Ravazd és Városlőd is modern szálláshelyet kapott
Két új zarándokszállással bővült a magyarországi Szent Jakab zarándokút Tihany-Pannonhalma közötti szakasza. A közel 80 millió forintos állami támogatásnak köszönhetően a bakonyi Városlődön, és a Sokorói-dombság lábánál fekvő Ravazdon is jól felszerelt házak fogadják a zarándokokat. Az El Camino magyarországi Camino Benedictusnak nevezett ágán így egyre bővülő hálózat várja a bakancsos turistákat és a zarándokokat. Mindkét zarándokszállás egész évben fogadja a vendégeket, és lehetőséget ad a zarándokok számára fontos, egy éjszakás szálláslehetőségre is.
Erdei iskola és szállás a Sokorói-dombság lábánál
A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. által üzemeltetett Ravazdi Erdészeti Erdei Iskola épületének fejlesztése egyaránt fogja szolgálni a zarándokturizmust, illetve a környékbeli iskolák környezeti nevelését. A korábban 30 fő befogadására alkalmas szálláshely már 35 főnek kínál szálláslehetőséget, ezen felül 5 pótágy is elérhető. A 44,3 millió forintos támogatásból festési, vízszigetelési és villanyszerelési munkálatok, valósultak meg. Napelemes rendszert építettek ki, teljesen felújították a vizesblokkokokat, a konyhát és az ágyakat. „A zarándokházak felújításánál hálózatos tervezésben gondolkodunk. Ravazd és Városlőd mellett Aszófőn, Vöröstónál és Pannonhalmán is támogattuk zarándok szálláshelyek építését”, mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.
Zarándokszállás az Országos Kéktúra és a Szent Jakab út találkozásánál
A Szent Mihály-völgyi Zarándokház Városlőd központjában található, alig 100 méterre a Szent Mihály templomtól és a korábbi szálláshelyül szolgáló iskolától. Városlőd település már több éve úti célja elsősorban a gyalogos zarándoklatoknak, zarándoktáboroknak. A közelmúltban az általános iskola tornaterme szolgált a zarándokok részére szálláshelyül, azonban a pandémia miatt az oktatási intézményekben bevezetett korlátozások egyre sürgetőbbé tették, hogy egy saját, kifejezetten a zarándokok részére rendelkezésre álló szálláshely jöjjön létre. Az épület korábban varrodaként, bölcsődeként és idősek otthonaként is szolgált, de közel 20 éve kihasználatlanul állt, az önkormányzat raktárként használta. A 35 millió forintos támogatásnak köszönhetően teljesen felújították az épületet, két szobát, jól felszerelt konyhát, vizesblokkokat hoztak létre. A ház 18 fő számára biztosít szálláshelyet, igény szerint matracokon még további 8-10 fő tud aludni. A szálláshely új nyílászárókat és hőszigetelést kapott, kicserélték a teljes gépészeti és villamos hálózatot. A belső homlokzathoz új előtető készül. Megújították a külső járdákat, térburkolatokat és zöldfelületet. Bár a ház ünnepélyes átadása most történt, a szálláshely már június 18-a óta fogadja a zarándokokat és a kéktúrázokat. Június óta már több mint 1000 turista aludt a házban, amely a Zarándoktáborok számára is szálláshelyül szolgált.
A Szent Jakab zarándokút a hivatalos, egész Európán átívelő Camino de Santiago út része, végső állomása Santiago de Compostela, magyarországi célpontja, kegyhelye pedig Lébény. Két útvonalból áll. Egyik a Camino Húngaro, amely Budapestet és Lébényt köti össze mintegy 200 kilométeren, és keresztülhalad a Zsámbéki-medencén, a Gerecse hegységen, a Kisalföldön és a Hanságon. A másik, bencés kolostorokat összekötő ága (Camino Benedictus) pedig a tihanyi bencés apátságtól indul, és közel 170 kilométer után éri el a több mint 800 éves, gyönyörű, román kori lébényi Szent Jakab templomot. Utóbbi útvonal mentén fekszik a most átadott két turistaház is.
További híreink
Országos Bringapark Program 2024 – Felhívás
Idén is kiírja a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára az Országos Bringapark Programot.
Országos Sítanpálya-építési Program 2024 Felhívás
Idén is kiírja a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára az Országos Sítanpálya építési Programot.
Országos Mászóterem-építési Program 2024 – Felhívás
Idén is kiírja a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára az Országos Mászóterem-építési Programot.
Országos Görpark Program 2024 – Felhívás
Idén is kiírja az Aktív Magyarország az Országos Görpark Programot.
Nézz szét túráink között!
Galyasági aprófalvak
Fedezd fel a Galyaságot, ahol az aprófalvak egymástól néhány kilométerre, alacsony dombok és erdős hegyoldalak között bújnak meg.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Zselicvölgy lankái között
Ezen a túrán tekerj át Zselic lankáin, ahol később akár szarvasokkal is sétálhatsz a szarvasfarmon, illetve számtalan más lehetőség is...
Túrakerékpáros túraKörtúraKerékpárútkerékpár+
Barangolások a Káli-medencében
Balaton-felvidék egyik legszebb része a varázslatos Káli-medence. Ide vezet kerékpártúránk, a vulkánok szabdalta völgybe, ahol suhanni örök élmény lesz!
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúraKörtúra+
Szarvasok erdeiben – körtúra a gemenci erdőben
Indulj a Baja-Dunafürdőről egy csendes erdei pihenőhelyre, ahol a pörbölyi titánnal is találkozhatsz!
kerékpáros túraKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Két keréken az Alföld legpompásabb kastélyától a végtelen rónákig
Kulturális és természeti értékeket egyaránt megcsodálhatsz ezen a rövid kiránduláson. A Weckheim-kastély főúri pompája és a Kígyósi-puszta egyaránt lenyűgöző.
Gyalogtúra a Sió mentén
Látogass el a Gemencbe, és frissülj fel a Sió mellett!
Kirándulások 15 km alattKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Meredek kaptatók a Velencei-tó északi részén
A Velencei-tótól északra kalandos kerékpározás vár. Szép kilátás, vízimalom, kastély, történelmi emlékhely mellett a strandolás is jó program.
KörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbaráttó+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alatt+
Rábavidéki körtúra
Indulj el ezekkel a különféle programokkal teli élménytúrán az Őrségbe, és mássz fel kilátóra, tekintsd meg nemzeti kulturális emlékeket és...
Szép kilátásLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilággyalogtúraTúrakilátóKörtúraKözépkori templomok+
Túra az ezüsthársak mentén
Indulj el Mozsgóról és sétálj végig az Ezüsthárs tanösvényen, csodáld meg a Zselic rejtett kincseit!
KörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraKirándulások 15 km alatt+
Vasparipán az Őrségből Goričkoba (Őrség 1)
Az Őrség „fővárosából” induló biciklis körtúrán az Őrség nyugati részével ismerkedhetünk meg, a kitáblázott, Őrség 1 kerékpáros útvonalat bejárva. Őriszentpéterről...
KörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
A Cserhát tenyerén
A túra során ellátogathatsz a Cserhát vonulatai között rejtőzködő Kéz-kilátóhoz.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Rövid, de meredek – a Visegrádi-hegység ikonikus panorámái
Ki ne látta volna hazánk egyik legszebb panorámáját akár fényképen, természetfilmben, webkamerán vagy személyesen? A Dunakanyarra nyíló hihetetlen kilátás miatt...
KörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességekkilátó+
Fedezd fel a Hortobágy-Berettyót!
Szarvasról induló körtúránkon igazán mélyre merülhetsz a Körösök világában.
tanösvényTúraKörtúragyalogtúra+
Négy tó vonzásában kisvasúttal
A 4 víztározót érintő útvonal elsősorban túrázásban gyakorlott családoknak és lelkes csoportoknak ajánlott. Mivel két dombsor is az útvonalra esik,...
gyalogtúraTúrakisvasútkisvasút túraKörtúraCsalád-és gyerekbarát+
Ökotúra a ráckevei vízi világban
A Csepel-sziget déli részén fekvő Ráckevét népszerű kirándulóhellyé teszi Duna-partja, a nyugodt Soroksári-Duna-ág és persze a közeli szigetek nádassal övezett,...
KörtúraKülönleges élővilág+
Határon és „időn” át
Fedezd fel a Cseres-hegység világát, ahol hatalmas fák, óriási páfrányok, dús aljnövényzet és korhadó törzsek között visz az utad.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességek+
A Felső-Tisza-vidék felfedezése kerékpárral
Útvonal: Kölcse–Sonkád–Tiszabecs–Tiszakóród–Szatmárcseke–Túristvándi–Kölcse Kerékpártúránk a gyönyörű fa harangtornyáról híres Kölcse központjából indul. Innen áttekerünk a közeli Sonkádra, de még mielőtt a...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Hideg-völgyi bringás körtúra
Tekerj a vadregényes erdőkben, teljesítsd a Hideg-völgy erőpróbáját!
kerékpáros túraBudapesti túrákKörtúrakilátóBudapest+
Írottkői csúcstámadás
A Kőszegről induló kerékpáros körtúra során festői tájakon tekerhetsz. Várak, határmenti falvak, különleges faóriások, pazar panoráma és egy tó is...
TúrakerékpárLátnivalók MagyarországonKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Panorámás felfedezőtúra a Kő-hegyen
Bár a hegy megnevezés utalhatna egy nehéz túrára, ebben az esetben nevezzük ezt inkább könnyű kirándulásnak, amit akár gyerekek is...
Család-és gyerekbarátKülönleges élővilággyalogtúraTúraKirándulások 10 km alattKörtúratanösvénySzép kilátás+
Fazekasság és gótika az Őrségben
Útvonal: Őriszentpéter–Bajánsenye–Magyarszombatfa–Velemér–Szentgyörgyvölgy–Kerkáskápolna–Pankasz–Őriszentpéter A kiváló kerékpártúra-terepnek számító Őrség legszebb részeit lehet felfedezni ezen a túrán. Az Őrség nevét arról kapta, hogy...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Szádvár, a „Bebekek” egykori fészke-Szádvár-Derenk nagykör
A túra során Derenkre, és a középkori Szádvár romjaihoz látogatunk el, ahonnan nagyszerű kilátásra számíthatunk!
Az Aggteleki Nemzeti Park ajánlásávalKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Olajtúra a dél-zalai erdőtájon
Kétnapos túra a magyar olajbányászat bölcsőjében. Az olajkutak mellett bükkösök, arborétum és hangulatos tó is vár az útvonalon.
Körtúragyalogtúraolajkutak+
Várnéző túra
Tekerj a nógrádi erdők között, pihenj meg frissítő forrásoknál, és engedd el magad a relaxáló környezetben!
Túrakisvasútkerékpáros túraLátnivalók MagyarországonKerékpártúraturistaházVonaltúra+
Bódva-völgyi kerékpáros örökségtúra
A hegyikerékpárosok számára ajánljuk ezt a különleges kihívást kínáló körtúrát.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Túra a Nagypartosi tanösvényen
Ez hazánk rétisasok és fekete gólyák által egyik legsűrűbben lakott területe.
A Duna-Dráva Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alattKülönleges élővilág+
A pákászok tanyája – Tiszavirág sétaút és Örvényi pákász tanösvény
A Tisza-tó gyöngyszemének, a belső Göbe-tó vadregényes vízi világával két egymásba fonódó tanösvényen ismerkedhetünk meg.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Várostörténeti bringatúra Nyíregyházán
A túraútvonal szinte végig forgalomtól elválasztott, kitáblázott nyomvonalon halad, hangulatos falvakat, látványos örökséghelyszíneket érint.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Mencshely: egy halom vulkáni hegy
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
Kirándulások 10 km alattSzép kilátásA Balaton-felvidéki Nemzeti Park ajánlásával+