Szabadidősport fesztivált rendeznek a Tisza-tónál augusztus 7-én, ahol evezésben és úszásban vagy akár mindkettőben próbára tehetik magukat a nevezők. Bár különböző kategóriákban győztest hirdetnek, ez az esemény nemcsak a versenyzésről szól, a buli, a hangulat, és a társaság miatt is érdemes eljönni, hiszen egyszerre több ezren hódítják majd meg a Tisza-tavat különböző vízi járműveken és úszva.
Mindkét pálya rajtja és célja az Abádszalóki Strandon lesz, itt zajlik majd a regisztráció és az eredményhirdetés is. Nevezni augusztus 3-án kedden 23:59-ig lehet online, a helyszínen már nincs rá lehetőség.
Az átevezésen emberi erővel, evezővel hajtott vízi sporteszközzel, csónakkal, SUP-pal, evezős hajóval lehet teljesíteni a 8 km-es, Abádszalók-Kisköre-Abádszalók távot. Az evezéshez szükséges hajókról és eszközökről, beleértve azok helyszínre szállítását a versenyzőknek kell gondoskodni, lehetőség van bérelt hajóval is indulni, a hajót bérbeadó partnerek listáját itt találod.
A Tisza-tó átúszás távja 3,5 km, az Abádszalóki Strandról indul az Abádi-öböl túloldalára, majd vissza a strandra.
Akik az átúszást és az átevezést is teljesítik, érmet vihetnek haza.
További információkat az esemény honlapján találsz.
További blogposztjaink
Tokaj-Hegyalján csak a bor tud megszamorodni!
Tokaj-Hegyalján bőven kijut az élményekből egy-egy bortúra során!
Ismerd meg az aprófalvak és a kastélyok varázslatos hazáját! – E-bike túrák a Cserehátban
Kalandra fel, és éld át a Cserehát varázsát vezetett e-bike túráink egyikén!
Töltődj fel élményekkel a Bakonyban, a szurdokok és a betyárok földjén! – Bakancslista
Bakancslistás túratippek a Bakonyban.
Nézz szét túráink között!
Az Erdőország vadonjában
Tekerj az életteli vadonban a Zselicben, vagy nézd meg Kaposvár várost illetve próbáld ki a Zselici Csühögőt!
KörtúraKulturális/történelmi értékekKerékpárútTúrakerékpárkerékpáros túra+
Szurdokról szurdokra
Indulj útnak egy kalandos erdei útnak Dobogókő felé, és engedd hogy a kilátás magával ragadjon mielőtt megpihensz az Eötvös Lóránd...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraPilis+
Ásványok és emberelődök nyomában
A Bódva-völgyének gazdag történelmi múlttal és korokon átívelő épített örökséggel rendelkező kisvárosából, Szendrőből induló körtúra dombsági jellegű vidéken halad keresztül....
KörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességek+
Vízitúra a jégmadár nyomában, a Fekete-vízen
Ezt a nagyon könnyű túrát családoknak és kezdőknek is ajánljuk! Kalandos utatok során gazdag madár- és növényvilágot ismerhetsz meg. Egy...
Család-és gyerekbarátEgyirányú túraKülönleges élővilágVízitúraDráva-menteKirándulások 10 km alatt+
Túra a Kövirózsa tanösvényen
A tanösvény végigjárása közben számos érdekesség tudható meg a terület geológiájáról, növény- és állatvilágáról.
Szép kilátásA Duna-Dráva Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
Smaragdvölgyi kerékpártúra
A körtúra a Smaragdvölgy Pihenőparkba vezet, amely a Zemplén egyik legszebb helyén fekszik, egy kis tó partján, zöld lombok ölelésében.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Körtúra a Sátoros-hegyek csúcsain
Sátoraljaújhely felett körben magasodó csúcsokat sokan a Zemplén legszebb hegyvonulatának tartják. E hegylánc a felfedezésére indulhatsz most.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKörtúra+
Kétvölgyi körtúra
A Rába folyó völgye, a távolban a Kőszegi-hegység, az osztrák Alpok keleti vonulatai, kaszálórét és házi szörpök... Hmm 🙂
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágAz Őrségi Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
Fel, a Lila-hegyi kilátóba
A családbarát túrán páratlan panoráma tárul elénk a Lila-hegyi kilátó tetejéről.
Különleges élővilágKirándulások 10 km alattA Fertő-Hanság Nemzeti Park ajánlásávalKörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
Tatai romantika – Kerekezés az Által-ér mentén
Bringatúra az Év Kerékpárútján. Tatabányától a Dunáig tartó túra kiváló úton.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátEgyirányú túra+
A Tihanyi-félsziget és a felvidék országúton
44 kilométeres kerékpáros túrakör országútisoknak, bejárva a Tihanyi-félsziget környékét, érintve a Balaton-felvidék látványosságait.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Körséta a titokzatos Vitányvárhoz
Könnyű kis sétát ígér ez a körtúra, melynek végpontja egy romantikus várrom a Vértes rengetegében.
