Ez a rövid kirándulás igazi mozaik: van benne természeti látnivaló, ipartörténeti különlegesség, de akkor sem mész haza üres kézzel, ha a történelmi/kulturális örökségek érdekelnek első sorban.
Az Odvas-hegy utcán, majd a Mogyoró utcán felkapaszkodva fokozatosan lépsz ki a lakott területről, és egyre inkább a természet veszi át a főszerepet. Széles aszfaltúton, keskeny aszfaltúton, majd egyre szűkülő ösvényen haladsz. De tartanod semmitől nem kell, az útvonal jól kijárt, a piros kereszt jelzés pedig nem enged eltévedni. Így érkezel ki a budaörsi Kopárok egyik képviselőjére, a Farkas-hegyre. A kopár jelző nem véletlen, ugyanis egy fa sem takarja a kilátást, így déli irányba jó messze elláthatsz. Ha nem ismernél fel mindent a horizonton vagy alatta, egy tábla mutatja meg, mit is látsz: a Törökugrató sziklája, a Duna víztükre, a Vértes és a Gerecse tűnnek fel az ég határán. Itt találod a vitorlázórepülő-emlékművet is, mely régebben id. Rubik Ernő által tervezett repülőgép szárnya volt – ma már azonban egy Jantar 2 vitorlázógép szárnya állít emléket az itt népszerű sportnak.

Az égből egyből a föld alá kerülhetsz, ha közelebbről is megnéznéd a piktortégla-üregeket. Egykor az itt élő svábok bányásztak itt építőanyagot. A járatok még láthatóak, de igen veszélyesek! Óvatosan közelítsd meg őket! Innen egy nagyon szűk ösvényen vezet vissza a völgybe a piros sáv jelzés.
Ha visszaértél Budaörsre, még egy kis mászást javaslunk, kár lenne kihagynod a Szeplőtelen Fogantatás kápolnát, mely két szobrával igazán monumentális. A vallási környezetet tovább emelik a barlangba vájt remetelakok és a Kő-hegy képződményei is. Ha kíváncsi vagy még egy utolsó vallási vonatkozású látnivalóra, mielőtt hazautaznál, látogasd meg a Kálvária-dombot is!
Látnivalók
Piktortégla-üregek
Az 1880-as években kezdték itt bányászni a budaiföldként is ismert anyagot. A járatok hol kisebbek, kúszva lehet bennük haladni, hol termekké nőttek össze. Minden esetre veszélyes ezekben a labirintusrendszerekben barangolni, de a National Geographic cikkében mélyebben is megismerheted ezt a helyet.
Szeplőtelen Fogantatás kápolna
1855-ös megépülésével a világon ez az első kápolna, melyet a csodás fogantatásnak szenteltek. Az itt élő Wendler Ferencnek több alkalommal jelent meg Szűz Mária, ezért ő úgy döntött, templomot épít. Mikor bejelentette, hogy a szeplőtelen fogantatás csodájáról szeretné elnevezni, egyenesen Rómából kellett engedélyt kérni, amit meg is kapott. Azóta vallásosak és nem hívők egyaránt sűrűn látogatják ezt a dombot.

+ Programtipp
Gubóvirág Tanösvény
Ha még mélyebben meg szeretnéd ismerni a dolomit hegyek világát, járd végig a Duna-Ipoly Nemzeti Park tanösvényét! A hegyeket több emberi „csapás” is érte az évszázadok során, de így is maradtak meg növények, melyek nem csak a történelmet, de a klímaváltozásokat is átvészelték.
Adatok
Megközelítés
Kelenföld vasútállomásról és a Széll Kálmán térről számos busszal lehet ideérkezni.
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Hasonló túrák
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
Földtani érdekességekKülönleges élővilágVízitúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Kirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+