Skip to main content
Hírek

Ha lemaradt a Vándortáborokról, akkor itt az új lehetőség

By 2023.02.15.No Comments

Február 15-én reggel elérhetővé válnak a megüresedett időpontok

2023-ban már 20 ezer fiatal összesen 38 útvonalon vándortáborozhat hazánkban. A Vándortábor Program célja változatlan a 2017-es indulás óta: kedvezményes, aktív, természetközeli táborokat biztosítson az egész országban általános és középiskolás diákoknak. Február 15-étől indul a pótjelentkezés, hiszen megnyílik a regisztráció az első jelentkezési kör után felszabadult helyekre.

Idén minden korábbinál több fiatal mozoghat és ismerheti meg az ország legszebb tájait, ugyanis az összesen 38 útvonalon – melyből 2 kombinált – meghirdetett 840 turnusra 20 ezer résztvevőt várnak a szervezők. A kedvezményes, 43 ezer forintos részvételi díjba az étkezés, a szállás és a programok költségei is beletartoznak. Azok a tanárok pedig, akik vándortábor-vezető képesítéssel szerveznek Vándortábort, idén már 120 ezer forintos javadalmazásban részesülnek, ráadásul ettől az évtől kezdődően a szervezők már a zarándoktábor vezetői számára is biztosítják az akkreditált képzést.

Az idei évben a jelentkezési felület januári megnyitását követően a meghirdetett turnusok szinte valamennyi időpontja pár óra alatt gazdára talált. A megüresedett turnusokra történő regisztrálásra a szervezők február 15-én reggel 6 órától biztosítanak újra lehetőséget.

2023-ban számos újdonságot tartogat a program. A gyerekek ebben a szezonban két keréken fedezhetik fel a Békés megyei kastélyokat, illetve a Zselicet, aki pedig a Déli-Bakonyba látogat, az egy újratervezett útvonalon ismerkedhet meg ezzel a sokszínű vidékkel. A vízivándorok számára új útvonal indul az Alsó-Tiszán, a zarándoktáborok új útvonala pedig Baranyában Mánfáról Máriagyűdre vezet. A tavaly indult székelyföldi bringás útvonalat idén is megszervezik, illetve a korábbi évekhez hasonlóan a vándortáborozók a MÁV és a GYSEV járatain a táborral kapcsolatos utazásaikhoz továbbra is 90%-os kedvezményt kapnak.

A Vándortábor Programot 2017-ben Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár indította útjára. A táborok sikerének kulcsa, hogy az egyes táborok lebonyolításáért az adott terület kiemelkedő szervezetei felelnek. Az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) szervezi az erdei vándortáborokat, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) a kerékpáros táborokat, a vízi táborokat a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ), a három éve indított zarándoktáborokért a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája felel.

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds