Idén Erdélyben szerveztek meg két kerékpáros vándortábor útvonalat
A Vándortábor Program mára kultikus fogalommá vált a diákok körében. 2022-ben már hatodik alkalommal indultak el a Vándortáborok, ahol az iskolás gyerekek kedvezményes nyári táborokban, aktívan fedezhették fel az ország legszebb részeit. Az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) szervezte az erdei vándortáborokat, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) a kerékpáros táborokat, a vízi táborokat a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ), a két éve indított zarándoktáborokért pedig a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája felelt.
Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár 2017-ben egy régi hagyományt felélesztve indította útjára a Vándortábor Programot, melyben felső tagozatos és középiskolás diákok fedezhetik fel a teljesítmény örömét és hazánk szépségeit. 2022 nyarán 36 útvonalon indultak el a táborok, amelyből 205 erdei gyalogos, 261 kerékpáros, 163 vízi és 57 zarándoktábor volt. Újdonságként két kerékpáros tábor lebonyolítására is Erdélyben került sor. A Körösök vidékét 24 tábor vízen és két keréken járhatta be, Dél-Zalában pedig 16 turnust gyalogos és vízi kalandok is vártak. Összesen 15 ezer diák, 1300 pedagógus, 750 kísérő és 570 túravezető érkezett a táborokba az ország minden tájáról, amely 686 egyhetes turnust jelentett. A vándortáborozók idén kedvezményes utazásra is jogosulttá váltak, ugyanis a MÁV és a GYSEV járatain a táborral kapcsolatos utazásaikhoz 90 százalékos kedvezményt kaptak.
A táborok részvételi díja 36 ezer forint volt a diákok számára, amely a szállás és az étkezés mellett a kerékpárok, kenuk használatát is tartalmazta. A táborok biztonságát és szakszerű vezetését a programhoz kapcsolódó pedagógus-továbbképzés garantálta. Azok a tanárok, akik Vándortábor-szervezést vállalták, 100 ezer forintos javadalmazásban is részesültek.
A kombinált táborok mellett idén második alkalommal szervezték meg a tavaly nagy sikert aratott vándortáborozók országos versenyét, a VándorViadalt, ahol középiskolás csapatok mérték össze a tudásukat és a rátermettségüket. A Viadalon négyfős, 2 fiú és 2 lány tagból álló csapatok küzdöttek meg egymással, de az esemény nemcsak a versenyzésről, hanem az életre szóló kalandok és élmények gyűjtéséről is szólt. A VándorViadal döntőjét a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzetben rendezték meg, ezzel is ráirányítva a figyelmet e páratlanul szép térségre, az esemény összefoglalóit pedig a TV2 csatornán lehetett követni.

További híreink
Csodák várnak a natúrparkok őszi hétvégéin
5 helyszínen az aktív időtöltés és a helyi értékek kerülnek a középpontba.
Átalakul a chipsadó, ami mostantól az aktív életmódot támogatja
Az elfogyasztott energiaitalok pörgetik fel az egészségtudatos életvitelt.
Kalandozni hív a Szigetközi Kalandtérkép
A Kalandtérkép hat kategóriába sorolva gyűjtött össze a különböző típusú szolgáltatásokat, így mindenki megtalálja a legizgalmasabb gasztronómiai élményeket, a természeti...
Nézz szét túráink között!
Felsőtárkányi barátságos réten
A felsőtárkányi kisvasút a Bükk hegységben kalauzol, amit érdemes kicsinek-nagynak egyaránt felfedezni. Ha nem csak sínekről szeretnéd látni az erdőt,...
KörtúraCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattkisvasútkisvasút túra+
Út az andezitcsúszdához
Nógrád megye egyik legszebb zsákfaluja Bér: határában a Bér-patak csörgedezik, a mellette magasodó Nagy-hegyről pedig páratlan panoráma tárul eléd.
VonaltúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKirándulások 10 km alatt+
Remete-barlangi körtúra
Látogasson el a történelmi Visegrádhoz, ahol ellátogathat Nagymarosra, illetve megtekintheti a Remete-barlang kijáratánál lévő gyönyörű panorámás kilátást!
TúraKörtúraCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekturistaházgyalogtúra+
Terepkerékpárral a Váli-víz és a Szent László-patak között
Martonvásárról induló rövid túránk rengeteg láttnivalót tartogat: kastély, westernfalu... Ne felejts el fotózkodni a Szeretet szobornál! Bringára fel!
tóKörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Panoráma körtúra a Felső-Mátrában
A körtúra az alpesi hangulatot idéző mátraszentistváni Síparktól indul és több pontján is gyönyörű kilátásban lesz részed.
Szép kilátásKörtúra+
Kerékpárral a tavak vonzásában (Őrség 5)
Kerékpáros körtúránk következő állomása Szaknyér település, de közben betérhetünk a Hegyhátszentjakabon található Vadása-tóhoz egy jót strandolni vagy egy finom ételre.
KörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
A pákászok tanyája – Tiszavirág sétaút és Örvényi pákász tanösvény
A Tisza-tó gyöngyszemének, a belső Göbe-tó vadregényes vízi világával két egymásba fonódó tanösvényen ismerkedhetünk meg.
Különleges élővilágKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Vendvidéki bringás körtúra, Szentgotthárdról
Ez a kerékpárostúra is Vendvidékre kalauzol, ám ezúttal szentgotthárdi kiindulóponttal, így több időd jut magadba szívni barátságos hangulatát.
KörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Szamos menti körtúra
Ezen a túrán felfedezheted a látnivalókban gazdag Szamos menti kis falvakat.
Középkori templomokKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Egy csipet bringás Toszkána a Balaton fölött
Toszkánai táj és életérzés a Balaton felvidéken. Ez a Keszthely és Aszófő közötti túraajánlat bővelkedik a változatos élményekben.
Kulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKerékpártúraSzép kilátás+
Hidak és csúszdák – kalandos városnézés a Lajtán
Lajtán látogass el a híres Mosonmagyaróvárra, illetve evezz le a hullámvasútszerű csatornákon!
Különleges élővilágVízitúraevezéskirándulás+
Hegyhát 30 gyalogtúra
Barangolj el Vasvárba, és lesd meg az ottani szőlőhegyeket, illetve Mindszenty bíboros szülőfaluját!
gyalogtúraTúraLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Kohótúra pisztránglakomával
Fedezd fel a varázslatos Lillafüredet és környékét. A túra során a diósgyőri vártól kanyargós utakon tekerhesz Felsőhámorig, majd a Hámori-tótól...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKerékpártúraTúraVonaltúra+
Úszóláp vízi tanösvény – Kalandozás a Velencei-tó úszó nádszigetei között
A Velencei-tó nádas labirintusában egy olyan világot fedezhetsz fel, amilyent sehol máshol. Szállj vízre! Csak el ne tévedj!
Különleges élővilágVízitúratóTúraKörtúraCsalád-és gyerekbarát+
Természet, művészet, bor, panoráma – 12. Alpannonia® light körtúra
Nem megerőltető, lassan emelkedő úton juthatsz el a városra legszebb panorámát nyújtó, békés környezetben magasodó Kálvária-templomhoz. Ördögárok geológiai tanösvény, sziklaszurdok,...
KörtúratanösvénySzép kilátásLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekTúraKirándulások 10 km alatt+
Solymosi kőgörgető túra
Ezt a túrát azoknak ajánljuk, akik szeretnék kipróbálni a hegyikerékpározást és nyitottak a kisebb emelkedőkre is. Pattank bringára!
Szép kilátás+
Két keréken a Vasi-Hegyhát Natúrparkban (VHR 2 túra)
A túra során felfedezhetjük a Vasi-Hegyhát Natúrpark apró településeit, valamint Vasvár városát. A településektől nem messze található kisparcellás szőlőhegyek meghatározzák...
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Gyalogtúra a Baktalórántházi erdőrezervátumban
A túra a nyírségi baktalórántházi erdőrezervátumon halad keresztül, amely a Móricz Zsigmond-túraútvonal talán legszebb szakasza.
Középkori templomokSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátEgyirányú túra+
Szatmári bringás körtúra
Az útvonal olyan ikonikus műemlékeket érint, mint a szatmárcsekei csónakfejfás temető vagy a Túristvándi vízimalom.
KörtúraKulturális/történelmi értékekKözépkori templomok+
Szádvár, a „Bebekek” egykori fészke-Szádvár-Derenk nagykör
A túra során Derenkre, és a középkori Szádvár romjaihoz látogatunk el, ahonnan nagyszerű kilátásra számíthatunk!
Az Aggteleki Nemzeti Park ajánlásávalKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Kerékpáros Körtúra Vendvidéken
Ez a kerékpártúra a páratlan szépségű vendvidéki táj festőien hullámzó lankáin kalauzol végig.
KörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Ismerd meg Döröskét!
Bringázz el Döröskére ezen a nyugalmas túrán, ahol mesebeli látvány, és számtalan hagyományörző helység vár!
Kulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágTúrakerékpárKirándulások 15 km alattLátnivalók MagyarországonKörtúra+
Évezredek újta – 8. Alpannonia® light körtúra
Velemben minden évszakban romantikus sétát tehetünk a patakparton, a Szent Vid-hegyre felkapaszkodva pedig rábukkanhatsz az egészen az újkőkor óta itt...
Kulturális/történelmi értékekKirándulások 10 km alattTúraLátnivalók MagyarországonKörtúra+
A Szigetköz titkai – Dunasziget
Kenutúránkon a Kisvesszősi kemping melletti kikötőből indulunk a Cikolai-mellékágrendszer felfedezésére. A Szigetközben a Duna ezer ágra szakad, a keskeny, vadregényes...
Különleges élővilágVízitúraKörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
Karsztfennsíkok és szurdokvölgyek között
A Bódvaszilasról induló, határon átnyúló körtúra a Bódva, majd a Torna völgyében vezet, impozáns karsztfennsíkok és a Kárpátok legszebb szurdokvölgyei...
KörtúraSzép kilátás+
Ökofalvak nyomában a Dél-Zselicben
Tekerj el a Bükkösdi Ökoparkban ahol frissítő élmenyeket szerezhetsz vagy lovak hátán is utazhatsz!
tanösvényLátnivalók MagyarországonKörtúraKülönleges élővilágKerékpártúraturistaház+
Amazonas hangulatban a Körösön
Békéstől Mezőberényig a Körösön evezni majdnem olyan, mintha Dél-Amerikában lennél. Szállj vízre!
Család-és gyerekbarátKülönleges élővilágVízitúra+
Lovagok nyomában – Túra a füzéri várhegyre és a Nagy-Milicre
Az Északi-középhegység a középkorban természetes védővonalat jelentett, mely a délről érkező ellenséget feltartóztatva óvta az értékes felvidéki bányavárosokat. A természetes...
Kulturális/történelmi értékekKörtúraSzép kilátás+
Szilvásváradi körtúra kisvasúttal és gyalog
A Szalajka völgye hazánk egyik legkedveltebb túrahelye. Nem véletlenül: a kirándulók gyönyörű látnivalókat nézhetnek meg, a kisvasút rajongói pedig végigroboghatnak...
Család-és gyerekbarátgyalogtúrakisvasútTúrakisvasút túra+
Dunakanyar panorámatúra Zebegény-Nagymaros
A túra a zebegényi vasútállomástól indul, ahova könnyen eljuthatunk a budapesti Nyugati pályaudvarról a zónázó vonattal. Mivel a túra végcélja...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+