Skip to main content

Egy jó ügy halála a tétlenség

Egy jó ügy halála a tétlenség

Ha mindenki mástól várja a megoldást, senki nem érzi sajátjának a gondot

Kacsó Dániel írása

Ha meghalljuk azt a szót, hogy valami gazdátlan, akkor a legtöbb ember tulajdoni, birtoklási hiányra asszociál. Autók, csónakok, földek, házak… csupa materiális javak. Azonban nem csak anyagi, hanem erkölcsi és morális gazdátlanság is létezik, melyek értéke bizonyos szempontrendszer tekintetében pénzben nehezen kifejezhető. Ilyenek például azok az ügyek is, melyek patrónusok nélkül csak szellemként kísértik a társadalmat, megoldásuk pedig csak felelőssel és széleskörű összefogással képzelhető el. A szemét kérdése is pont ilyen… és nemcsak a Szentendrei-szigeten, ahol élek.

A 2020 márciusában kezdődő koronavírus-járvány mindenkit a négy fal közé kényszerített. Mindannyian éreztük annak negatív hatásait, nemcsak fizikai, hanem lelki értelemben egyaránt. Talán a természet az egyetlen, amely profitált mindebből, hiszen a teremtett világ terhelése drasztikusan csökkent. A károsanyag-kibocsátás mérséklésének köszönhetően újra több száz kilométeres látótávolságok alakultak ki, melyek végén a megszokott délibábok helyett ismét hegyláncok valós sziluettjei körvonalazódtak. Állatok tértek vissza elüldözött élőhelyeikre, folyók, tavak tisztultak újra átlátszóvá. Viszont történt még valami. Az emberek újra felfedezték maguknak a természetet, mint rekreációs helyszínt. Minden hétvégén embertömegek indultak el a szabadba, az aktív turizmus ismét sokak szótárában hétköznapi fogalommá vált. Rengetegen pattantak biciklire, ragadtak lapátot vagy túrabotot, hogy otthonaikból kimozdulva valós élményekkel töltődjenek fel. Ez azonban óhatatlanul magával hozta azt is, hogy sokan nem csak a lábnyomukat hagyták maguk mögött, hanem az emberi civilizáció melléktermékét is… a szemetet.

Látva a lakóhelyemen kialakult állapotokat a második hullám elején úgy döntöttem, hogy valamit én is szeretnék tenni azért, hogy Szigetmonostor varázslatos természeti környezete mentesüljön az évek alatt felhalmozódott hulladéktól. Ezért október egyik péntek reggelén, a hajnali úszásomat követően egyszerűen bekopogtam a helyi önkormányzat ajtaján azzal, hogy hulladékgazdálkodási témakörben szeretnék tenni valamit annak érdekében, hogy a minket szegélyező erdők ismét a régi fényükben tündökölhessenek. Gondoltam meghagyom a telefonszámom, és megyek tovább a dolgomra. Azonban Molnár Zsolt, a település polgármestere pont meghallotta mindezt a folyosón, és azonnal beinvitált az irodájába. Mint mondta, „a közösséget és a természetet szolgáló jó ügyekre soron kívül mindig szakít időt”.
Ott álltam kócosan, alulöltözve, a meglepődöttségtől pedig megszólalni is nehezen tudtam. A tárgyalóasztalhoz leülve gyorsan kiderült, hogy a településen a környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási ügyeknek nem igazán volt eddig gazdája, az azzal kapcsolatos ad hoc ügyeket addig maga a polgármester intézte. Az elképzelések, ötletek felvázolása után gyorsan kiderült, hogy alapvetően nyitott kapukat döngetek. A tervem, miszerint a település közigazgatási határán belül a természetes környezet egy teljes rekultiváción essen át, nagyon tetszett a településvezetőnek. Azonban azt már az első pillanattól kezdve látni lehetett, hogy bőven lesz tennivaló.

Egyrészt az önkormányzatnak erre a célra fordítható plusz anyagi erőforrása gyakorlatilag nem volt. Se humán, se az esetlegesen szükséges eszközök terén. A másik jelentős probléma, hogy a kérdéses területek mérete egyrészről több száz hektár kiterjedésű, tulajdonosi szerkezetük pedig eléggé vegyes. Vannak köztük önkormányzati és osztatlan közös tulajdonban lévő területek, de olyanok is, melyeket vagy a Duna-Ipoly Nemzeti Park vagy a Pilisi Parkerdő kezel. Sőt, mivel a sziget jelentős része vízbázis-védelem alatt áll, így a Fővárosi Vízművek is jókora terület felett diszponál. Azonban egy kiránduló  család, egy sportolni vágyó fiatal, az erdő megannyi lakója számára ezek a tulajdonosi hátárok nem léteznek. Itt csak egy egység létezik: az erdő.

Munkámat két fronton, önkéntes alapon, az önkormányzat szervezeti támogatása mellett indítottam. Egyrészről felvettem, és végül közös tárgyalóasztalhoz ültettem minden érdekeltet, amely annak ellenére került több hónapomba, hogy az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) munkavállalójaként széles kapcsolati hálóval rendelkeztem. Mindenkinek felvázoltam azt a célt, amit helyben kitűztünk magunk elé. A kulcsszó mindig az volt, hogy senkitől nem kérünk pénzt, csupán szakmai támogatást és együttműködést. A szükséges forrásokat pályázati úton kívántuk megteremteni, ugyanis az állam által elindított „Tisztítsuk meg az Országot!” program pontosan az ilyen ügyeket támogatja. Az, hogy mi az átlagnál komplexebb projektet álmodtunk meg, csak növeli a munkánk presztízsét.
A másik pillér pedig az volt, hogy elkezdtem közösséget építeni, hiszen humánösszefogás nélkül egy ilyen horderejű dolog egyszerűen nem valósulhat meg. A közösség építéséhez pedig nem csak hasonló gondolkodású emberek toborzására – mert ez ekkor még csak egy elméletként létezett –, hanem valódi tettekre, közös élményekre van szükség, melyek mélyítik a szociális kapcsolatokat is. Erre pedig a 2020-as őszi TeSzedd! akció biztosított kiváló lehetőséget, ekkor még csak egy maroknyi ember részvételével.

 

Folytatjuk!

Blogsorozatunk előző részét itt olvashatod:

Az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) elkötelezett a környezetvédelem és a fenntartható természetjárás iránt. Ezért is hívta életre 2021-ben a „Tavaszi nagytakarítás – Takarítsuk ki a természetet együtt!” akcióját, amely mára igazi mozgalommá fejlődött. A kezdeményezéshez idén már 17 állami erdészet, 7 nemzeti parki igazgatóság, illetve közel 20 szervezet és önkormányzat csatlakozott, akik több ezer önkéntes munkáját fogták össze. Ebben az ötrészes blogsorozatban egy ilyen önkéntes személyes történetét osztjuk meg, amely egyrészről jó gyakorlatként, másrészt pedig inspirációként szolgálhat arra, hogy hogyan válhat bárki felelős természetjáróvá. Ha neked is van egy történeted, amelyet szívesen megosztanál, küldd el a kommunikacio@aofk.hu email címre.