Skip to main content

Határon átnyúló kerékpáros zarándokutak hálózatát jelölték ki a Duna térségében

Határon átnyúló kerékpáros zarándokutak hálózatát jelölték ki a Duna térségében

A projekt keretében egy 900 km-es kerékpáros zarándok-úthálózat került kijelölésre, valamint tematikus útvonaljavaslatok is születtek, melyeket végigjárva a családok, fiatalok, baráti társaságok megismerhetik a környék egyházi kincseit, műemlékeit, kastélyait.

Merre található az úthálózat?

A példaértékű összefogás Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nagyszombat és Pozsony megye, valamint Szil és Bácsfa települési önkormányzatok együttműködésével az Európai Unió Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretén belül jött létre. A SacraVelo a szakralitást, hagyományaink ápolását, valamint a kerékpáros turizmust hivatott erősíteni. A Győr-Moson Sopron megyei szakaszon 216 látnivalót járhatnak be páratlan természeti környezetben kerékpárral az ide látogatók. Akik a kulturális értékek mellett az aktív pihenést is egyaránt fontosnak tartják, Komárom-Esztergom megyében további 64, a szlovák oldalon Pozsony és Nagyszombat megyékben pedig összesen 58 egyházi nevezetességet ismerhetnek meg.

Mivel segíti a projekt a kerékpározók teljesebb élményét?

A nevezetességek az infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhetően könnyen elérhetők. A hálózat részeként Győr-Moson Sopron megyében az útvonalak kijelölésén túl a zarándokút állomásain 83 kerékpáros pihenőhelyet, valamint többnyelvű térképes információs táblát helyeztek el. Komárom-Esztergom megyében 42 kerékpáros pihenőhely és több mint 1500 m kerékpárút létesítése mellett számos helyen tájékoztató táblák és kerékpáros útvonaljelző táblák is segítik a tájékozódást. Pozsony és Nagyszombat megyékben összesen mintegy 8,5 km új kerékpárút épült. Bacsfa és Szil községekben modern kerékpáros centrumot alakítottak ki, ahol fedett közösségi tér, igényesen kialakított mellékhelyiségek, Szilban pedig még kemping is várja a pihenni vágyó turistákat.

SacraVelo weboldala interaktív térképekkel, az állomások fényképes ismertetőivel segít eligazodni a számtalan értékes látnivaló és útvonal-lehetőség között. A honlapon 8 tematikus útvonal található, melyek pl. Krisztus követése, Mária nyomában, Luther Márton-út címet kapták utalva arra, hogy milyen jellegű helyszínekhez, emlékhelyekhez vezet az adott útvonal. Egy gyors regisztráció és a SacraVelo alkalmazás letöltése után az egyes útvonalak az applikáción keresztül is elérhetővé válnak, ami menet közben nyújt segítséget.

Bővebb információ olvasható honlapunkonFacebook és Instagram oldalunkon.

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds