Március 8-án Egerben, a Megyeháza dísztermében az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda által szervezett konferenciára hívjuk Heves megye aktív turizmusában érdekelt szolgáltatóit, szállásadóit, túravezetőit és kivitelezőit. A konferencián elsősorban a térségben várható aktív turisztikai pályázatokról lesz szó, illetve példákon keresztül bemutatjuk, hogy milyen már működő fejlesztéseket és szolgáltatásokat valósítottak meg az országban.
Program
Köszöntők
dr. Pajtók Gábor, Heves megyei kormánymegbízott
dr. Juhász Attila Simon, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke
Előadások
Aktívan, hevesen! – Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos
Maradj TOP-on! – Baráth Gergely, Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ ügyvezető igazgatója
Aktív Eger – Mirkócki Ádám, Eger Megyei Jogú Város polgármestere
Vándorolj, döcögj, pihenj! – Dobre-Kecsmár Csaba, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója
Lóháton Hevesben – Lóska János, a Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Szövetség elnöke
Aktívan a Tisza-tónál – Kücsön Gyula, az Élményfalu Sarud ötletgazdája
Civilek az aktív turizmusért – Hajdú Dániel, az Aktív Magyarországért díjas (2021) Békatutaj Egyesület
elnöke
Kerekasztal-beszélgetés – Miért Heves?
Dudás György, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság általános igazgatóhelyettese
Klausmann Viktor, a Kékes Kutató-Mentő Alapítvány elnöke
Pető János, a Balance Training & Outdoor Bt. elnöke
dr. Pajtók Gábor, Heves megyei kormánymegbízott
A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, hogy részvételi szándékukat 2022.03. 07. (hétfő) 10.00 óráig jelezzék az alábbi űrlapon keresztül.
A teljes programtervet és az előadók listáját ide kattintva töltheti le.
További híreink
Országos Bringapark Program 2024 – Felhívás
Idén is kiírja a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára az Országos Bringapark Programot.
Országos Sítanpálya-építési Program 2024 Felhívás
Idén is kiírja a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára az Országos Sítanpálya építési Programot.
Országos Mászóterem-építési Program 2024 – Felhívás
Idén is kiírja a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára az Országos Mászóterem-építési Programot.
Országos Görpark Program 2024 – Felhívás
Idén is kiírja az Aktív Magyarország az Országos Görpark Programot.
Nézz szét túráink között!
Ősbükkös túra
Tekerj ezüstös törzsű bükkfa óriások között és csodáld meg a megannyi látnivalót a környéken.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
A pilisi Ősember-barlang
A túra a klastrompusztai pálos romoktól indul a kék jelzésen. Az egyetlen magyar alapítású rend kolostormaradványai a Pilis meghatározó színfoltjai....
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességek+
Solymosi kőgörgető túra
Ezt a túrát azoknak ajánljuk, akik szeretnék kipróbálni a hegyikerékpározást és nyitottak a kisebb emelkedőkre is. Pattank bringára!
Szép kilátás+
Bemutatkoznak a cserháti hepehupák
Ezen a kerékpártúrán belekóstolhatsz a Cserhát domborzati viszonyaiba.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
A Szigetköz titkai – Dunasziget
Kenutúránkon a Kisvesszősi kemping melletti kikötőből indulunk a Cikolai-mellékágrendszer felfedezésére. A Szigetközben a Duna ezer ágra szakad, a keskeny, vadregényes...
KörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágVízitúra+
Fedezd fel önállóan a szigetközi akváriumot, a Gazfűi-Dunát
Evezz le a Gazfűi-Duna vadregényes ágán, csodálkozz a folyó változatos és gyönyörű élővilágában!
evezéskirándulásKülönleges élővilágVízitúra+
Tájak és kultúrák találkozása
A Gömör–Tornai-karszt keleti és az Abaúji-medencedombság nyugati peremén haladó körtúrán a Szalonnai-karszt tömbjét kerüli meg. A túra javasolt kiinduló- és...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Körtúra a Pilis szent helyein
Kirándulj el Pilisben elhelyezkedő emlékeket megnézni, mielőtt szusszansz egyet Dobogókőn vagy a menedékházakban!
TúraPilisKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Huták földjén – Mátraszentimre, Ágasvár
A hangulatos Csörgő-patak mentén sétálunk el Ágasvárra, és útközben megnézzük egy középkori üveghuta maradványait. Kelj útra!
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességek+
A Tisza-tó titkai – a poroszlói Tisza-tavi vízi sétány
A Tisza-tavi vízi sétányon egy másfél kilométer hosszú, cölöpökre épített pallóúton sétálva ismerkedhettek meg a Tisza-tó növény- és állatvilágával.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Tavak és borok vidékén: Velencei-tó és Bokodi-tó kerékpártúra
A két tavat összekötő túra élménygazdag programnak ígérkezik. Alacsonyforgalmú utak, strandolás a Velencei-tónál, szőlődombok, borospincék és persze bringázás közel 100...
KerékpártúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekEgyirányú túra+
A Börzsöny és a Naszály között – A Gyadai tanösvény
A fővárostól csupán 40 percnyi autózásra található Gyadai-rét ideális célpont, ha gyerekekkel indulunk kirándulni. A látogatóközpontnál található hangyavasút nagy sikert...
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Madármegfigyelő túra a Nyéki-Holt-Dunánál
Ismerd meg a gemenci erdő színes élővilágát a pörbölyi madárlesen!
gyalogtúraKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKülönleges élővilág+
Tekerés erdei utakon
Utazz el egy igazán varázslatos helyre, ahol átölel a természet! Ez a tatai kirándulás átvezet Agostyánon és a környező településeken,...
Szép kilátásKerékpártúrakerékpáros túraTúrakastély+
Boroszlán tanösvény, Bakony
Magyarország egyik legnagyobb kiterjedésű erdejében, a Magas-Bakonyban vezet ez a csodás bükkösöket átszelő tanösvény. A túra Bakonybéltől három kilométerre, a...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességek+
Vízitúra a Felső-Tiszán: Tiszabecstől Tivadarig
A túra során számos program vár rád az evezésen kívül is: megállhatsz látnivalóknál, és sok homokpadnál csobbanhatsz egyet a folyóban...
Középkori templomokSzép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
Az Erdőország vadonjában
Tekerj az életteli vadonban a Zselicben, vagy nézd meg Kaposvár várost illetve próbáld ki a Zselici Csühögőt!
KörtúraKulturális/történelmi értékekKerékpárútTúrakerékpárkerékpáros túra+
Vendvidéki zsidai bolyongás
Igazi erdei élménytúra, ahol végtelennek tűnő erdők, vadregényes patakok, gyönyörű rétek és kis tisztások váltják egymást.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
A döbröntei vártól a Polányi Passió helyszínéig
Indulj el az Észak-Dunántúlra, egy vadregényes körtúrára, és csodáld meg a benne rejlő kincseket!
KörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraLátnivalók Magyarországon+
Séta a Vaskapu körül
Bár Esztergom történelmi belvárosától és a bazilikától sincs messze, a Vaskapu-hegy egy kevésbé ismert célpont a kirándulók körében. Ez a...
Család-és gyerekbarátgyalogtúraTúraKirándulások 10 km alatttanösvényKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
A Bükk-fennsík meghódítása
A körtúra a Bükk-fennsík legjellegzetesebb fenyvesein kaszálórétein és kilátópontjain vezet végig.
gyalogtúraTúraKörtúraSzép kilátás+
Ásványok és emberelődök nyomában
A Bódva-völgyének gazdag történelmi múlttal és korokon átívelő épített örökséggel rendelkező kisvárosából, Szendrőből induló körtúra dombsági jellegű vidéken halad keresztül....
KörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességek+
Kerékpárral a borostyánkőút mentén
Ez a könnyed, 1 órás kerekpáros körtúra az egykori Borostyánkőút vidékére hív a horgászparadicsomként ismert Abért-tótól indulva.
TúrakerékpárLátnivalók MagyarországonKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Egy csipet bringás Toszkána a Balaton fölött
Toszkánai táj és életérzés a Balaton felvidéken. Ez a Keszthely és Aszófő közötti túraajánlat bővelkedik a változatos élményekben.
KerékpártúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
Gyalogtúra a Baktalórántházi erdőrezervátumban
A túra a nyírségi baktalórántházi erdőrezervátumon halad keresztül, amely a Móricz Zsigmond-túraútvonal talán legszebb szakasza.
Középkori templomokSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátEgyirányú túra+
Somogyi kerekezés a Deseda-tóhoz
Akár családos kiruccanást tevezel, akár sportos hétvégi programot, ideális lehet ez a somogyi ízelítő kör. Változatos túra, mely akár egy...
KerékpártúraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Középkori hangulatban Vértesszentkereszten
Ez a különleges túra szuper program lehet a gyerekek és a kezdő túrázók számára is. Szinte végig sík terepen halad,...
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágTúraKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátás+
Túra a vadak ásta tó körül
A nyári időszakban sokan keresik fel ezt a tavat strandolás céljából, ám tavasszal és ősszel teljesen más arcát mutatja.
Kirándulások 10 km alattKörtúraSzép kilátástóAz Őrségi Nemzeti Park ajánlásával+
Mátraszentimrei zarándoktúra
A Mátra szívébe kalauzol a zarándokút, ami érinti Bagolyirtás üdülőfaluját, és elvisz Fallóskútra, a népszerű Mária-kegyhelyhez. Útra fel!
KörtúraSzép kilátás+
Kellemes délutáni séta a Naplás-tó körül
A Naplás-tó egy igazán kellemes hely, ha nem vágysz nagyobb kalandra, de azért a természetben töltenéd az időt.
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágtóTúra+