Skip to main content

Öt évtized a természet védelmében: születésnapos a Hortobágyi Nemzeti Park

Öt évtized a természet védelmében: születésnapos a Hortobágyi Nemzeti Park

Idén ünnepli 50. születésnapját hazánk legelső nemzeti parkja, a magyar Alföld megőrzője, a Hortobágyi Nemzeti Park. Az 1973-ban megalakult nemzeti parkot azért hozták létre, hogy megőrizze a terület egyedülálló természeti, néprajzi értékeit.

Megalapításakor „még csak” 52 ezer hektárt fedett le a park, napjainkra viszont 82 ezernyi védett területtel rendelkezik, aminek köszönhetően hazánk legnagyobb védett területének számít. 1999 óta az UNESCO világörökség része, illetve a Ramsari Egyezmény értelmében pedig több mint 20 ezer hektár tartozik a nemzetközileg számontartott vizes élőhelyek közé.

Tudtad, hogy a nemzeti parkot a Nemzetközi Csillagoségbolt Szövetség (IDA) Európában harmadikként csillagoségbolt-parkká nyilvánította? A csodálatos éjszakai égbolt így a Hortobágy ökoturisztikai attrakciója lett.

Ismerd meg a természet és az ember együttélésének jelképeit, az igazi magyar pusztaság valódi arcát! Nem véletlenül lett ez a tájék a Világörökség része: itt áll a híres Kilenclyukú híd, itt haladt régen a sóút, a hatalmas halastórendszer pedig több száz költöző madárfaj nyári megálló- és pihenőhelye. Ismertségét sokáig a mátai pusztakocsikázás és csikósbemutatónak köszönhette, míg a mai napig legfőbb értékei közé a gulyákat és nyájakat legeltető pásztorok hagyományos tudása és szokásai sorolandók.

Összegyűjtöttünk neked pár túrát, érdekességet és információt a Hortobágyi Nemzeti Park területén, amiket mindenképpen olvass el, ha a idelátogatsz!

Főbb látnivalók a Hortobágyi Nemzeti Park területén

Hortobágy-halastavi Kisvasút

A kisvasút az 1920-as években a halastó-rendszer könnyebb megközelítése érdekében jött létre. 2007 óta turisztikai célokat szolgál, így az idei szezonban, március 15-től te is zakatolhatsz rajta. A pontos menetrendet a nemzeti park oldalán találod.

Kilenclyukú híd

Hortobágy jelképe az a kilenc boltívre támaszkodó, 167,3 méter hosszú híd, amely ma Magyarország leghosszabb közúti kőhídja.

Hortobágyi Csárda

Érdekesség: 1842-ben Petőfi Sándor, aki 200 éve született, a csárdában töltött látogatása után írta a „Hortobágyi kocsmárosné angyalom” című versét.

 Hortobágyi gyalogtúrák

A Hortobágyi Nemzeti Park területén a természeti értékek megóvása érdekében a gyalogtúrák feltételekhez kötöttek. A tanösvények a belépőjegy megváltása után vezető nélkül is látogathatók, azonban az ezeken kívül eső területekre csak a nemzeti park igazgatóságának előzetes engedélyével lehet belépni. Annak érdekében, hogy a Hortobágyi Nemzeti Parkot az állat- és növényvilág megóvása mellett tudjuk látogatni, a nemzeti park egész évben szervez gyalogtúrákat. Ezeket szakképzett vezetők tartják, akik bemutatják a környezet gazdag élővilágát, jellegzetes növény- és állatfajait, illetve beszélnek a terület kialakulásáról is.

Hortobágyi-halastavi tanösvény


A Hortobágyi-halastavak Közép-Európa legnagyobb halastórendszerét alkotják, a tanösvény pedig ezt a változatos, izgalmas területet mutatja be. A tizennégy állomásból felépülő túraútvonal egy részét a gáton végigfutó, muzeális értékű kisvasúton vagy kerékpáron is megteheted. Gyalogosan az öt kilométeres tanösvény végigjárása nagyjából 2,5 órát vesz igénybe.

Halastavi tanösvény – vízi paradicsom a puszta szívében

Egyek-pusztakócsi mocsarak bemutatóterület és tanösvények

A 11 kilométer hosszúságú útvonalon öt állomáson ismerheted meg az Egyek-pusztakócsi mocsarak különleges növény- és állatvilágát. Itt fekszik a Górés-tanya, ahol a nemzeti park madármentő állomásának röpdéit lehet meglátogatni. A különleges madarak megismerése nagy élményt jelent minden korosztály számára. A mellette lévő kunhalomról szép kilátás nyílik a pusztára.

Gyalogtúra Hortobágy szívében

Szálkahalmi tanösvény

Az egy kilométer hosszú, kilenc állomásból álló tanösvény izgalmas áttekintést ad a Hortobágyi Nemzeti Parkban található szikes pusztai élőhelyekről. A tanösvény végigjárásához kérhetsz szakmai vezetést is.

Különleges programok a nemzeti park területén

Puszta szafari a Hortobágyon

A gyalogos túrák mellett a Hortobágyon lehetőség nyílik exkluzív szafarikon is részt venni. A túra során közelről megismerheted a vadlovak, őstulkok, farkasok és sakálok életmódját. A Vadaspark szafarija körülbelül 25 perces program, melyre előzetes jelentkezés szükséges a Hortobágyi Nemzeti Parkban.

Lovaglás a Mátai Ménes Lovasközpontban

Itt a tökéletes alkalom, hogy közelebb kerülj ezekhez a csodálatos állatokhoz. A Mátai Ménes Lovasközpontban megismerheted a lótartás titkait, és magad is nyeregbe pattanhatsz a megfelelő oktatás után. A lovas túrákon túravezető segítségével ismerheted meg a Hortobágy és a lovaglás lenyűgöző világát.

Daruvonulás

A hortobágyi állatvilág Magyarország egyik legismertebb jelképévé vált. Számos haszonállatot tenyésztenek itt, szabadtartású szürke marhákat, rackajuhokat, mangalicákat és lovakat. A tájegység 342 madárfajnak ad otthont, melyek közül 152 fészkel is a területen. Tavasszal és ősszel a Hortobágyon különleges jelenségnek lehetünk szemtanúi: ilyenkor vonulnak át itt a darvak. A 20. század elejéig a darvak a Kárpát-medencében fészkeltek, vadászatuk és élőhelyük szűkülése miatt azonban már nem költenek Magyarországon. Az utóbbi 30 évben ismét visszafoglalták a Kárpát-medencét, még ha csak rövid időszakokra is: vonulásuk során hazánkat is útba ejtik.

2023-ban a Hortobágyi Nemzeti Park számos különleges programmal igyekszik megemlékezni az évfordulóról, amelyről bővebb információ a nemzeti park honlapján és közösségi média felületein érhetsz el!

Hortobágyi Nemzeti Park weboldala

További blogposztjaink

Nézz szét túráink között!

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds