Már erdei iskolákat is tud fogadni a Fácános Erdei Szálló
A nagyközönség számára talán kevésbé ismert a Fejér megyei Sárvíz-völgy turistaszállása, amely a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program révén már 54 vendéget tud fogadni, akik ráadásul a szokottnál is nagyobb kényelemben, légkondicionálóval és USB töltőaljzatokkal felszerelt szobákban szállhatnak meg.
A Velencei-tó és a Balaton között félúton, Fejér megyében létezik egy szinte érintetlen természeti világ, amelyen eddig legtöbbünk valószínűleg csak átrobogott, amikor a környék nevezetességeit kereste fel. Egy darabig joggal is tettük mindezt, hiszen a Sárvíz-patak völgye a rendszerváltás előtt a pártelit vadászterülete volt. Az elmúlt évtizedekben ez gyökeresen megváltozott, hiszen felépült a Fácános Erdei Szálló, amely mára kisebbfajta ökoturisztikai központtá nőtte ki magát. Állatsimogató, vadászmúzeum, horgászház, nagyvad bemutató, konferenciaterem és szálláshely is épült itt. A térség bejárhatóságának könnyítése érdekében megindult a kerékpáros túraútvonalak fejlesztése is.
Az új attrakciók évről évre egyre több látogatót vonzottak, így a 18 fős szálláshely kibővítése halaszthatatlanná vált. A mostani fejlesztés révén a tetőtér beépítésével további 36 ember szállhat meg a Fácános Erdei Szállóban. Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda és az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ által támogatott beruházás 45 millió forint állami hozzájárulásból és 4 millió forint önerőből valósult meg, utóbbit a szálló üzemeltetője, a Vadex Zrt. biztosította. Az új szálláshelyek a tiszta, kulturált kialakításuk és a 6 darab fürdőszoba mellett légkondicionálóval, illetve az ágyak melletti konnektorok mellett USB-s töltőpontokkal is fel lettek szerelve. „A beruházással reményeink szerint jelentősen növekedni fog a Soponyai Ökoturisztikai Központ jövedelmezősége, kihasználtsága, a teljes intézmény forgalma, eredményessége. A társaság immár bentlakásos erdei iskolai táborok rendezést is vállalhatja”, mondta az átadón Majoros Gábor, a VADEX Zrt. vezérigazgatója.
Az felújított Fácános Turistaszálló előtt 2,4 kilométernyi új kerékpárút is épült, ami a helyi hálózathoz kapcsolódik. Az Aba és Soponya között átadott szakasz a már korábban megépült Tác-Gorsium-Szabadbattyán bringaúthoz kapcsolódik. Távlati cél, hogy a hálózat dél felé, akár Vajta irányába tovább bővüljön.
További híreink
Csodák várnak a natúrparkok őszi hétvégéin
5 helyszínen az aktív időtöltés és a helyi értékek kerülnek a középpontba.
Átalakul a chipsadó, ami mostantól az aktív életmódot támogatja
Az elfogyasztott energiaitalok pörgetik fel az egészségtudatos életvitelt.
Kalandozni hív a Szigetközi Kalandtérkép
A Kalandtérkép hat kategóriába sorolva gyűjtött össze a különböző típusú szolgáltatásokat, így mindenki megtalálja a legizgalmasabb gasztronómiai élményeket, a természeti...
Nézz szét túráink között!
Szerről szerre Szalafőn
Az Őrség egyik legarchaikusabb községében, Szalafőn megtudhatjuk, hogy mi az a „szeres” településszerkezet.
Különleges élővilágKörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Kenuval a Körösön – Békéstől Köröstarcsáig
Békésről, a dánfoki duzzasztótól indul a túránk, nem messze Szanazugtól, ahol a Fekete- és Fehér-Körösök összefolyásától Kettős-Körösnek nevezik a folyót....
Egyirányú túraKülönleges élővilágSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
A Tisza-tó vadonja
A Tisza-tó igazi madárparadicsom – a természet szépségeinek felfedezésére indulunk ezen a kalandos vízitúrán.
Különleges élővilágKörtúraSzép kilátás+
A Kékestető árnyékában – könnyed tekerés a Mátra útjain
Ha te sem a csúcstámadás céljából tekeregnél a Mátrában, ez a könnyített túrajánlat neked való. Ha pedig a Sár-hegyet is...
KerékpártúraKörtúraSzép kilátás+
Bringával az ország északi végén
A Putnok és Perkupa közötti túrát háborítatlan erdőségek, jégkorszakból megmaradt láprétek, és sok-sok barlang jellemzi. Ugyan van benne emelkedő bőven,...
Szép kilátásKülönleges élővilágKerékpártúraBarlang+
Csúcshódító túra a Zengőre
Kőmorzsoló óriással indított túránkon gyönyörű bükkösön át vezet az utunk Mecsek legmagasabb hegycsúcsára, ahol pazar kilátásban lehet részünk. Püspöki kastély...
KörtúrakirándulásSzép kilátásKirándulások 15 km alattKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúrakilátó+
Két keréken a Pilis útjain
Útvonal: Szentendre–Dömör-kapu–Pilismarót, Hoffmann-kunyhó, Két-bükkfa-nyereg, Dobogókő (Pilisszentkereszt előtt az erdészeti útra térünk rá, és így jutunk vissza Szentendrére) A végig jelölt...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKörtúra+
Fel a Nagy-Kopaszra – délről
Fedezd fel az eldugott kincseket Budapest agglomerációiban: a Nagy-Kopasz tárt karokkal vár!
Kulturális/történelmi értékekBudapesti túrákgyalogtúrakilátóBudapestVonaltúraKirándulások 15 km alatt+
Kajaktúra a legtisztább magyar folyón, a Dráva felső szakaszán
Ha kíváncsi vagy a Dráva háborítatlan vízivilágára, gyere, ismerd meg a folyó más szakaszát is! Kényelmes és biztonságos tengeri kajakok,...
Egyirányú túraKülönleges élővilágVízitúraDráva-mente+
A Palóc Grand Canyon
A Páris-patak szurdokvölgye csak nagyobb esőzések és olvadások idején kel életre, az év nagy részében száraz, kiváló túrahelyszín, akár gyerekekkel...
Kirándulások 10 km alattVonaltúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességek+
Vízitúra a Rába legszebb szakaszán
A Rába hazánk egyik legvadregényesebb, legromantikusabb és legtermészetesebb állapotban megmaradt folyója. Az osztrák Alpokban ered, majd Szentgotthárd mellett éri el...
Egyirányú túraKülönleges élővilág+
Budapestről a csodás Dunakanyarba
Valószínűleg a budapestiek és az ország közepén lakók kedvenc bringatúrájáról van szó. Szinte végig kerékpárúton, sűrűn közlekedő vasútkapcsolattal párhuzamosan, ártéri...
KerékpártúraVonaltúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
Bringás kalandok a Bükkben: Miskolc és környékén
Ha az emelkedők nem riasztanak meg, akkor egy nap alatt bringával a Bükk-vidék színét-javát bejárhatod.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKerékpártúra+
Hévízi ízelítő a Balaton legjavából
Ha még nem állsz készen egy Balaton körbetekerésre, a felkészüléshez biztosan meghozza a kedvedet ez a laza vízpartközeli túra. Könnyed...
KerékpártúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKülönleges élővilág+
Az Oszkó-hegy néhai Farkas-erdeje
Az oszkói szőlőhegyen egy könnyed kis körtúrát tehetünk.
KörtúraSzép kilátásAz Őrségi Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
Kismaros, kisvasút, nagy kaland
A Börzsöny talán legkedveltebb kirándulóhelye a Királyrét. Bajdázó-tó, fenyves, Várhegy-kilátó, mindent találsz, ami egy jó túrához kell. A kisvasút már...
gyalogtúraTúrakisvasútkisvasút túraKörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
Völgyvidék, Gerecse és Vértes határán
A három tájegység legjavát megkapod ezen a kerékpártúránkon: emelkedőkön gurulsz, romtemplomot csodálhatsz meg, mindezt kiváló bringaúton.
KörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
Tisza-tavi Vízi Sétány – 2000 lépés a víz felett
A Tisza-tavi Vízi Sétány és Tanösvény 2005 nyarán nyitotta meg kapuit, ahol az 1500 m hosszú pallóúton sétálva ismerhetjük meg...
Család-és gyerekbarátKülönleges élővilágtóKirándulások 10 km alatta Hortobágyi Nemzeti Park ajánlásával+
Keszthelyről a Rezi várig hegyikerékpárral
Hódítsd meg a Rezi várat kerékpáron! A 44 kilométer hosszú útvonal, sok látnivalóval emelkedőkkel, terepszakaszokkal.
KerékpártúraKörtúraSzép kilátás+
Velencei-tó kör két keréken
A Velencei-tó sokak első tókerülése. Nincs sok emelkedő, viszont annál több látványosság. A nádasok madárlakossága is lenyűgöző.
tóKörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
Rezi vár – erdők, kilátópontok paradicsomában
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
Szép kilátásA Balaton-felvidéki Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
Tavaszköszöntő séta a Cégénydányádi Kastélyparkban
Látogass el a Felső-Tisza-vidék egyik legszebb és botanikai értékekben leggazdagabb tájképi kertjébe!
Kirándulások 10 km alatta Hortobágyi Nemzeti Park ajánlásával+
Emelkedőkben gazdag kerékpártúra Füzér Várához
Amennyiben szereted a kihívásokat jelentő mászós tekeréseket, akkor Füzér Vára kitűnő célpont számodra. A gyönyörű Zempléni környezetben még az emelkedőket...
KerékpártúraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Erdei bringatúra a Kőszegi-hegység forrásaihoz
Ezen az erdei bringás körtúrán végig jó minőségű, aszfaltos és erdei murvás úton, teljes hosszában a forgalom elől elzárt szakaszon...
Kulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágTúrakerékpárLátnivalók MagyarországonKörtúraSzép kilátás+
Kerékpáros kalandkör Sopronból
Egy remek kerékpáros kirándulást ígér a Sopronból induló körtúra, ahol a Fertő madarait is meglesheted közelről.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágkerékpáros túraKörtúra+
Sárospataktól Szegiig: A „legek” útja
A Bodrognak ezen a szakaszán rengeteg történelmi nevezetességet ejthetsz útba a túrád során.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
Megérintenek a legendák
Ravazdi túra ami magába foglalja Magyarország történelmét
Család-és gyerekbarátgyalogtúrakilátóTúraKirándulások 10 km alattSzép kilátásVonaltúraKulturális/történelmi értékekkirándulás+
Ökofalvak túrája
Lesd meg a Bükkösdben eldugott Ökofalvakat, ahol magyarországi népiesség mesés emlékeket hagy majd Benned!
TúraLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekturistaházgyalogtúra+
Körtúra Gesztes várához
Vérteskozma, a sváb skanzenfalu már önmagában is tökéletes úti cél, egy friss levegőn eltöltött, testet-lelket nyugtató sétához. Ha nem hiszed,...
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Út az andezitcsúszdához
Nógrád megye egyik legszebb zsákfaluja Bér: határában a Bér-patak csörgedezik, a mellette magasodó Nagy-hegyről pedig páratlan panoráma tárul eléd.
VonaltúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKirándulások 10 km alatt+