Elkészült a város negyedik rekortán borítási futópályája a Kinizsi lakótelepen
Az atlétikai pálya, illetve a városligeti és a Cseri parki futókör után egy újabb, 800 méter hosszú rekortán borítású futókört alakítottak ki Kaposváron, a Kinizsi lakótelepen. A pálya az Országos Futópálya-építési Program részeként valósult meg, összesen mintegy 63 millió forintból. A beruházáshoz az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda 30 millió forintos támogatást biztosított, az építés pedig a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) szakmai koordinációjával zajlott.
Kaposváron évek óta rendkívül népszerű sport a futás. A város 2011-ben elnyerte a „Vidék Futófővárosa” címet, amikor több mint 11 ezren indultak különböző utcai futóversenyeken. A városlakóknak számos lehetőségük van különböző távú helyi versenyeken indulni, a 2-5 kilométeres megmérettetéstől, a 9. alkalommal megrendezett „Farsangi Félmaraton” fesztiválon át, egészen a 252 kilométeres „Deseda UltraMaraton” rendezvényig. A futók a fejlődésüket is figyelemmel kísérhetik, ugyanis minden hónap végén megrendezésre kerül a Budapest Sportiroda (BSI) futónagykövetének közreműködésével a „Jótékony Hendikep”, amely egy 5 kilométeres felmérő futás díjazással együtt. Itt a szakemberek még az edzéstervek kialakításában is segítenek.
A város a felkészülésben is segítséget nyújt, hiszen az atlétika pálya külső sávjait amatőr sportolóknak tartják fenn munkaidőn kívül, a Városligetben és a Cseri Parkban pedig 1 kilométer hosszú rekortán borítású pályák állnak a futók rendelkezésére. Mivel ezek a futókörök nagy igénybevételnek vannak kitéve, így Kaposvár Önkormányzata a túlzsúfoltság megszüntetése érdekében egy újabb létesítmény kialakítása mellett döntött 2021-ben. A Kinizsi lakótelepen most kialakított pálya egyrészről a környéken élők számára biztosít optimális lehetőséget a mozgáshoz, akik mostantól jelentős utazási időt takarítanak meg. Másrészt pedig a környékén több általános iskola és óvoda is található, így a gyerekek a testnevelési órák és a szabadfoglalkozások alkalmával nem a lakótelepet, annak betonborítását, hanem kifejezetten egy erre a célra alkalmas pályát tudnak használni. A 800 méter hosszú és 150 centiméter széles rekortán borítású futókör szép helyszínen, zöld környezetben, fák között halad a Kinizsi iskolától nagyjából a tűzoltóút mentén egészen a Holnemvolt játszótérig. Ráadásul a közvilágításnak köszönhetően a futók sötétben is biztonságosan tudják azt használni.
A beruházás összesen 63 millió forintból valósult meg, melyből 30 millió forintot az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda, a fennmaradó részt pedig a város önkormányzata biztosította. „Ez már 16. futókör, amelyet átadhatunk az Országos Futópálya-építési Program részeként. Az ilyen létesítmények célja, hogy kortól függetlenül mindenkinek legyen lehetősége a lehető legtöbb mozgásra. Ennek megteremtésében pedig a helyi önkormányzat vezetése rendkívül elkötelezett”, mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár a futókör átadóján.
A futókörök szakmai koordinálását a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) végezte, akik május 21-én szervezték meg a II. Futókörök Napját, ahol Kaposvár az előkelő 6. helyet szerezte meg.
További híreink
Csodák várnak a natúrparkok őszi hétvégéin
5 helyszínen az aktív időtöltés és a helyi értékek kerülnek a középpontba.
Átalakul a chipsadó, ami mostantól az aktív életmódot támogatja
Az elfogyasztott energiaitalok pörgetik fel az egészségtudatos életvitelt.
Kalandozni hív a Szigetközi Kalandtérkép
A Kalandtérkép hat kategóriába sorolva gyűjtött össze a különböző típusú szolgáltatásokat, így mindenki megtalálja a legizgalmasabb gasztronómiai élményeket, a természeti...
Nézz szét túráink között!
Körtúra a sárkányok várától varázslatos völgyeken át
Körtúránk a Kelet-Mecsek dombjain vezet, a Máré-vár meglátogatásával remek családos program.
Család-és gyerekbarátgyalogtúraTúraKirándulások 10 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Kerékpáros kalandkör Sopronból
Egy remek kerékpáros kirándulást ígér a Sopronból induló körtúra, ahol a Fertő madarait is meglesheted közelről.
kerékpáros túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Zselicvölgy lankái között
Ezen a túrán tekerj át Zselic lankáin, ahol később akár szarvasokkal is sétálhatsz a szarvasfarmon, illetve számtalan más lehetőség is...
KörtúraKerékpárútkerékpárTúrakerékpáros túra+
A természet ölelésében Vasváron
Látogass el Vasvár természetközeli területére, és fedezd fel a környező tájakat ezzel a nyugalmas túraútvonallal!
Középkori templomokKörtúraKirándulások 15 km alattSzép kilátásLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilággyalogtúraTúra+
Kerékpárral a Sasbércre
A Terényből induló bringás körtúra emelkedőkben bővőlködik, de kitartásod jutalma egy igazi mesebeli táj lesz.
Túrakerékpáros túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekkilátó+
Somogyi kerekezés
Kerékpártúránk Balatonlelléről indul. A tó partját déli irányban elhagyva előbb Látrányon tekerünk keresztül, majd Visz érintésével érkezünk Karádra. Karádig alacsony...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Egy csipet bringás Toszkána a Balaton fölött
Toszkánai táj és életérzés a Balaton felvidéken. Ez a Keszthely és Aszófő közötti túraajánlat bővelkedik a változatos élményekben.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKerékpártúra+
A Tihanyi-félsziget és a felvidék országúton
44 kilométeres kerékpáros túrakör országútisoknak, bejárva a Tihanyi-félsziget környékét, érintve a Balaton-felvidék látványosságait.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Vadnyugati sziklavilág
Budapesttől alig 20 percnyi távolságra találod Pilisborosjenőt, ahol felfedezésre váró kincsek nyomába eredhetsz! Kényelmes tempóban akár az egész család együtt...
Család-és gyerekbarátgyalogtúraTúraKirándulások 10 km alattKörtúratanösvénySzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Két vár túra
Csákvárról Csókakőre átbiciklizni nem olyan nagy teljesítmény, de annál nagyobb élmény. Útba esik a gánti bauxitbánya masbéli világa is.
KerékpártúraTúrakerékpáros túravárKörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességek+
Barangolás a Pécselyi-medencében
Balatoni élmények, sok-sok látnivaló, ez vár rád, ha két kerékre pattansz és ellátogatsz a Pécselyi-medencébe.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúraKörtúra+
Kastélytúra a Keleti-Bakonyban
Kalandozz kerékpároddal a fenséges kastélyok vidékére a Bakonyban!
Kulturális/történelmi értékekkerékpárTúraLátnivalók MagyarországonKörtúra+
Olaszfa felfedezése Sebastian Kneipp nyomán
Fedezd fel Oszkó varázslatos és különleges világát Sebastian Kneipp nyomán, a szőlőhegyek és a Kneipp Vizesházon keresztül!
gyalogtúraTúraKirándulások 15 km alattLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Boroszlán tanösvény, Bakony
Magyarország egyik legnagyobb kiterjedésű erdejében, a Magas-Bakonyban vezet ez a csodás bükkösöket átszelő tanösvény. A túra Bakonybéltől három kilométerre, a...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKörtúra+
Fedezd fel a Duna csodálatos vízivilágát!
Tekerj le Ráckevére és Szigetszentmiklósra, hogy megcsodálhasd az ottani vízivilágot!
Budapesti túrákKörtúraEurovelo 6kilátóBudapestkerékpáros túra+
„Borban az igazság” – Császtai gyalogtúra
Ezen a túrán az Edelényi Kastélyszigettől látogathatsz el a császtai szőlőhegyre, amely a környék kedvelt kiránduló- és piknikezőhelye.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKörtúra+
A legendás Tisza-túrák esszenciája – A balsai révtől Tokajig
Útvonal: Balsa–Szabolcs–Tímár–Tokaj. A Balsáról, a révtől induló vízitúra félnapos kellemes evezés a Tiszán. Balsa egykor fontos átkelőhelynek számított a Tiszán,...
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátEgyirányú túraSzép kilátás+
Kilátótúra a Malomtelelő-tó mentén
Utazz be a Gemencbe kisvasúttal, majd ismerd meg Pörböly különleges élővilágát!
VonaltúraKirándulások 15 km alattSzép kilátásKülönleges élővilággyalogtúra+
Velencei csobbanás két keréken
Tekerj a BUBA útvonalán a Velencei-tóig!
Család-és gyerekbaráttókerékpárSzép kilátás+
A csend útja a Lázbérci-tó mellett
A Lázbérci-tó körül vezető túránk rengeteg kalandot rejt. A Bükk hegyei várnak, hogy felfedezd a víztározót, Dedevárat és egy igazi...
KörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilággyalogtúraTúra+
Hévíz és Keszthely között kerékpárral
Viszonylag sík terepen haladó, 20 kilométeres családi kerékpárkör Hévíz és Keszthely között.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Ősbükkös túra
Tekerj ezüstös törzsű bükkfa óriások között és csodáld meg a megannyi látnivalót a környéken.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Kerékpáros Körtúra Vendvidéken
Ez a kerékpártúra a páratlan szépségű vendvidéki táj festőien hullámzó lankáin kalauzol végig.
Különleges élővilágKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Mézeskalácsház az erdő közepén
Tekerj egyet a Bakony sűrű erdeibe, és lesd meg a mézeskalács-házikó ikonikus épületét.
kerékpárTúravárLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Börzsönyi klasszikus: Nosztrai karika
Tekintsd meg Luczenbacher család kastélyát a Börzsönyben miközben kikapcsolódsz különféle történelmi építmények között!
KörtúraCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekturistaházTúrakisvasútkerékpáros túra+
A horgászok paradicsomától a zarándokok forrásáig
A nógrádiak kedvenc horgásztavától így izgalmas útvonalon jutsz el az egyik legszebb és leghíresebb keresztény zarándokhelyre, Szentkútra.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Budai Zöld 2: Hűvösvölgytől a Solymári várig / Kalandos kirándulás a Budai-hegységben
Látogass el Solymár várához ezzel a budapesti túrával!
gyalogtúraBudapestVonaltúraKirándulások 15 km alattBudapesti túrákKulturális/történelmi értékek+
Bakonyjárók paradicsoma
Hódítsd meg a Bakonyt az új építésű via ferratán, majd lazulj el a környező településeken lévő, fantasztikus programokat kínáló létesítményeknél!
várLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraKirándulások 15 km alatt+
Mackókör
A túra geológiai és történelmi emlékhelyeket egyaránt érint: sorra veszi Salgó és Somoskő várát, a Boszorkány-követ és a bazaltorgonát.
KörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességek+
Gyalogtúra a Mecsek legszebb völgyében
Sokan csak így ismerik, a „magyar Svájcban”. A Mecsek egyik legismertebb túrája, ahol tiszta és csendes falukban, patak és vízesés...
kirándulásKörtúraKirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúra+