Az „Aktív turisztikai hálózatok fejlesztése Tokaj-Hegyalján – Tokaj kör kerékpáros útvonal megvalósításának I. üteme” című projektnek köszönhetően most biciklire pattanva fedezheted fel ezt a vidéket. Tokajtól indulva, Tarcal érintésével Bodrogkeresztúrra juthatsz el.
A Kopasz-hegy környékén kerékpározni kiváló program az aktív kikapcsolódás szerelmeseinek, azoknak, akik szeretik a természet közelségét, szeretnek biciklizni. A túra könnyedén teljesíthető, ezért akár az egész család, a kisebbekkel is együtt kirándulhat. Sőt többnapos kikapcsolódás alkalmával vegyíthetők is a régió aktív sportjai – tarts velünk és megmutatjuk hogyan.

Aktívan Tokaj-Hegyalján – földön és vízen
A hamarosan elkészülő teljes Tokaj-kör új szakaszai által érintett településeken többnyire elérhetők evezős túrák, ezért ajánljuk, hogy a melegebb napokon a földi és vízi túrákat felváltva próbáld ki! Nem csupán a változatosság miatt, de így olyan vidékeket is bejárhatsz, amit egyébként két keréken nem. Retúránkat Tokaj városából kezdjük.
1. megálló: Tokaj
A városi szakasz a Tokaji-Tisza-hídtól a Fesztiválkatlanig tart, amely a Bodrogot követve a Kenubázis mellett is elhalad. S ha már itt járunk, akkor miért is ne állhatnánk meg egy kis vízi kitérőre? A bázison a kajakok és kenuk hátán próbálhatjuk ki a víz erejét. Ha van olyan, akit a vízitúra helyett inkább a kultúra vonz, akkor érdemes bepillantani a nyaranta a Fesztiválkatlanban megrendezésre kerülő koncertek, előadóestek, színházi előadások és könyvbemutatók valamelyikére.
Tarcal irányába a már meglévő Tokaj és Tarcal közötti kerékpárúton folytatjuk utunkat. Menet közben a Szerelmi pincesor romantikus hangulatú pincéi mellett haladunk el.

2. megálló: Tarcal
Ez a község a túra természeti kincseinek egyik gyűjtőhelye. Feltétlen tégy egy kis kitérőt a tokaji domborulat irányába te is, tekerj, vagy sétálj fel a tetőre, ahonnan csodás kilátás nyílik a környező síkságra és a Kishomokos tanya melletti U alakú holtágra. Visszafelé pedig állj meg egy pillanatra a Tarcali-bányatónál, majd fújj egyet a messze híres Áldó Krisztus szobornál. Ha gyalog szeretnéd bejárni a látnivalókat, akkor hagyd a kétkerekűdet az Andrássy Kúria alsó parkolójában lévő kerékpártárolóban.
3. megálló: Bodrogkeresztúr
Újra bringára szállva Bodrogkeresztúr felé vesszük az irányt. A község kerékpáros szakasza a Lebuj Fogadóig tart, ahol új kerékpáros pihenőhely is létesült. Ez a több, mint 800 éves település a helyi értékek igazi paradicsomává vált az elmúlt évek alatt, éppen ezért is érdemes felkeresni a Keresztúri Kincsestárat, majd a település nevezetességeit kezdve II. Rákóczi Ferenc szobrával, a Rabbiházon át, a Rákóczi-ház érintésével egészen a Dereszla dombig. S persze, ami egy tokaj-hegyaljai település esetében sem maradhat ki, az a borkóstolás, ezért látogasd meg a borsétány pincéit, ahol a régió legfinomabb borait ízlelheted meg.


4. megálló: Rakamaz
A teljes Tokaj-kör ugyan már hamarosan elkészül, de addig is az idevezető utat használva térhetünk vissza a kiindulóponthoz. Itt érdemes áttekerni a Tokaji-Tisza-híd másik oldalán található Rakamaz településre is.
Innen kalandos bodrogzugi vízitúrákon vehetünk részt, mely során a mesébe illő környezettel, híres madárlelőhelyekkel is találkozhatunk. Ha a vizet szereted, de a hajózást inkább kihagynád, akkor figyelmedbe ajánljuk a Tokaj és Rakamaz közti parkosított és tiszta szabadstrandot. A kisebbeket homokos, kissé lankás part, valamint játszótér, a nagyobbakat pedig sportpályák és pingpongasztal is várja.

