A Csónakázó-tó szomszédságában épült meg az egy kilométeres pálya
Összesen 70 millió forintból, 50 százalékos állami támogatással készült el az egy kilométer hosszú rekortán borítású futópálya és a hozzá tartozó infrastruktúra Szolnok Tiszaliget városrészében. A beruházás az Országos Futópálya-építési Program részeként valósult meg a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) szakmai koordinálásával.
Szolnokon jelenleg reneszánszát éli a futás, korra és nemre való tekintet nélkül. Férfiak és nők, fiatalok és idősek egyaránt szívesen hódolnak ennek a sportágnak. A városban évente több futóversenyt is rendeznek, ahol hobbisportolók és versenyzők is megmérettethetik magukat.
Az elmúlt időszakban számos sportfejlesztés készült el a településen. A Véső úti Sporttelep vívócsarnokkal, uszodával, kosárlabda-csarnokkal, műanyag atlétikai pályával és futófolyosóval várja a sportolókat. Szabadstrand és kalandpark nyílt a településen, a Tiszaligeti Strandfürdő átalakítása pedig folyamatban van. A most elkészült futókör és a többi fejlesztés is azt a célt szolgálja, hogy a város lakói testi és lelki egészségben éljenek.
Az egy kilométer hosszú és 1,2 méter széles rekortán borítású futópálya Tiszaliget végén, a Csónakázó-tó és a gát közötti, önkormányzati tulajdonú közterületen épült. A beruházás összesen 70 millió forintból valósult meg, melyből 50%-ot az állam, a fennmaradó részt pedig a város önkormányzata biztosított. A fejlesztés során padokat, hulladékgyűjtő-edényeket és útmutató, tájékoztató táblákat helyeztek ki a pálya mellé, továbbá közvilágítást építettek ki a területen. „Idén ez a 13. futókör, amelyet átadhatunk az Országos Futópálya-építési Program részeként. Egy ilyen pálya elkészülésében nagy szerepet játszik a helyi önkormányzati vezetés, hiszen a beruházás felét nekik kell biztosítani”, mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a futókör átadóján.
További híreink
Országos Bringapark Program 2024 – Felhívás
Idén is kiírja a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára az Országos Bringapark Programot.
Országos Sítanpálya-építési Program 2024 Felhívás
Idén is kiírja a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára az Országos Sítanpálya építési Programot.
Országos Mászóterem-építési Program 2024 – Felhívás
Idén is kiírja a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára az Országos Mászóterem-építési Programot.
Országos Görpark Program 2024 – Felhívás
Idén is kiírja az Aktív Magyarország az Országos Görpark Programot.
Nézz szét túráink között!
Kígyósi gyalogtúra
Erre a túrára jobb, ha viszel magaddal távcsövet is, mert erdei és pusztai élőlények sokaságával találkozhatsz 😉
A Körös-Maros Nemzeti Park ajánlásávalKörtúraKirándulások 10 km alatt+
Vízitúra a Bodrogon – Szegitől Tokajig
A Bodrogon tett vízitúránk Szegiből indul, ahol a túrázók számára szálláshelyet, étkezési és főzési lehetőséget, sátorhelyet kínál a turisztikai vízi...
Egyirányú túraKülönleges élővilágSzép kilátás+
Túra az Ipoly legvadregényesebb szakaszán
Ha megúsztad a Páris-patak szurdokmedrét szárazon, ideje, hogy vízre szállj Nógrádszakál határában és az Ipolyon is átéld a vadregényes táj...
Szép kilátásKülönleges élővilágVízitúra+
Soproni kiruccanás két keréken
Sopronból egy rövid bringatúrán csodálhatod meg a Fertő vidékét és különleges állatvilágát. A kiváló kerékpárút a pont az „i”-re.
kerékpáros túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Kajakkal az Ipolyon – Ipolytölgyestől Szobig
Méltatlanul kevesen ismerik a Dunakanyar egyik leghangulatosabb vizét, a kedves kis Ipoly folyót. Elzártságának oka, hogy hosszú évtizedekig nem túrázhattunk...
Egyirányú túraKülönleges élővilágSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
A természet ölelésében Vasváron
Látogass el Vasvár természetközeli területére, és fedezd fel a környező tájakat ezzel a nyugalmas túraútvonallal!
TúraKözépkori templomokKörtúraKirándulások 15 km alattSzép kilátásLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilággyalogtúra+
Fürtös bodza tanösvény
A Soproni-hegység növény- és állatvilágával, erdeivel, vízrajzával ismerteti meg a látogatót ez az tanösvény.
TúraSzép kilátás+
Mediterrán bortúra és zarándoklat a villányi-hegységben
Családbarát körtúra, ahol útközben sok érdekességet megtanulhatsz. Kilátó, sütögető helyek, hegyek, szőlősorok és dűlők fogadnak.
KörtúrakirándulásSzép kilátásKirándulások 15 km alattKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúrakilátó+
Túra a Kövirózsa tanösvényen
A tanösvény végigjárása közben számos érdekesség tudható meg a terület geológiájáról, növény- és állatvilágáról.
Kirándulások 10 km alattSzép kilátásA Duna-Dráva Nemzeti Park ajánlásával+
Békés-Doboz kerékpárkörtúra a Libás tanya érintésével
Pedálozz körbe Békés határában, és ismerd meg a Kettős–Köröst, kóstold meg a békési pálinkát, szilvalekvárt vagy egy jó libás finomságot!
Várostörténeti bringatúra Nyíregyházán
A túraútvonal szinte végig forgalomtól elválasztott, kitáblázott nyomvonalon halad, hangulatos falvakat, látványos örökséghelyszíneket érint.
Család-és gyerekbarátKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Pálosok útján
Arannyal és bányászattal is kapcsolatos túra, tanösvénnyel és zarándok úttal fűszerezve.Gótikus kolostor- és várrom is várja az arra kirándulókat.
TúraKözépkori templomokkirándulásKörtúraKirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Olaszfa felfedezése Sebastian Kneipp nyomán
Fedezd fel Oszkó varázslatos és különleges világát Sebastian Kneipp nyomán, a szőlőhegyek és a Kneipp Vizesházon keresztül!
KörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraKirándulások 15 km alattLátnivalók Magyarországon+
Szekszárdi dombok között
Fedezd fel Szekszárd gyönyörű vidékét kerékpáron!
KörtúraKulturális/történelmi értékekkilátókerékpáros túra+
Vulkánországban – Körtúra Pázmándon
Ismered a pázmándi sziklafolyosót? Ha nem, itt az ideje, hogy meglátogasd. Egy családbarát túrán betekinthetsz a régen fortyogó láva országába.
TúraKörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekgyalogtúra+
A sziráki főúri kastélytól Buják középkori várromáig
A Szirákról induló túrán dimbes-dombos tájakkal, barokk kastéllyal, és egy vízimalommal is találkozni fogsz utad során.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Az 500 éves mohácsi csata mezején
Indulj el a kerékpáros paradicsomként ismert Mohács városában, és fedezd fel a történelem és természet csodáit!
KörtúraKulturális/történelmi értékekkerékpáros túra+
Hősök és betyárok nyomában
Látogass el Börzsönybe, és nézz utána a magyarországi híres betyároknak miközben felfrissülsz a természetben!
KörtúraturistaházkisvasútTúrakerékpáros túra+
Újbudáról érkezhet a hazai kerékpársport új csillaga
Hazánk legnagyobb utánpótlás-nevelő egyesületének javaslatára épült meg az új pumpapálya.
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Kulturális/történelmi értékekVízitúraSzép kilátás+
A Középső-Mecsek egyik legszebb szurdoka: a Meleg-mányi-völgy
Túránkon a Mecsek egyik gyönyörű szurdokvölgyében keressük fel a hegység legnagyobb zuhatagát, az Ágnes-vízesést. A Dömör-kaputól a piros négyszög, majd...
KörtúraKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességek+
Remete-barlangi körtúra
Látogasson el a történelmi Visegrádhoz, ahol ellátogathat Nagymarosra, illetve megtekintheti a Remete-barlang kijáratánál lévő gyönyörű panorámás kilátást!
Földtani érdekességekturistaházgyalogtúraTúraKörtúraCsalád-és gyerekbarát+
Őrségi teker(g)és a gerencsérek földjén (Őrség 2)
Őriszentpétert egy bemelegítő dombbal hagyjuk magunk mögött. A Bajánsenye felé vezető közúton az egykori Maginot-vonal részeként épített bunkert találunk, majd...
Különleges élővilágKörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Kiruccanás a festői szépségű Hársas-tóhoz (Őrség 6)
Őriszentpéterről Szentgotthárd irányába indulva először kisebb-nagyobb dombokkal találkozunk – de ez talán nem is meglepő azon a vidéken, ahol a...
Különleges élővilágKörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Dunakanyar panorámatúra Zebegény-Nagymaros
A túra a zebegényi vasútállomástól indul, ahova könnyen eljuthatunk a budapesti Nyugati pályaudvarról a zónázó vonattal. Mivel a túra végcélja...
Egyirányú túraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Egy szelet Gerecse
Vegyél részt egy élvezetes kerékpártúrán, ami a szemed elé tárja Gerecse változatos és káprázatos dűlőit és erdeit!
kerékpáros túraTúraSzép kilátásKerékpártúra+
Csodaszarvasok és csillagok útján
Kerékpűron utazz át Zselic vadregényes útjain, majd vizsgáld meg az égboltot ezen a változatos túrán!
KörtúraCsalád-és gyerekbarátKerékpárútTúrakerékpárkerékpáros túra+
Naplás nagykör
A Naplás-tó egy igazán kellemes hely, ha nem vágysz nagyobb kalandra, de azért a természetben töltenéd az időt.
Szép kilátásCsalád-és gyerekbaráttókerékpár+
Körséta a titokzatos Vitányvárhoz
Könnyű kis sétát ígér ez a körtúra, melynek végpontja egy romantikus várrom a Vértes rengetegében.
Kirándulások 10 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Huták földjén – Mátraszentimre, Ágasvár
A hangulatos Csörgő-patak mentén sétálunk el Ágasvárra, és útközben megnézzük egy középkori üveghuta maradványait. Kelj útra!
Földtani érdekességekKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+