Május 20-ától félóránként közlekednek motorvonatok a Velencei-tóhoz, melyeken kerékpár is szállítható

A Velencei-tó körbetekerése tökéletes családi program, ahová Budapestről a Déli pályaudvarról és Kelenföldről a bringánkkal együtt vonattal is könnyen el lehet jutni. Kezdeni bárhol lehet, hiszen a települések és a vasútállomások könnyen megközelíthetők: Gárdony, Agárd, Velence, Kápolnásnyék állomásokra érkezve a tekerés mellé még egy kis strandolás és fagyizás is beleférhet. Ugye milyen jól hangzik? Akkor dobjátok fel a bicikliket a vonatra, és indulhat a családi kaland!
Május 20-ától Budapest-Déli pályaudvarról és Kőbánya-Kispestről óránként indul vonat a Velencei-tóhoz, melyek Budapest-Kelenföld állomástól közösen, mindössze 30 perccel követik egymást. A Déli pályaudvarról induló vonatokon 12-18, a Kőbánya-Kispestről indulókon pedig 6-12 kerékpáros férőhely van. A nyári főszezoni hétvégéken a tavalyi évhez hasonlóan idén is a Kőbánya-Kispestről induló G43-as jelzésű vonatok egy része KISS emeletes motorvonattal fog közlekedni, amelyben a kerékpárszállító helység mellett a többcélú térben is lehetőség van további kerékpárok szállítására.

Azonban a Velencei-tó partjára kimondottan kerékpárosok számára optimalizált, nagy kapacitású kerékpárszállító szerelvények is közlekednek. A G30-as jelzésű vonat a Déli pályaudvarról indul 9:40-kor, és a tóig csak Budapest-Kelenföldön és Érd alsón áll meg. Visszafelé pedig 18:38-kor indul Velencéről és 19:19-re ér a Déli pályaudvarra. A vonat a hétvégi napokon az előszezontól az utószezonig közlekedik, azaz most szombattól egészen szeptember 24-ig. Bővebb információt a vasúttársaság kerékpáros oldalán, a Velencei-tóhoz történő kerékpárszállítási lehetőségeket bemutató térképen találsz.
A Velencei-tó körüli bringatúra egy klasszikus tókör, amelyet minden előzetes edzettség nélkül tudsz teljesíteni. A minimális szintemelkedés, a sok pihenési lehetőség, az érdekes látnivalók és a könnyen, alig több mint 30 kilométeres tekeréssel teljesíthető táv ideális programot jelent családosoknak, a kezdő bringásoknak, de akár a könnyed edzési lehetőséget keresőknek is. Ráadásul a túra nagy előnye, hogy gyakorlatilag onnan kezdheted a tekerést, ahonnan csak szeretnéd, ugyanis a települések és a vasútállomások könnyen elérhetők vonattal.