További blogposztjaink
Lelj rá a Velencei-tó és a Völgyvidék kincseire! – Bakancslista
Bakancslistás túratippek a Velencei-tónál és a Völgyvidékben.
5 szuper családi túratipp nem csak gyereknapra
Ha még nem tudod, hogy hol tölthetnéd el a családdal ezt a szép napot, akkor ajánljuk figyelmedbe ezt a túracsokrot.
3+1 izgalmas gyereknapi program a nemzeti parkokban és a natúrparkokban
Május utolsó vasárnapja minden évben a gyerekeké, ezért a hazai nemzeti parkok és a natúrparkok egyaránt színes programokkal készülnek.
Nézz szét túráink között!
Kilátó túra a nyúli dombokon
Családbarát kirádulás Nyúlról érintve a Lila-hegyi kilátót. A kirándulás végén Pannonhalmán nézheted meg az apátságot.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekkirándulásCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattFöldtani érdekességekEgyirányú túraTúragyalogtúrakilátó+
Ásványok és emberelődök nyomában
A Bódva-völgyének gazdag történelmi múlttal és korokon átívelő épített örökséggel rendelkező kisvárosából, Szendrőből induló körtúra dombsági jellegű vidéken halad keresztül....
KörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességek+
A Gemenci erdő felfedezése két keréken, tanösvénnyel színesítve
Gemenc számos rejtett kinccsel vár. Pakold fel kerékpárodat, és gurulj egyet az ártér vidékén!
Túrakisvasúttanösvénykisvasút túraKörtúraCsalád-és gyerekbarátKerékpártúra+
Úszóláp vízi tanösvény – Kalandozás a Velencei-tó úszó nádszigetei között
A Velencei-tó nádas labirintusában egy olyan világot fedezhetsz fel, amilyent sehol máshol. Szállj vízre! Csak el ne tévedj!
KörtúraCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágVízitúratóTúra+
A Bükk legöregebb részén
Ebben az élménytekerésben minden benne van, amit egy jó biciklitúrának tartalmaznia kell: gyönyörű völgyek, pazar kilátás, romantikus tó, kellemes falvak,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKerékpártúraTúra+
Rákócziak nyomában
Vadregényes, látnivalókban bővelkedő kerékpár túra az aktív kikapcsolódást kedvelőknek. Láthatsz többek között várat, bazilikát, a Bodrog-ot, szemet gyönyörködtető környezetet és...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúrakerékpáros túraKörtúra+
Bringás kóstoló Budapest esszenciájából
Budapest nem ok nélkül oly népszerű a turisták körében. Izgalmas, látnivalókban és érdekességekben gazdag fővárosunknak egyedi hangulata van. Ha egy...
Kulturális/történelmi értékekKerékpártúraKörtúraSzép kilátás+
Szatmári bringás körtúra
Az útvonal olyan ikonikus műemlékeket érint, mint a szatmárcsekei csónakfejfás temető vagy a Túristvándi vízimalom.
KörtúraKulturális/történelmi értékekKözépkori templomok+
Vulkánországban – Körtúra Pázmándon
Ismered a pázmándi sziklafolyosót? Ha nem, itt az ideje, hogy meglátogasd. Egy családbarát túrán betekinthetsz a régen fortyogó láva országába.
KörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekgyalogtúraTúra+
Élő földrajz óra a Szarvaskő-tanösvényen
Festői környezet, szűk völgyben megbújó mesebeli táj. Ez vár rád, ha ellátogatsz a Bükk hegység egyik legszebb fekvésű településére, Szarvaskőre.
KörtúraSzép kilátásKirándulások 10 km alatt+
Határokon át térben és időben – 3. Alpannonia® light körtúra
Az Írottkő Natúrpark körtúramozgalmának leghosszabb light túráján bepillantást nyerhetsz a határtalan természet és a változatos táj titkaiba.
Látnivalók MagyarországonKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágTúra+
Kismaros, kisvasút, nagy kaland
A Börzsöny talán legkedveltebb kirándulóhelye a Királyrét. Bajdázó-tó, fenyves, Várhegy-kilátó, mindent találsz, ami egy jó túrához kell. A kisvasút már...
Család-és gyerekbarátgyalogtúraTúrakisvasútkisvasút túraKörtúraSzép kilátás+
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
Különleges élővilágVízitúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességek+
Vasparipán az Őrségből Goričkoba (Őrség 1)
Az Őrség „fővárosából” induló biciklis körtúrán az Őrség nyugati részével ismerkedhetünk meg, a kitáblázott, Őrség 1 kerékpáros útvonalat bejárva. Őriszentpéterről...
KörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Látványos körtúra Dobogókőre
A hegyek szerelmese vagy? Akkor ez a túra neked való! Cél a 699 méter magasan fekvő Dobogó-kő a Dunakanyar legjobb,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekDunakanyarTúrakerékpáros túra+
Színek, illatok és panorámák a Nivegy-völgyben
Pattanj bringára és ismerd meg a Nivegy-völgyet. Utad során ellátogathatsz a dörgicsei Levendáriumba, majd a Szent Balázs-hegyen fantasztikus kilátás és...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekKerékpártúra+
Terepkerékpárral a Váli-víz és a Szent László-patak között
Martonvásárról induló rövid túránk rengeteg láttnivalót tartogat: kastély, westernfalu... Ne felejts el fotózkodni a Szeretet szobornál! Bringára fel!
Szép kilátásKerékpártúratóKörtúra+
Séta a Vaskapu körül
Bár Esztergom történelmi belvárosától és a bazilikától sincs messze, a Vaskapu-hegy egy kevésbé ismert célpont a kirándulók körében. Ez a...
tanösvényKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúraKirándulások 10 km alatt+
Kellemes délutáni séta a Naplás-tó körül
A Naplás-tó egy igazán kellemes hely, ha nem vágysz nagyobb kalandra, de azért a természetben töltenéd az időt.
Család-és gyerekbarátKülönleges élővilágtóTúraSzép kilátás+
Egynapos kirándulás vidékről a városba
Kiváló egynapos, könnyed kerékpáros körtúra vidékről a városba. Panorámás kilátás, vonzó megállók, nagyszerűen kerékpározható szakasz. Kell ennél több?
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátTúrakerékpárLátnivalók MagyarországonKörtúra+
Körmend és környékének felfedezése (VHR 3 túra)
Körmend, a Batthyányak városa túránk fő látványossága, de a környező terület is tartogat számunkra érdekességeket. Az útvonal jelölt, aszfaltos úton...
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Családi séta Kaszó erdeiben
A Baláta-tó különleges világát kisvasúttal közelítheted meg, hogy gyalog visszasétálva közelebbről is megismerd.
Család-és gyerekbarátgyalogtúrakisvasútTúrakisvasút túra+
Túra a Kövirózsa tanösvényen
A tanösvény végigjárása közben számos érdekesség tudható meg a terület geológiájáról, növény- és állatvilágáról.
Szép kilátásA Duna-Dráva Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
Séta a szőlőtőkék között – Könnyű túra a Csömötei-hegyen
A tanösvény végigjárása közben számos érdekesség tudható meg a terület geológiájáról, növény- és állatvilágáról.
KörtúraSzép kilátásAz Őrségi Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
A Deseda-tó megkerülése
Tekerj körbe a 2022-es Év Kerékpárútján a Deseda-tó körül, és látogass el Kaposvárhoz ahol számtalan érdekes látványosság vár!
KerékpárútTúrakerékpárkerékpáros túraKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Denevérleső körtúra a Mecsekben
Túránk az Abaligeti-tó partjáról indul, a Denevér tanösvény jelzésen déli irányba. Abaliget igazán ősi településnek számít, nevét a honfoglaló magyarság...
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágA Duna-Dráva Nemzeti Park ajánlásával+
A fedetlen és a fedett karszt világa
Kerékpáros körtúra az Aggteleki-karszt szívéből.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességek+
Őrségi teker(g)és a gerencsérek földjén (Őrség 2)
Őriszentpétert egy bemelegítő dombbal hagyjuk magunk mögött. A Bajánsenye felé vezető közúton az egykori Maginot-vonal részeként épített bunkert találunk, majd...
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
A bakonyi Gyilkos-tó
A Pápa–Bakonybél főútról az Odvas-kői pihenőnél kell lehajtani. Innen 3,5 kilométert sétálunk egy kedves kis patak mellett, majd egy gyönyörű...
KörtúraCsalád-és gyerekbarát+
Katalinpusztától a Fenyves-hegyig – kilátás a Dunakanyarra
A Dunakanyar megkapó panorámáját a környékbeli csúcsok több kilátópontjáról csodálhatod meg.
Szép kilátásKirándulások 10 km alattA Duna-Ipoly Nemzeti Park ajánlásával+
