13 település kap támogatást műjégpálya építésére vagy bérlésére
Lezárult a jelentkezés az Országos Műjégpálya Program pályázatára. A programban műjégpálya vásárlására vagy bérlésére lehetett pályázni 50%-os állami támogatás mellett. A cél, hogy a tél beköszöntével minél több településen nyíljon lehetőség aktív szabadtéri programokra annak érdekében, hogy a hideg idő beálltával is minél többet mozogjanak az emberek. A szakemberek a beérkezett 30 pályázatból 13 helyszínt találtak támogatásra alkalmasnak.
Nagy érdeklődés fogadta az idei évben első alkalommal meghirdetett Országos Műjégpálya Programot. A felhívásra összesen 30 db pályázati anyag érkezett. A pályázók vállalták, hogy a pálya működtetését legkésőbb 2021. december 20-ig megkezdik és legalább 75 napig üzemeltetik. A pályázat további feltételei közé tartozott, hogy a pálya méretének legalább 15 méter szélesnek és 30 méter hosszúnak, minimum 450 négyzetméter alapterületűnek kellett lennie, célterületként frekventált, könnyen megközelíthető helyszínt kellett kiválasztani, valamint a nevelési-oktatási intézmények számára az üzemeltetőnek ingyenes használatot kell biztosítania nevelési-oktatási időben.
A benyújtott pályázatokat szakmai, műszaki és pénzügyi szempontok szerint értékelték szakértők bevonásával, a végső döntést pedig az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos hozta meg. Ez alapján 13 helyszínt találtak támogatásra érdemesnek, amelyből 7 bérlésre, 6 pedig vásárlásra kap összesen 155,8 millió forint értékű támogatást.
A 2021-es Országos Műjégpálya Programnak köszönhetően Csornán, Dabason, Fehérgyarmaton, Gödöllőn, Komáromban, Kozármislenyen, Salgótarjánon, Pilisvörösváron, Pomázon, Szigethalmon, Törökbálinton, Turán és Túrkevén létesül majd új műjégpálya.
További híreink
Csodák várnak a natúrparkok őszi hétvégéin
5 helyszínen az aktív időtöltés és a helyi értékek kerülnek a középpontba.
Átalakul a chipsadó, ami mostantól az aktív életmódot támogatja
Az elfogyasztott energiaitalok pörgetik fel az egészségtudatos életvitelt.
Kalandozni hív a Szigetközi Kalandtérkép
A Kalandtérkép hat kategóriába sorolva gyűjtött össze a különböző típusú szolgáltatásokat, így mindenki megtalálja a legizgalmasabb gasztronómiai élményeket, a természeti...
Nézz szét túráink között!
Erdők és mezők csendjében
Körtúra ami elvezet a csendes Tényőtől Ravazdig, majd a Magyarország történetét büszkén őrző Pannonhalmára
kirándulásKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúrakilátóTúra+
Budapestről a csodás Dunakanyarba
Valószínűleg a budapestiek és az ország közepén lakók kedvenc bringatúrájáról van szó. Szinte végig kerékpárúton, sűrűn közlekedő vasútkapcsolattal párhuzamosan, ártéri...
KerékpártúraVonaltúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
Kajaktúra a legtisztább magyar folyón, a Dráva felső szakaszán
Ha kíváncsi vagy a Dráva háborítatlan vízivilágára, gyere, ismerd meg a folyó más szakaszát is! Kényelmes és biztonságos tengeri kajakok,...
Egyirányú túraKülönleges élővilágVízitúraDráva-mente+
Kirándulások a Dráva mentén, Őrtilos környékén
A kirándulás két elemből tevődik össze: egyik a Dráva-ártér tanösvény, a másik pedig az Őrtilosi Szentmihály-hegy és a Fesztung.
Különleges élővilágA Duna-Dráva Nemzeti Park ajánlásávalDráva-mente+
Duna-parti kalandok Budapest közelében
Egész napos, élményekben és látnivalókban gazdag kerékpáros körtúra áll előtted!
Túrakerékpáros túraKönnyűKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Ártéri Kék Keszeg
A túra bepillantást enged a Tisza árterének hangulatos természeti világába. A 16 km-es kirándulás tetszőlegesen rövidíthető.
TúratanösvényKörtúraCsalád-és gyerekbarátgyalogtúra+
Fedezd fel önállóan a szigetközi akváriumot, a Gazfűi-Dunát
Evezz le a Gazfűi-Duna vadregényes ágán, csodálkozz a folyó változatos és gyönyörű élővilágában!
evezéskirándulásKülönleges élővilágVízitúra+
Séta a Báránypirosító tanösvényen – könnyű gyalogtúra a Fülöpházi buckavidékén
Igazi, természetes homokpusztai tájat fedezhet fel az, aki bejárja a buckavidéket.
KörtúraCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattA Kiskunsági Nemzeti Park ajánlásával+
Bakonyi mindent bele – erdők, vár, szurdokok
Tedd próbára magad és adj bele mindent a Bakonyban- tegyél szert számos élményre a várak, erdők és szurdokok világában, és...
várLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúravia ferrata+
Somogyi kerekezés
Kerékpártúránk Balatonlelléről indul. A tó partját déli irányban elhagyva előbb Látrányon tekerünk keresztül, majd Visz érintésével érkezünk Karádra. Karádig alacsony...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Bükk hátán Szilvásvárad és Bél-kő között
Erre a túraútra a legtalálóbb a mondás, miszerint előbb a munka, aztán a pihenés: az Olasz-kapu sziklaáttöréséhez jó hosszú kaptató...
Kulturális/történelmi értékekkerékpáros túraKörtúraSzép kilátás+
Színek, illatok és panorámák a Nivegy-völgyben
Pattanj bringára és ismerd meg a Nivegy-völgyet. Utad során ellátogathatsz a dörgicsei Levendáriumba, majd a Szent Balázs-hegyen fantasztikus kilátás és...
Kulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekKerékpártúraKörtúraSzép kilátás+
Gyalogtúra haranglábtól dagadólápig
Egy izgalmas, ám könnyű túrát ajánlunk, ami a Felső-Tisza-vidék több természeti és kulturális nevezetességét is összefűzi.
Középkori templomokSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátEgyirányú túra+
Kerékpáros Körtúra Vendvidéken
Ez a kerékpártúra a páratlan szépségű vendvidéki táj festőien hullámzó lankáin kalauzol végig.
KörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Vízitúra a jégmadár nyomában, a Fekete-vízen
Ezt a nagyon könnyű túrát családoknak és kezdőknek is ajánljuk! Kalandos utatok során gazdag madár- és növényvilágot ismerhetsz meg. Egy...
Kirándulások 10 km alattCsalád-és gyerekbarátEgyirányú túraKülönleges élővilágVízitúraDráva-mente+
Kopár hegyeken Budaörs fölött
Budaörs fölött állva a Farkashegyről körülnézve láthatod: nem kell messze utazni egy jó kilátásért.
TúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
Tisza-tavi Vízi Sétány – 2000 lépés a víz felett
A Tisza-tavi Vízi Sétány és Tanösvény 2005 nyarán nyitotta meg kapuit, ahol az 1500 m hosszú pallóúton sétálva ismerhetjük meg...
Család-és gyerekbarátKülönleges élővilágtóKirándulások 10 km alatta Hortobágyi Nemzeti Park ajánlásával+
Tókerülő bringás élménytúra
A túra során felfedezheted a Fertő táj különleges atmoszféráját.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Börzsönyi körtúra kerékpáron – Verőce
Útvonal: Verőce–Kismaros–Szokolya–Kóspallag–Márianosztra–Szob–Verőce Kerékpáros körtúránk Verőcéről, a Csattogó-völgyből indul, és oda is érkezik vissza. Útközben megcsodálhatjuk a Börzsöny legpompásabb helyeit és...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Ökofalvak nyomában a Dél-Zselicben
Tekerj el a Bükkösdi Ökoparkban ahol frissítő élmenyeket szerezhetsz vagy lovak hátán is utazhatsz!
Különleges élővilágKerékpártúraturistaháztanösvényLátnivalók MagyarországonKörtúra+
Középkori zarándokok nyomában – időutazás Nógrád várának környékén
Látogass el hazánk egyik legrégebbi kővárához, ahonnan gyönyörű kilátás tárul eléd a környékre.
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKirándulások 10 km alatt+
Élménytúra a Balatontól Veszprémig
Balatoni élmények, sok-sok látnivaló és a kerékpáros kihívásokat kedvelőknek kellő mennyiségű emelkedő is jutott ebbe a túrába. Remek program, akár...
KerékpártúraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Evezés az Ős-Dunán a fokok világában
Fedezd fel Dusnok alatt a gyönyörű, kanyargós folyót, ahol a gazdag növény- és állatvilág titkai tárulnak fel előtted!
VízitúraVonaltúraTúraKulturális/történelmi értékek+
Palócföld ékszerdobozától Isten tenyeréig
Ha egy könnyed, de látnivalókban bővölködő túrára vágysz, szívből ajánljuk ezt a hollókői kiruccanást!
Család-és gyerekbarátvárKülönleges élővilágTúragyalogtúrakilátóKirándulások 10 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékektanösvény+
Kilátóról kilátóra
A túra során felfedezheted a Fertő táj különleges atmoszféráját.
TúraKörtúraSzép kilátás+
Két keréken a fenyvesekkel tagolt magyar vidéken
Ezen a túrán az Őrség, Vendvidék és Zala megye színe-javát fedezheted fel fenyvesekkel, apró falvakkal Szentgotthárdtól egészen Keszthelyig.
KerékpártúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
Ízelítő a Zöldútból körpanorámás várrommal és sztúpával
Az itt ismertetett túrán egy rövid, ám annál izgalmasabb szakaszát járhatod be a Cserhát Natúrpark Zöldútjának, ízelítőt kapva a Cserhát...
TúravárKörtúraSzép kilátásgyalogtúra+
Egykor izzó vulkánoktól a hűvös tengerfenékig – Kishartyáni-kőlyuk
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
Szép kilátásA Bükki Nemzeti Park ajánlásával+
Hegyhát 15 gyalogtúra
Indulj el a Vasvár természeti világába, és csodáld meg a szőlőhegyeket, vagy a Parkerdőt!
gyalogtúraTúraLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Út a gyógyító kövekhez
Körtúra a Bükkben Lillafüredről Bükkszentkeresztre. Energia fa, kövek, gyógyító hely az Északi-középhegységben.
gyalogtúraTúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+