
Túrainfó
A túrára mindenképp ajánlott távcsövet és kézi madárhatározót (akár telefonos madárhatározó applikációt letöltve) magunkkal vinni, mert a Körös-Maros Nemzeti Parknak ezen a részterületén az erdei és pusztai élőhelyek változatosan egészítik ki egymást. Ennek köszönhető, hogy a kiránduláson biztosan találkozunk pusztai és erdei madarakkal egyaránt. A túra kiindulási pontjától, a kastélypark parkolójából néhány perces sétával érhetjük el Magyarország egyik legszebb kastélyát, a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyt. A Wenckheim család egykor a jelenlegi Békés megyében és a Partiumban jelentős területekkel bírt, melyek művelésbe vétele jelentősen meghatározta az egykori táj képét. A család egyes ágai a térségben több kastélyt is építettek.
A kastélypark évszázados fái, a tájképi angolpark és a kastély közvetlen környezetét díszítő, a versailles-i mintákat idéző franciakert a kor kastélykert-kultúrájába enged betekintést. Bár jelenleg zajlik az Ybl Miklós által tervezett kastély felújítása, az épület ragyogó monumentalitása, a természet távoli földrészekről betelepített növényekkel gazdagított sokszínűsége jó alapot szolgáltat a természetvédelmi terület megismeréséhez.
A kastélyparktól kb. 1 km-es, félórás sétával érhető el a nemzeti park tanösvénye. A többnyire vízállásos pusztába a 19-20. század fordulója táján telepített erdőt a Wenckheim család. A többségében erdei, jól jelzett, információs táblákkal ellátott, kb. 5 km-es túraútvonalon könnyűszerrel ismerkedhet meg mindenki a táj jellegzetes állat- és növényfajaival, miközben a jól karbantartott ösvényeken tehet könnyű sétát. A túra fordulópontján egy háromszintes kilátótoronyból érthető meg igazán a Kígyósi-puszta jelentősége. A torony után visszaforduló útvonal vezet vissza a településre.
Látnivalók
Szabadkígyósi Wenckheim-kastély

Wenckheim-kastély / Fotó: Kalotás Zsolt
A szabadkígyósi Wenckheim-kastély és a hozzá tartozó kastélypark régóta a kirándulók kedvelt célpontja. Az országos viszonylatban is a legjelentősebbek közé tartozó kastélyt Ybl Miklós tervei alapján építették neoreneszánsz stílusban 1875 és 1879 között. A parkot a kastély építésével párhuzamosan kezdték kialakítani. Telepítése a természetes növénytársulások részbeni megtartásával történt. A kastély előterében franciakert is található. A kastély jelenleg felújítás alatt áll.
Kígyósi tanösvény
A tanösvény hossza 5 km. A tanösvény bejárásával, annak hét állomásán vendégeink megismerhetik a Körös-Maros Nemzeti Park Kígyósi-puszta részterületének növény- és állatvilágát, jellegzetes élőhelyeit. A tanösvényen álló megfigyelő toronyból páratlan látvány nyílik a Nagy-gyöpre. A tanösvény szabadon látogatható.
+ Programtipp
Wenckheimek nyomában
A kastélypark megtekintésén túl számos épített emlék tanúskodik a szabadkígyósi Wenckheim család egykori életéről. Rövid sétával elérhetők az egykori birtokhoz tartozó gazdasági és cselédépületek a település lipicai lovaival és a Wenckheim-emlékházzal. A településre kelet felől érkezve azonnal felkelti figyelmünk a Szent-Anna kápolna, illetve a Ferenc József diadalív.
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Adatok
Megközelítés
Budapestről, a Keleti pályaudvarról
Autóval: 2 óra 41 perc.
Vonattal (és busszal Békéscsabától): Népligettől 3 óra 8 perc. A buszról a Szabadkígyós, Nefelejcs utca megállóban kell leszállni.
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság üzemeltetésében működő Kígyósi tanösvényen szakvezetéses túra igényelhető előzetes bejelentkezéssel.
Elérhetőség: Boldog Gusztáv László természetvédelmi őrkerület-vezető (Tel.: +36-30-475-1777)
Hasonló túrák
Fedezd fel a Hortobágy-Berettyót!
Szarvasról induló körtúránkon igazán mélyre merülhetsz a Körösök világában.
tanösvényTúraKörtúragyalogtúra+
Ártéri Kék Keszeg
A túra bepillantást enged a Tisza árterének hangulatos természeti világába. A 16 km-es kirándulás tetszőlegesen rövidíthető.
TúratanösvényKörtúraCsalád-és gyerekbarátgyalogtúra+
Bökényi kör
Az Országos Kékkör legfiatalabb útvonalának egyik szakaszán, árvízvédelmi töltésen tekerve fedezd fel az egykori folyómedrek által szabdalt tájat és figyeld...
bökényi duzzasztószéchenyi ligetKörtúra+
Alföldi Kéktúra a Körösök völgyében
Az Országos Kékkör legfiatalabb útvonalának egyik szakaszán, árvízvédelmi töltésen tekerve fedezd fel az egykori folyómedrek által szabdalt tájat és figyeld...
Körös-ártér kerékpártúra
Ismerd meg a Hármas-Köröst tekerés közben!
Városból a természetbe – a Mályvádi-erdő csodája
Izgalmas tekerés Gyuláról a Szanazug érintésével.