Skip to main content

E-kerékpárokon fedezhetjük fel hazánk nemzeti parkjait

E-kerékpárokon fedezhetjük fel hazánk nemzeti parkjait

Innovatív programokkal bővül a hazai aktív turisztikai szolgáltatások köre

Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda, valamint az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ 2020-ban a hazai nemzeti parkok számára elindította az E-Kerékpár Programot. A Program célja, hogy bővítse a nemzeti parkok aktív turisztikai kínálatát, így a látogatók teljesen új, kényelmes és természetbarát módon ismerhetik meg Magyarország természeti értékeit. Magyarország Kormánya a Program megvalósítására összesen 150 millió forintot biztosított, amely nemzeti parkonként hozzávetőleg 20 db e-kerékpárt, valamint a szükséges kiegészítőket tartalmazza, figyelembe véve a helyi igényeket. A projekt keretében hazánk nemzeti parkjai olyan turisztikai programcsomagokat állítottak össze, melyek egy- vagy többnapos e-kerékpáros túrákra épülnek.

 

A nemzeti parkok szervezett e-kerékpáros túrái:

Aggteleki Nemzeti Park

szeptember 26., október 3., 10.

Az 52 kilométeres túra során meglátogatjuk Bódvalenkét, ahol 18 roma festőművész 33 hatalmas alkotása színesíti a házak falát, amelyben helybéli legendákat és klasszikus cigány témákat ábrázolnak. A túrán tovább haladva elérjük a csodálatos Rakaca-víztárolót Szalonna község határában. Hazánk legészakibb fekvésű víztározójának tiszta vize kimondott jó hatással van a vízi élővilágra. Kisebb kitérővel meglátogathatjuk a Martonyi Pálos kolostorromot. Martonyi falun kívül, erdők között, kisebb emelkedésen áll a magyar pálos rend egykori kolostorának meglehetős épségben megmaradt romja, ami páratlan élményt kínál.

Részvételi díj: 10.000 Ft

Jelentkezés: +36 30/222-5548

Balaton-felvidéki Nemzeti Park

Túraidőpontok: október 2., 10., 15.

A nemzeti park munkatársa által vezetett túra kiindulópontján, Csopakon, az Angolkisasszonyok egykori nyaralójáról tudhatunk meg érdekességeket. Paloznakon, az öko-megfigyelőponton a Balaton melletti védett nádasok élővilágával ismerkedhetünk. Alsóörsön a hazai vasúttörténet helyi vonatkozásairól és a Balaton-felvidék ikonikus kövéről, a vörös homokkőről hallhatunk, valamint a 15–16. század fordulóján épült későgótikus udvarháznál, a legendás Török-háznál is megállunk. Innen egy gyalogos kitérővel érhető el a Somlyó-hegyi kilátó, ahonnan gyönyörű körpanoráma nyílik tiszta időben. Lovason áttekerve jutunk vissza Paloznakra, majd Csopak felé tartva az Olaszrizling tanösvény mentén a neves borvidék szőlő- és borkultúrájához kapcsolódó ismeretekkel gazdagodhatunk.

Részvételi díj: 6000 Ft

Jelentkezés: +36-30/491-0104, somlaiszilard@bfnp.hu

További információ: https://www.bfnp.hu/hu/program/e-kerekpar-tura-balaton-riviera-kis-kor-a-balaton-felvideki-nemzeti-park-igazgatosag-szervezeseben

Bükki Nemzeti Park

Túraidőpontok: október 3., 7., 17.

A túra során áthaladunk a bükki karszt fennsíkjának rétjein, a Nagy-mezőn, érintünk a fennsíkon bükkösöket, változatos élőhelyek mellett kerékpározunk, felkeressük a hegység belső területének ismert túraközpontjait is.

Részvételi díj: 6000 Ft

Jelentkezés: online ezen a linken

Duna-Dráva Nemzeti Park

Túraidőpont: október 3.

Ezt az e-bike túrát a Nyugati-Mecsek látványosságai köré szervezték. Nem maradhatnak ki belőle az orfűi malmok a Vízfő tanösvény, az Abaligeti-barlang, a kővágószőlősi és a cserkúti Árpád-kori templom, és a Mecsek csodálatos erdei sem. Gyönyörű utakon, A Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet természeti és kultúrtörténeti értékekben gazdag erdeiben, hegyen-völgyön keresztül tekerünk, amely az e-bike-okkal könnyen megtehető.