Kirándulások 10 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Csúcshódító túra a Zengőre
Kőmorzsoló óriással indított túránkon gyönyörű bükkösön át vezet az utunk Mecsek legmagasabb hegycsúcsára, ahol pazar kilátásban lehet részünk. Püspöki kastély...
KörtúrakirándulásSzép kilátásKirándulások 15 km alattKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúrakilátó+
Fertő kiskör
A Fertő tó kerülő nagy kört lerövidíthetjük egy romantikus hajókirándulással. A kis falvak és az Esterházy-kastély bája biztosan elvarázsol.
KerékpártúraKörtúraSzép kilátás+
Séta a Báránypirosító tanösvényen – könnyű gyalogtúra a Fülöpházi buckavidékén
Igazi, természetes homokpusztai tájat fedezhet fel az, aki bejárja a buckavidéket.
A Kiskunsági Nemzeti Park ajánlásávalKörtúraCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Békés séta a vörös kőhöz
Sétálj végig Szentendre híres macskakövein és csodáld meg az erdőket, a kisállatkertet, és antik architektúrát!
gyalogtúraKirándulások 10 km alattTúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
A „Riviéra” kilátója
Ezt a rövid, ám annál látványosabb és kellemesebb túrát gyerekekkel is kényelmesen végigjárhatod. A kilátóhoz felérve pedig a Balaton-felvidék egyik...
Család-és gyerekbarátVonaltúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
A fedetlen és a fedett karszt világa
Kerékpáros körtúra az Aggteleki-karszt szívéből.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességek+
Fedezd fel Tapolcát!
Kerékpártúránkon bejárhatod a tapolcai Malom-tó környékét, elkerekezhetsz a magyar Stonehenge-ként is ismert Haláp-hegyre, amit panorámája, kőszobrai és tanösvénye kötelező programmá...
KerékpártúraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
A karsztvidék változatos tájain
Járd végig a Bódvaszilas, Komjáti és Tornanádaska fölött magasodó Alsó-hegy csodálatos helyeit, hogy megismerkedj a térség karsztos formáival.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekKörtúra+
Vinarium túra
Magyar-szlovén határon átnyúló túra, amely gyönyörű településeken keresztül vezet a szlovéniai Lendvára.
KerékpártúraKörtúraSzép kilátás+
Út az andezitcsúszdához
Nógrád megye egyik legszebb zsákfaluja Bér: határában a Bér-patak csörgedezik, a mellette magasodó Nagy-hegyről pedig páratlan panoráma tárul eléd.
Földtani érdekességekKirándulások 10 km alattVonaltúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
Gyalogtúra haranglábtól dagadólápig
Egy izgalmas, ám könnyű túrát ajánlunk, ami a Felső-Tisza-vidék több természeti és kulturális nevezetességét is összefűzi.
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátEgyirányú túraKözépkori templomokSzép kilátás+
Két keréken a bencések nyomában – Győr-Pannonhalma kerékpártúra
Gyönyörű erdők között utazhatsz kerékpárodon ezen a pannonhalmi túrán, a csendes, hagyományokat és történelmet őrző Nyúlon és Écsen áthaladva!
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúrakilátóTúraVonaltúrakirándulás+
Evezz a Szentendrei-Duna szigetvilágában!
Evezz el Szentendre álomszigeteire, és élvezd a szelet a vizek ölelésében!
VízitúraTúraLátnivalók MagyarországonDunaKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Keszthelyről a Rezi várig hegyikerékpárral
Hódítsd meg a Rezi várat kerékpáron! A 44 kilométer hosszú útvonal, sok látnivalóval emelkedőkkel, terepszakaszokkal.
Szép kilátásKerékpártúraKörtúra+
Kéktúrázz a fővárosban!
Ha még nem kezdtél neki a Kéktúrának, itt az alkalom. Ez a legjobb hely, hogy elkezd, ha a fővárosból indulsz...
kéktúraTúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
Családi kerékpártúra a Dráva mentén – evezéssel fűszerezve
Tökéletes, könnyed kerékpártúra az egész család részére. Interaktív ismeretterjesztés, gyönyörű vízi világ és megannyi érdekesség vár rátok, hogy felfedezzétek.
Család-és gyerekbarátKülönleges élővilágTúrakerékpáros túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Két vár meghódítása – Történelmi és borvidéki kerékpártúra a Zemplénben
Útvonal: Boldogkőváralja-Fony-Regéc-Háromhuta-Erdőhorváti-Tolcsva-Vámosújfalu A túra közepesen nehéz emelkedőket tartogat, a regéci várhoz pedig nem aszfaltozott úton kell feltekernünk, cserébe a Zemplén...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
Mézeskalácsház az erdő közepén
Tekerj egyet a Bakony sűrű erdeibe, és lesd meg a mézeskalács-házikó ikonikus épületét.
TúravárLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekkerékpár+