A Poroszlót és Tiszafüredet összekötő kerékpárút lett az ország kedvenc bringaútja 2021-ben. Az Év Kerékpárútja cím elnyerésének alkalmából táblát avattak Tiszafüreden.
A Közlekedési Kultúra Napja programsorozat keretében a KTE Közlekedésbiztonsági Tagozata, az Aktív Magyarország, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ, a Magyar Közút Nonprofit Zrt., illetve a Magyar Kerékpárosklub közösen idén második alkalommal hirdette meg az Év Kerékpárútja pályázatot. A kezdeményezés elsődleges célja a hazai kerékpáros turizmus népszerűsítése volt, ugyanakkor a pályázat emellett a közlekedésbiztonságra és a kerékpáros infrastruktúra fontosságára is felhívta a figyelmet. A pályázat keretében szavazásra bocsátott 11 kerékpárút közül a Poroszlót és Tiszafüredet összekötő kerékpárút lett az ország kedvenc bringaútja 2.976 kedveléssel. A szavazáson elért kimagasló eredmény elismeréseként Tiszafüreden emléktáblát helyeztek ki.
A Tisza-tó és környéke egyre jelentősebb turisztikai vonzerővel bír. 2020-ban kétszeresére nőtt a tó körüli kerékpárosok száma köszönhetően az idén az Év Kerékpárútjának megválasztott kerékpáros hidaknak is. Ez az elismerő cím pedig újabb lökést fog adni a térség aktív turizmusának.
További híreink
Csodák várnak a natúrparkok őszi hétvégéin
5 helyszínen az aktív időtöltés és a helyi értékek kerülnek a középpontba.
Átalakul a chipsadó, ami mostantól az aktív életmódot támogatja
Az elfogyasztott energiaitalok pörgetik fel az egészségtudatos életvitelt.
Kalandozni hív a Szigetközi Kalandtérkép
A Kalandtérkép hat kategóriába sorolva gyűjtött össze a különböző típusú szolgáltatásokat, így mindenki megtalálja a legizgalmasabb gasztronómiai élményeket, a természeti...
Nézz szét túráink között!
Őrségi teker(g)és a gerencsérek földjén (Őrség 2)
Őriszentpétert egy bemelegítő dombbal hagyjuk magunk mögött. A Bajánsenye felé vezető közúton az egykori Maginot-vonal részeként épített bunkert találunk, majd...
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
A döbröntei vártól a Polányi Passió helyszínéig
Indulj el az Észak-Dunántúlra, egy vadregényes körtúrára, és csodáld meg a benne rejlő kincseket!
TúraLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Madármegfigyelő túra a Nyéki-Holt-Dunánál
Ismerd meg a gemenci erdő színes élővilágát a pörbölyi madárlesen!
gyalogtúraKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKülönleges élővilág+
A természet kincsei
Tekerj el a Vas-Hegyhát vidékére, és csodáld meg a helyi különlegességeket!
Kulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágkilátóTúrakerékpárKirándulások 15 km alattKörtúraLátnivalók Magyarországon+
Szurdokon át, Sasbércre fel
Kiváló barangolós útvonal szurdokkal, patakkal, várral és mesés kilátással.
Szép kilátásEgyirányú túragyalogtúraTúratanösvényvár+
Fedezd fel a Duna csodálatos vízivilágát!
Tekerj le Ráckevére és Szigetszentmiklósra, hogy megcsodálhasd az ottani vízivilágot!
kerékpáros túraBudapesti túrákKörtúraEurovelo 6kilátóBudapest+
Kis-Balaton élménykör
Fedezd fel a Kis-Balaton környékét! Az útvonal változatos, sok látnivalóval és szőlődombokkal
Szép kilátásKerékpártúraKörtúra+
Hegyhát 30 gyalogtúra
Barangolj el Vasvárba, és lesd meg az ottani szőlőhegyeket, illetve Mindszenty bíboros szülőfaluját!
gyalogtúraTúraLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Kisvasutas kirándulás a fővárosban
A Gyermekvasút talán az ország legkedveltebb kisvasútja, főleg, hogy ezt gyerekek is vezetik. Ajánlunk egy kis túrát, ami szép kilátásokkal...
Család-és gyerekbarátkisvasútTúrakisvasút túraSzép kilátás+
Időutazás Sopron körül
A túra során felfedezheted a Fertő táj különleges atmoszféráját.
Szép kilátásKerékpártúraKörtúra+
Szatmári bringás körtúra
Az útvonal olyan ikonikus műemlékeket érint, mint a szatmárcsekei csónakfejfás temető vagy a Túristvándi vízimalom.
KörtúraKulturális/történelmi értékekKözépkori templomok+
Az Árpád-kilátótól az Apáthy-szikláig
Fedezd fel Budapest kilátóit, majd térj be a Pál-völgyi barlangban ezen a főváros körüli túrán!
TúraBudapestVonaltúraKirándulások 15 km alattKulturális/történelmi értékekBudapesti túrákgyalogtúraLátnivalók Magyarországonkilátó+
Hegyi rétek sokasága, ahogy még nem láttad – Olasz-kapu
Az Olasz-kapui Tanösvény geológiai, felszínalaktani, botanikai, zoológiai és kultúrtörténeti ismereteket egyaránt nyújt.
A Bükki Nemzeti Park ajánlásávalSzép kilátás+
Madarász túra a Kis-Sárréten
Egy jó kirándulás a madarak hazai paradicsomában?
Kirándulások 10 km alattA Körös-Maros Nemzeti Park ajánlásávalMadárparadicsomKörtúraKülönleges élővilág+
Vízitúra a jégmadár nyomában, a Fekete-vízen
Ezt a nagyon könnyű túrát családoknak és kezdőknek is ajánljuk! Kalandos utatok során gazdag madár- és növényvilágot ismerhetsz meg. Egy...
Család-és gyerekbarátEgyirányú túraKülönleges élővilágVízitúraDráva-menteKirándulások 10 km alatt+
Kerékpártúra a repülőgépek szerelmeseinek
Tekerj repülőkkel párhuzamosan ezen a kalandos kerékpártúrán!
Budapestkerékpáros túraBudapesti túrákKörtúraKülönleges élővilág+
Panoráma túra Pécs felett
A tettyei romoktól induló túrához jó állóképesség, megfelelő technikai tudás és jó mountain bike szükséges. De a gyönyörű panoráma mindenért...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúrakilátóTúra+
Hévíz-Zalaszántó sztúpa-túra e-bike-kal
Kerékpártúra változatos, dimbes-dombos tájakon Hévíztől a Zalaszántói Sztúpáig és vissza.
Terepkerékpárral a Váli-víz és a Szent László-patak között
Martonvásárról induló rövid túránk rengeteg láttnivalót tartogat: kastély, westernfalu... Ne felejts el fotózkodni a Szeretet szobornál! Bringára fel!
KerékpártúratóKörtúraSzép kilátás+
Erődök és szélkerekek forgatagában: a komáromi kör
Ha rajongsz a történelmi helyszínekért, és szeretsz jó minőségű kerékpárutakon tekerni, akkor ez a túra tetszeni fog. A díjnyertes Által-ér...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágKerékpártúra+
Bányásztúra a határsáv mentén
A túra az egykor virágzó bányásztelepülést, a Sopron melletti Brennbergbányát járja körbe a magyar-osztrák határ és a vasfüggöny nyomvonalán.
KörtúraSzép kilátásTúra+
Borvidéki túra
A Csókakői vártól induló túránkon bájos tisztásokon és háborítatlan bükkösökön keresztül jutsz el a móri borvidékre.
TúraKirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
Az Erdőország vadonjában
Tekerj az életteli vadonban a Zselicben, vagy nézd meg Kaposvár várost illetve próbáld ki a Zselici Csühögőt!
kerékpáros túraKörtúraKulturális/történelmi értékekKerékpárútTúrakerékpár+
Fel a Nagy-Kopaszra – délről
Fedezd fel az eldugott kincseket Budapest agglomerációiban: a Nagy-Kopasz tárt karokkal vár!
gyalogtúrakilátóBudapestVonaltúraKirándulások 15 km alattKulturális/történelmi értékekBudapesti túrák+
Tihany és Vászoly között csendes utakon
A Tihany és Vászoly között kanyargó 33 kilométeres túraútvonalon fedezheted fel a Balaton-felvidéket és elkerülheted a tömeget.
Vizek mentén
Tekerj el Tata vizei mellett ezen a családbarát körtúrán, ami kerékpárral fergeteges élményt hoz magával!
Család-és gyerekbarátKülönleges élővilágKerékpártúraTúrakerékpáros túravárSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Körös-ártér kerékpártúra
Ismerd meg a Hármas-Köröst tekerés közben!
Gyalogtúra a Mecsek legszebb völgyében
Sokan csak így ismerik, a „magyar Svájcban”. A Mecsek egyik legismertebb túrája, ahol tiszta és csendes falukban, patak és vízesés...
Család-és gyerekbarátgyalogtúraTúrakirándulásKörtúraKirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Élmény kerékpártúra az Őrségben (Őrség 4)
Az Őrség kitáblázott kerékpáros útvonalai közül az Őrség 4 a leghosszabb és talán az egyik legérdekesebb is, érdemes egy teljes...
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Csobánc – Csúcshódítás a Tapolcai-medencében
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
Szép kilátásA Balaton-felvidéki Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+