Részvételi díj: 7500 Ft

Jelentkezés: +36-30/858-7265, info@helian.hu

Túraidőpont: október 17.

A Mecsek Magyarország talán leváltozatosabb felépítésű hegysége, amely csodáival, védett természeti értékeivel elkápráztat, és olyan belső hegyi utakat kínál, amelyre a legigényesebb bringások is csettinteni fognak. A Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet vadregényes erdeiben tekerhetünk, lehet egyet csobbanni a Pécsi tóban, kóstolni a legjobb mecseki mézeket, sajtokat vagy látogatást tenni egy működő malomban. Közben olyan belső régi bányász útvonalon is végig tekerünk, amelynek a létezéséről se tudtál. A túravezető pedig csak mesél és mesél. 

Részvételi díj: 7500 Ft

Jelentkezés: +36-30/858-7265, info@helian.hu

Túraidőpont: október 24.

Ezt ez e-bike túrát a Mecsek középső részének legszebb kilátópontjaira szerveztük. Célunk, hogy minél több csodálatos képet mutassunk a Mecsekről gyönyörű mediterrán városunkra – Pécsre, miközben a természeti értékekben gazdag Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet hangulatos erdeiben kerékpározunk. Mindezt az e-bike-ok segítségével tesszük meg, amely lehetővé teszi, hogy élvezzük a túrát még hegynek felfelé is.

Részvételi díj: 7500 Ft

Jelentkezés: +36-30/858-7265, info@helian.hu

Hortobágyi Nemzeti Park

október 4., 11., 28.

Kiinduló helyszínünk a Kende bárók mutatós kúriájának 14 hektáron megmaradt angol parkja, mely 1959 óta természetvédelmi terület. A 33 kilométeres túrába beépített további pihenők alkalmával a Szamos mentén fekvő szatmári települések Európa Nostra Díjas és egyéb különleges református templomait tekinthetik meg a kerékpározók. Utunk során a Szamos töltésén végighaladva természeti értékekeinket is megismerhetik. Ugyanis a Szatmári-síkon kanyargó folyó a története során végrehajtott többszöri mederrendezési munkálatok ellenére is megőrizte gazdag élővilágát.

Részvételi díj: 7000 Ft

Jelentkezés: +36-70/198-9731, szatmarbereg@hnp.hu

október 10.

Az elektromos kerékpárokkal megtett 25 kilométeres túra a Hortobágy jellegzetes tájaira visz el, ahol szakképzett túravezető kíséretében átfogó képet kaphatunk a környék természeti és kulturális jellegzetességeiről. Megismerkedhetünk a ménes 19. századot idéző épületeivel illetve a halastavak környékén élő madárvilággal. A biciklitúra során Hortobágyról indulva Máta puszta érintésével a Hortobágy-halastavi tanösvényen jutunk el a Kondás nevű tóegységhez, út közben távcsöves madármegfigyelést is végezve.

Részvételi díj: 4000 Ft

Jelentkezés: +36-52/589-000, turizmus@hnp.hu

október 27.

A 25-30 kilométeres túra során a Hortobágy keleti pusztáit látogatjuk meg. A Debrecen felől érkező utazók itt találkozhattak elsőként a puszta tágas levegőjű világával, ahol az évszaknak megfelelő madár- és növényvilág mellett lehetőség van megtekinteni egy hagyományos pusztai juhhodályt és az ősi háziállat fajtánkat, a csavart szarvú rackajuhot is. Megtekinthetünk egy több, mint százéves gémeskutat, továbbá megkóstolhatják egy mélyfúrású ártézi kút vizét is. Megpihenünk a százéves eperfa tövében, miközben Magyarország legnépesebb vetési varjú kolóniáját is megnézzük.

Részvételi díj: 4000 Ft

Jelentkezés: +36-52/589-000, turizmus@hnp.hu

október 28.

A 12 kilométeres kerékpártúra a HNP Látogatóközponttól viszi a vendégeket a Hortobágyi Vadasparkba a Malomházi tanösvényen keresztül a Hortobágy folyó mentén. Az út során az őszi puszta látványa, a folyóparti ligeterdő élővilága tárul szemünk elé, kis szerencsével láthatjuk a pusztában legelő szürkemarha gulyát is. Az útvonal érinti a nemzeti park egyik maradvány sziki tölgyesét is, majd a folyó fölötti hídon átkelve, megérkezvén az állatkertbe, egy kötetlen séta keretében megismerkedhetünk Hortobágy egykori és jelenkori vadvilágának képvisleőivel, köztük a vadlovakkal, hortobágyi tulokkal, farkasokkal, keselyűkkel és palikánokkal. Mielőtt visszaindulunk a Látogatóközponthoz a játszótér és büfé kellemes feltöltődésre ad lehetőséget.

Részvétei díj: 5000 Ft

Jelentkezés: +36-52/589-000, turizmus@hnp.hu

Körös-Maros Nemzeti Park

Túraidőpont: október 3.

A 35 kilométeres túra során Cserebökényt közelítjük meg kerékpárral Bikazugon keresztül, majd madarakat figyelhetünk meg távcsővel.

Részvételi díj: felnőtt 6300 Ft, diák, nyugdíjas 6000 Ft

Jelentkezés: +36-30/475-1772

Túraidőpont: október 10.

A Szarvasi Arborétum előtt haladunk el 18 kilométeres rövid túránkon, egészen a Hármas-Körös gátjáig. Békésszentandrás irányába folytatva a túrát, jobb kéz felől a Körös-árteret csodálhatjuk a Békésszentandrási Duzzasztóig. Túránkat a Körösvölgyi Állatparknál zárjuk.

Részvételi díj: felnőtt 3300 Ft, diák, nyugdíjas 3000 Ft

Jelentkezés: +36-30/475-1783

Túraidőpont: október 17.

25 kilométeren barangolhatjuk be a vidéket, először a Hármas-Körös gátján keresztül jutunk el a gyomaendrődi csodálatos hídig. A túra a továbbiakban a Körös-ártérre és a holtágak világába kalauzol minket.

Részvételi díj: felnőtt 4300 Ft, diák, nyugdíjas 4000 Ft

Jelentkezés: +36-30/475-1780

Őrségi Nemzeti Park

Túraidőpont: október 10.

A 47 kilométeres túra során megismerkedhetünk az Őrség természeti élőhelyeivel, Pityerszeren a népi építészettel, a paraszti élet mindennapjaival. A szárnyas rovarokat is megszemlélhetjük közelebbről: a méhek és a lepkék lélegzetelállító világát vizsgálhatjuk meg. A Hársas-tó érintésével visszatérünk kiindulópontunkra, Őriszentpéterre.

Részvételi díj: 8000 Ft (+belépők)

Jelentkezés: október 8-ig, turisztika.orseg@onpi.hu, +36-94/548-034

Túraidőpont: október 17.

Az Őrségben kerékpározva Szőcén „belépünk” a lápok világába, a Vadása-tó pedig egy kis pihenőt nyújt számunkra. Ha nem tudnánk, mi az a tökmagolajütés, kiderül a 44 kilométeres túra során. A nap méltó zárása az Őrség szimbólumaként is ismert pankaszi szoknyás harangláb.

Részvételi díj: 8000 Ft (+belépők)

Jelentkezés: október 15-ig, turisztika.orseg@onpi.hu, +36-94/548-034

Túraidőpont: október 24.

A 41 kilométeres túrán megismerhetjük a fazekasságról híres terület szépségeit. Aki a helyi ízekre kíváncsi, a kecskesajt biztosan maradandó emléket hagy. A kirándulás kulturális programja három régi templom meglátogatása.

Részvételi díj: 8000 Ft (+belépők)

Jelentkezés: október 22-ig, turisztika.orseg@onpi.hu, +36-94/548-034

Fertő-Hanság Nemzeti Park

Túraidőpont: október 3.

A 18 kilométeres túra a Csapody István Természet Iskola és Látogató Központból indul. A táj mai arculata az ember keze munkája, de megismerhetjük a vizes élőhelyek természetes világát is. Madarak, hüllők, halak, ürgék… igazi állatparadicsomban tekerhetünk.

Túraidőpont: Részvételi díj: 6500 Ft

Jelentkezés: info@fhnp.hu, +36-30/166- 0950

Túraidőpont: október 10.

A Fertő-táj gazdag élővilágát ismerhetjük meg ezen a 25 kilométeres e-bike túrán. A „Nádak Útján” kerékpáros tanösvényen a nádaratásról is sok információt szerezhetünk. A Vasfüggöny Emlékhely meglátogatásával válik teljessé a kirándulás.

Részvételi díj: 6500 Ft

Jelentkezés: info@fhnp.hu, +36-30/166- 0950

Túraidőpont: október 17.

A 90 kilométeres kerékpártúrán a Hanság mocsár- és lápvilága vesz minket körbe. A Hany Istók tanösvény a terület háborítatlan mivoltát mutatja be. Egy kilátóhoz érve a csodaszép gyurgyalag költőhelyét leshetjük meg.

Részvételi díj: 6500 Ft

Jelentkezés: info@fhnp.hu, +36-30/166- 0950

Duna-Ipoly Nemzeti Park

október 3.

A 42 kilométeres túrát Pilismarótról indítjuk, és egyből a Dobogókőt vesszük célpontba. Elhaladunk a Hoffmann-kunyhó mellett, majd rövid kitérőt teszünk a Pilisszentlélek határában található Pálos kolostor romjaihoz. Dobogókőre felérve ételben, italban nem lesz hiány, mindenki talál kedvére való fogást, hogy feltölthesse lemerült készleteit. A pihenő után, rövid ereszkedést követően ismét az erdőben találjuk magunkat, a Kakashegyi házaknál letérünk az erdészeti útra.

Részvételi díj: 5000 Ft

Jelentkezés: +36-20/574-1863, gyuraszg@yahoo.fr

október 10.

Az 50 kilométeres túra Pilismarótról indul, a falut elhagyva rövidesen beérünk az erdőbe, és megkezdjük a kapaszkodást Dobogókő irányába. Az útelágazásnál a Pilis-tető felé fordulunk. Itt találjuk a Boldog Özséb kilátót, ahonnan páratlan kilátás tárul elénk Budapest felé, de szép időben a Börzsönyig is ellátni. Visszaereszkedve Dobogókő irányába rövidesen elérjük ezt a méltán népszerű turistaközpontot. A pihenő után, rövid ereszkedést követően ismét az erdőben találjuk magunkat, a Kakashegyi házaknál letérünk az erdészeti útra. Dobogókőt alulról megkerülve haladunk a Királykúti úton, és rátérünk a Pilismarótra visszavezető útra.

Részvételi díj: 5000 Ft

Jelentkezés: +36-20/574-1863, gyuraszg@yahoo.fr

október 17.

Dobogókőt alulról megkerülve 32 kilométeres túránkon haladunk a Királykúti úton, amely számos ismert helyet érint, így elhaladunk a Ferenczy-szikla (ahol a legenda szerint a Föld szívcsakrája található), az Árpádvár és a Rám-szakadék teteje mellett, érintjük a Dobogókői sípálya alját. Prédikálószék előtt letérünk az erdészeti útról, és köves-földes erdei úton érjük el a kilátót. A 639 m magas Prédikálószékről csodálatos panoráma tárul elénk, belátni innen a teljes Dunakanyart, a Börzsönyt, szép időben még a Mátra is látszik. A pihenőt követően visszafordulunk Pilismarót felé a már ismert úton, és a kellemes erdei ereszkedést követően ismét a túra kiindulópontján találjuk magunkat. 

Részvételi díj: 5000 Ft

Jelentkezés: +36-20/574-1863, gyuraszg@yahoo.fr

Kiskunsági Nemzeti Park

október 3.

