Kistolmács Zala megye DNy-i csücskében, Letenyétől É-ra elhelyezkedő apró település. Hangulatát meghatározza a belterületén lévő horgásztó, melynek partján strand is kijelölésre került. A Kistolmácsi Erdei Lak Kistolmács település ÉK-i végén helyezkedik el, a Bázakerettye felé vezető út mentén. Bázakerettye kiváló kirándulási és fürdőzési lehetőséget biztosít gyönyörű erdős dombjai és a Bázakerettyei Strand- és Termálfürdő (szezonálisan nyitva) által. A település neve szorosan egybe forr a hazai olajbányászattal, melynek helyi történetét az Olajtörténeti Kismúzeum mutatja be. Innen kacskaringós út vezet Kiscsehibe, ahol a Budafapusztai Arborétum növénygyűjteményét is érdemes megcsodálni (tavasztól őszig tart nyitva). Az arborétum egy kisebb túrával gyalogosan is megközelíthető a Kistolmácsi Erdei Laktól a zalai dombokon át.

Szolgáltatások:
Kistolmácsi Erdei Lak Kistolmács belterületétől kb. 1 kilométer távolságra a közút mellett, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalon található. A korábbi klasszikus vadászházat 1988-ban az itt álló munkásszállóból alakította ki, majd 2020-ban teljeskörűen felújíttatta a Zalaerdő Zrt. a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Programnak köszönhetően. A belső átalakítás megduplázta a férőhelyek számát, így már 8+1 fő elhelyezésére van lehetőség. A két különálló, de egybenyitható lakrésznek köszönhetően az épület baráti társaságok számára is igénybe vehető.
Mindkét apartman két szobával, önellátásra alkalmas saját konyhával, fürdőszobával és külön bejárattal rendelkezik. A kisebb alapterületű apartmanhoz egy erdőre néző fedett terasz, a nagyobbikhoz egy fa nyílászárókkal körbevett, az év minden szakában használható télikert tartozik. Az erdei lak egy, a télikerthez kapcsolódó közösségi helyiséggel is rendelkezik, ahol egyidejűleg elegendő hely biztosított az összes vendég számára. Ideális hely turistáknak, csendes környezetre vágyó családoknak és baráti társaságoknak egyaránt.
A hangulatos természeti környezet, az erdei vasút közeli állomása, a Kistolmácsi-tó – horgászati lehetőséggel – mind-mind kiváló kikapcsolódási lehetőséget nyújtanak az itt megszálló vendégek számára. További szabadidős lehetőségek: Budafai Arborétum meglátogatása akár gyalogszerrel, természetjárás, kerékpározás, szalonnasütés a kijelölt helyeken, úszás, napfürdőzés.
Látnivalók a környéken:
Kistolmácsi-víztározó, Bázakerettyei Termálfürdő, Vétyemi Ősbükkös, Budafai Arborétum
Turistaház adatlap
Elérhetőség
Telefon: +36 93 500 241,
+36 30 933 8851
E-mail: kozjolet@zalaerdo.hu
Weboldal: zalaerdo.hu/hu/turizmus/szallashelyek/3/kistolmacs-erdei-lak
Facebook: /Zalaerdő Közjólét
Cím: 8868 Kistolmács, 052 hrsz.
GPS: 46.503411°, 16.736266°