További híreink
Legyen a vízitúra mindenkié! Rendezvénysorozat indul a vízitúrázás népszerűsítésére
A programsorozat 10 helyszínén az aktív időtöltés és a helyi értékek kerülnek a középpontba.
Aktív rendezvénysorozattal várják a turistákat a hazai natúrparkok
A programsorozat 10 helyszínén az aktív időtöltés és a helyi értékek kerülnek a középpontba.
Folytatódik az ország legnagyobb kerékpáros túrasorozta, a Tekerj a Zöldbe!
Közel 300 családbarát, vezetett bringatúrán fedezhetjük fel az országot.
Közel 1.500 köbméter szeméttől tisztult meg a természet
Idén harmadik alkalommal valósult meg hazánk egyik legnagyobb és egyre népszerűbb hulladékgyűjtő eseménye.
Nézz szét túráink között!
Források és szurdokok nyomában
Látogass el Bakonybélre ezen a varázslatos látványokkal teli körtúrán, ahol ellátogathatsz a Kerteskői szurdokba, majd a Pannonhalmi Csillagdában elmélkedhetsz a...
Kulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraKirándulások 15 km alattLátnivalók MagyarországonKörtúra+
Bodza-völgyi barangolás – a Velencei-hegység legjava
Nem csak Pákozd környékén találhatsz ingókövet. Sőt, itt van a legnagyobb. A csodás erdő csak a hab a tortán. Indulj...
TúraKörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességekgyalogtúra+
A búbos vöcsök nyomában – kis-balatoni séta
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
Szép kilátásA Balaton-felvidéki Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
Csodaszarvasok és csillagok útján
Kerékpűron utazz át Zselic vadregényes útjain, majd vizsgáld meg az égboltot ezen a változatos túrán!
KerékpárútTúrakerékpárkerékpáros túraKörtúraCsalád-és gyerekbarát+
Drégelypalánk: Szondi szarkofágjától az Ipoly-partig
Az ezerarcú Ipoly-völgy talán legszebb részeit nézheted meg ezen a túrán.
Szép kilátásKirándulások 10 km alattA Duna-Ipoly Nemzeti Park ajánlásával+
Őzzé vált fiú – 7. Alpannonia® light körtúra
Egy kényelmes, rövid emelkedőkkel tarkított túra vár Ólmod, az apró, határmenti zsákfalu körül. Túrád során megismerkedhetsz a horvát nemzetiség hagyományaival,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágTúraLátnivalók Magyarországon+
A Balaton-felvidék titkai – Alsóörstől Csopakig
Útvonal: Alsóörs–kilátók–Miske-szikla–Malom-völgy–Király-kút–Csopak A túra Alsóörsről indul, ahová kényelmesen el lehet jutni vonattal vagy autóval, majd a túra végén Csopakról könnyen...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekEgyirányú túra+
Feketevíz vízi tanösvény – Páratlan madárvilág
A Velencei-tó nádas labirintusában egy olyan világot fedezhetsz fel, amilyent sehol máshol. Szállj vízre! Csak el ne tévedj!
tóTúraKörtúraCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágVízitúra+
Somogyi kerekezés
Kerékpártúránk Balatonlelléről indul. A tó partját déli irányban elhagyva előbb Látrányon tekerünk keresztül, majd Visz érintésével érkezünk Karádra. Karádig alacsony...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Ásványok és emberelődök nyomában
A Bódva-völgyének gazdag történelmi múlttal és korokon átívelő épített örökséggel rendelkező kisvárosából, Szendrőből induló körtúra dombsági jellegű vidéken halad keresztül....
KörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességek+
Balatonfüred természeti kincsei
Fedezd fel gyalogosan Füred hegyeit! A nyüzsgő Balaton-part zsivajától mindössze néhány kilométerre eltávolodva pedig úgy fogod érezni, mintha egy másik...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességek+
Pilisi kolostortúra
Indulj el egy túrára a Pilis gyöngyszemei között, lesd meg Magyarország történelmi kincseit, mint a Pál kolostort!
gyalogtúraTúraLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Gerecse kör
Vonzanak a kihívások, szeretsz az erdőben bringázni, de nem ugranál fejest a Gerecse mélyére? Ez a túra neked szól!
kerékpáros túraTúrakastélySzép kilátásKerékpártúra+
A sziráki főúri kastélytól Buják középkori várromáig
A Szirákról induló túrán dimbes-dombos tájakkal, barokk kastéllyal, és egy vízimalommal is találkozni fogsz utad során.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Tavaszköszöntő séta a Cégénydányádi Kastélyparkban
Látogass el a Felső-Tisza-vidék egyik legszebb és botanikai értékekben leggazdagabb tájképi kertjébe!
Kirándulások 10 km alatta Hortobágyi Nemzeti Park ajánlásával+
Hévíz-Zalaszántó sztúpa-túra e-bike-kal
Kerékpártúra változatos, dimbes-dombos tájakon Hévíztől a Zalaszántói Sztúpáig és vissza.
Kerékpáros Körtúra Vendvidéken
Ez a kerékpártúra a páratlan szépségű vendvidéki táj festőien hullámzó lankáin kalauzol végig.
KörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Cserháti vulkánok nyomában – Salgó vára és a Boszorkány-kő
A Cserhát északi része már a Felvidék kapuja. Az egykor itt őrt álló végvárak látványos hegycsúcsokra épültek, ahogy azt a...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességek+
Börzsönyi körtúra kerékpáron – Verőce
Útvonal: Verőce–Kismaros–Szokolya–Kóspallag–Márianosztra–Szob–Verőce Kerékpáros körtúránk Verőcéről, a Csattogó-völgyből indul, és oda is érkezik vissza. Útközben megcsodálhatjuk a Börzsöny legpompásabb helyeit és...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Kilátóról kilátóra
A túra során felfedezheted a Fertő táj különleges atmoszféráját.
KörtúraSzép kilátásTúra+
Hévíz és Keszthely között kerékpárral
Viszonylag sík terepen haladó, 20 kilométeres családi kerékpárkör Hévíz és Keszthely között.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Kopár hegyeken Budaörs fölött
Budaörs fölött állva a Farkashegyről körülnézve láthatod: nem kell messze utazni egy jó kilátásért.
Család-és gyerekbarátTúraSzép kilátás+
Kiruccanás a festői szépségű Hársas-tóhoz (Őrség 6)
Őriszentpéterről Szentgotthárd irányába indulva először kisebb-nagyobb dombokkal találkozunk – de ez talán nem is meglepő azon a vidéken, ahol a...
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Tisza-tavi Vízi Sétány – 2000 lépés a víz felett
A Tisza-tavi Vízi Sétány és Tanösvény 2005 nyarán nyitotta meg kapuit, ahol az 1500 m hosszú pallóúton sétálva ismerhetjük meg...
Család-és gyerekbarátKülönleges élővilágtóKirándulások 10 km alatta Hortobágyi Nemzeti Park ajánlásával+
Vizek mentén
Tekerj el Tata vizei mellett ezen a családbarát körtúrán, ami kerékpárral fergeteges élményt hoz magával!
Különleges élővilágKerékpártúraTúrakerékpáros túravárSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Felfedező túra a tállyai várromhoz
Tállyáról induló könnyed gyalogos körtúra a Zemplén-hegység és Hernád-határán.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúrakirándulásKirándulások 15 km alattKörtúra+
Izzasztó hegyikerékpáros túra a Visegrádi-hegységben
A Szentendréről induló körtúra kihívásokkal teli erdei és aszfaltozott útjain hullámvasút-szerűen élvezheted a tekerést, miközben gyönyörködhetsz a változatos tájban.
Kulturális/történelmi értékekTúrakerékpáros túraNehézKörtúraSzép kilátás+
Felsőtárkányi barátságos réten
A felsőtárkányi kisvasút a Bükk hegységben kalauzol, amit érdemes kicsinek-nagynak egyaránt felfedezni. Ha nem csak sínekről szeretnéd látni az erdőt,...
kisvasútkisvasút túraKörtúraCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
A vadregényes Öreg-Túr – könnyű kenuzás a tekergő folyócskán
Kölcse hangulatos falucskájában nem csak egyedi alakú haranglábat találunk – a település szélén kanyarog a vadregényes Öreg-Túr. A Túr ideális...
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátEgyirányú túraKülönleges élővilág+
A világítótorony tetején
A könnyű séta célpontja a Kis-Strázsa-hegy tetején álló, világítótoronyra emlékeztető kilátó, ami a magasba emelkedve uralja a tájat – jó,...
KörtúratanösvénySzép kilátásCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilággyalogtúraTúraKirándulások 10 km alatt+