25 km-es utunk során a Kolon-tó keleti oldalán a nádas élővilágát és lápréteket mutatunk be, melyet az izsáki kilátótoronyból is megfigyelhetnek a látogatók. Ezután egy kisebb nyílt vizes élőhelyet, a Tókást is érintjük, majd a Kis-Kolon elnevezésű részen az őszbehajló táj színes átváltozásában gyönyörködünk, illetve a virágos rétek gazdag rovarvilágával ismerkedünk. A fülöpszállási Rekettyés mocsárrétjein gyalogosan barangolunk, és a Káposztási-turjános égeres láperdőjét is így fedezzük fel. Utunk végén megismerjük a Kisizsák melletti kisebb, természetesebb tölgyes erdőfolt élővilágát.

Részvételi díj: felnőtt 7500 Ft, diák, nyugdíjas és nagycsaládos 6200 Ft

Jelentkezés: https://www.knp.hu/hu/programok/elektromos-kerekparos-rekettyes-tura-a-kolon-to-korul-161

október 4.

45 km-es túránkon a Kolon-tó keleti oldalán a nádas élővilágát és lápréteket mutatunk be, melyet az izsáki kilátótoronyból is megfigyelhetnek a látogatók. Ezután egy kisebb nyílt vizes élőhelyet, a Tókást is érintjük, majd a Kis-Kolon elnevezésű részen az őszbehajló táj színes átváltozásában gyönyörködünk, illetve a virágos rétek gazdag rovarvilágával ismerkedünk. A soltszentimrei homokvidéken áttekerve a szikes puszták élővilágát is felfedezzük. A Csonka-toronynál pihenőt tartunk, majd fülöpszállási Rekettyés mocsárrétjein gyalogosan barangolunk, és a Káposztási-turjános égeres láperdőjét is így fedezzük fel. Utunk végén megismerjük a Kisizsák melletti kisebb, természetesebb tölgyes erdőfolt élővilágát.

Részvételi díj: felnőtt 7500 Ft, diák, nyugdíjas és nagycsaládos 6200 Ft

Jelentkezés: https://www.knp.hu/hu/programok/elektromos-kerekparos-csonka-torony-tura-162

október 11.

A Kolon-tó körül vezető, részben természeti környezetben haladó 50 km-es körtúra kitekintést nyújt a lápokra, láperdőkre, láprétekre, homokbuckákra. A Kolon-tó keleti oldalán különleges láprétek húzódnak, melyek gazdag élővilágát ismerhetik meg a kerékpározók. A Páhi-réteken és Pecznyik-erdő körüli gyepeken ősszel az őszi kikericsek tömegesen virítanak. Soltszentimre határában a mezőgazdasági kultúrtáj látványa varázsol el minket. A fülöpszállási Rekettyés mocsárrétjein gyalogosan barangolunk, és a Káposztási-turjános égeres láperdőjét is így fedezzük fel. Utunk végén megismerjük a Kisizsák melletti kisebb, természetesebb tölgyes erdőfolt élővilágát.

Részvételi díj: felnőtt 7500 Ft, diák, nyugdíjas és nagycsaládos 6200 Ft

Jelentkezés: https://www.knp.hu/hu/programok/elektromos-kerekparos-kolon-kerulo-tura-163

 

 

Sokan vannak olyanok, akik a koronavírus járványt megelőzően csak nagyon ritkán ültek kerékpárra, viszont az idei évben ez, mint kikapcsolódási, közlekedési lehetőség automatikusan jött. Ugyanakkor sokan biztosan azt is észrevették, hogy már nem úgy mozognak a lábaik, mint régen, kihívást jelentenek egyes meredek emelkedők, túl hamar elfáradnak, és így rövidebb távolságot tudnak megtenni, mint korábban, nem szeretnék izzadtan elérni úti céljukat, vagy egy családi túra alkalmával már nem tudják a gyerekek tempóját tartani. Szerencsére ezek a problémák csak a hagyományos kerékpárok használata esetén jelentkeznek, ugyanis az elektromos rásegítésű kerékpárok – más néven pedelec biciklik – nem csak ezekre a kellemetlenségekre jelentenek megoldást, hanem ennél jóval többet is nyújtanak.

Az elektromos rásegítésű kerékpárok egyrészről lehetővé teszik azt a fokozatosságot, amellyel a teljesen kezdő biciklisek elindulhatnak egy sportosabb életvitel irányába, ugyanis a pedelec bringák a fizikális hiányosságok áthidalásával építik fel az erőnlétet. Másodsorban ezek a biciklik a maguk 100-150 km-es rásegítési hatótávolságukkal olyan új helyekre juttatják el használójukat, amit eddig vagy a távolság vagy a terepviszonyok miatt meg sem próbált volna elérni, ráadásul olyan új, eldugott úti célok is szóba jöhetnek, melyek sem gyalog, sem hagyományos kerékpárral, sem pedig gépjárművel nem hozzáférhetőek. Végül pedig az e-kerékpárok visszaadják az élménytúrázást azzal, hogy kirándulás vagy közlekedés közben is olyan sebességgel lehet haladni, amely az energiát nem az erőfeszítésre, hanem a pozitív impulzusok befogadására összpontosítja. Ezeket a szempontokat vette figyelembe az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda, illetve az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ, mikor életre hívta ezt az E-Kerékpár Programot.

„A program keretében a nemzeti parkok között 150 millió forint értékben 211 db elektromos rásegítésű kerékpárt osztottunk szét, hogy ezekre építhessenek újabb programokat. Ennek célja, hogy az aktív turizmus lehetőségeinek szélesítésével újabb célcsoportokat lehessen megszólítani. Ezek az e-kerékpárok nem robogók, az elektromos rásegítés csak akkor működik, ha tekerik a pedált, mégis ezzel a megoldással könnyedén fel lehet jutni velük az emelkedőkön. Így a bringások nem fáradtan, hanem élményekkel feltöltve érnek vissza”, mondta el Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy az elektromos biciklik terjedése megállíthatatlan. Például Németországban hat éve még csak 4.000 db e-kerékpárt adtak el, de tavaly ez a volumen meghaladta az 1,4 milliót. Várható, hogy hazánkban is ez a tendencia lesz megfigyelhető.

„Fontos kiemelni, hogy a program célja nem kerékpárkölcsönzők létrehozása, hanem az, hogy ezekkel a biciklikkel vezetett túrákon lehessen részt venni, azaz elsősorban a nemzeti parkok programkínálatát szeretnénk színesíteni.  A helyi terepviszonyoknak megfelelően a nemzeti parkok a tervezett túráknak megfelelő kerékpárokat igényeltek: aszfaltozott útvonalra trekking típusú biciklik telepítésére került sor, melyek enyhébb tereppel is elbírnak. Ahol pedig közepesen nehéz vagy nehéz terepen haladnak a túrák, ott mountain bike kerékpárok állnak majd a túrázók rendelkezésére”, mondta el Baráth Gergely, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ igazgatója.

A támogatási program hazánk mind a 10 nemzeti parkját érintette, így országosan már most is közel 30 különböző túra közül lehet választani. A túrák típusai és a bejárt útvonalak hossza rendkívül széles spektrumon mozognak. Megtalálhatóak egy- vagy többnapos e-kerékpáros túrák, melyek útvonala közúton vagy terepen haladnak. A programcsomag külső szolgáltatók bevonásával szállást, étkezést-vendéglátást, túravezetést, belépőket is tartalmazhatnak.

Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatója a beszédében kihangsúlyozta, hogy „ezekre a kerékpárokra építve egyelőre három vezetett túrát dolgoztunk ki, melyek közül az elsőt már el is indítjuk a jövő héten. A legrövidebb és talán legkönnyebb túránkon csopaki indulással kerékpárúton Alsóörsre megyünk, majd Paloznak érintésével jövünk vissza. Tervezünk egy tihanyi kört, a leghosszabb túránkon közel 50 km-t tekerve Dörgicséig megyünk majd. A túrák legfeljebb 10 fővel indulnak, és 14 éves kor felett látogathatók.”

„A Balaton-felvidéki Nemzeti Park páratlan helyszínekkel büszkélkedhet, melyek az év bármely időszakában egyedi és különleges élményeket tartogatnak. Éppen ezért régi célunk, hogy a turisták ne csak két hónapig jöjjenek ide, és ebben ez a program nagy segítségünkre lesz”, osztotta meg gondolatait Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője.

A sajtótájékoztató zárásaként a nemzeti parkok közül elsőként Puskás Zoltán igazgató írta alá az együttműködési megállapodást, mellyel jelképesen elindult az országos program.

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds