
Túrainfó
Sopronból indulva az osztrák „kékfrankos országon” át, majd Nagycenk és Fertő parti települések érintésével kerékpározhatunk ezen a kultúrtörténeti látnivalókban gazdag túraútvonalon.
Sopronból a közeli Harkánál lépjük át az osztrák határt, hogy egy dimbes-dombos vidéken átvezető úton a „kékfrankos országnak” (Blaufränkischland) is nevezett Közép-Burgenlandba érkezzünk. A gondozott szőlőskertek között vezető úton Raidingig (Doborján), Liszt Ferenc szülőfalujáig kerekezünk, ahol a világhírű zeneszerző szülőházában berendezett múzeumba térhetünk be. Innen Kleinwarasdorf (Borisfalva) érintésével, Sopronkeresztúrtól (Deutschkreutz) délre egy mezei úton térünk vissza Magyarországra, Nagycenkre. A településen a Széchenyi-örökség emlékhelyei várnak ránk, a legnagyobb magyar kastélyát és a Széchényi-család nyughelyét kereshetjük fel a Széchényi Mauzóleumban. Ezután tehetünk egy sétát a több mint 250 évvel ezelőtt ültetett híres hársfasoron, vagy üljünk fel az András gőzös vontatta múzeumvasútra.
Nagycenkről Fertőbozra átgurulva a Széchényi Ferenc által építtetett Gloriette-kilátót kereshetjük fel, ahonnan széles panorámában csodálható meg a Fertő-táj. Innen Balfra vezet az út, ahol a gyönyörű Zsolnay-ívókútból csordogáló gyógyvízzel frissíthetjük fel magunkat. Sopron felé tartva még álljunk meg a balfi fürdőkórház parkjában és csodáljuk meg a szép barokk Szent József fürdőkápolnát.
Látnivalók
Nagycenk – Mozdonyskanzen
Nagycenken elidőzhetünk a Múzeumvasút „Kastély” állomásánál, ahol egy interaktív vasúti témapark áll és megszemlélhetjük a mozdonyskanzent is, melyben múlt századi keskenynyomtávú mozdonyokat és vasúti kocsikat állítottak ki. A Széchenyi kastély közelében találjuk a parkot, ez a Széchenyi Múzeumvasút nagycenki megállója is egyben. Tökéletes időtöltés gyerekeknek a játszótér, a témapark és a mozdonyskanzen, amíg a család a kisvasút indulására vár.
Balf – Szent Farkas templom és nemzeti-emlékhely
Balf is tartogat látnivalót, az ivókutat elhagyva kanyarodjunk fel a dombtetőre, ahol a temetőben a gótikus Szent Farkas erődtemplomot találjuk. Szent Farkas püspök Gizella királyné nevelője és lelki atyja volt, aki a hagyomány szerint ezen a vidéken remetéskedett. A temető kőkerítése mellett dőlő sírtáblákat formázó szoboregyüttes (nemzeti emlékhely) őrzi az egykori balfi munkaszolgálatos táborban elhunyt Szerb Antal és sok száz sorstársa emlékét.

+ Programtipp
Nagycenk – Remetekápolna
A cenki remetekápolna a Széchenyi kastély bejáratával szemközt induló hársfasor elején áll. Az allét Széchényi Antal és felesége, Barkóczy Zsuzsanna grófnő telepíttette az 1750-es évek közepén. Később a hársfasor végén, a Kiserdőben egy remetelakot, mellé pedig egy kápolnát építtettek. A rokokó stílusú kápolnát 1902-ben elbontották, nemrégiben azonban a kastély közvetlen közelében újra felépítették. Érdemes megnézni és egy sétát tenni a hársfasoron.

Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Adatok
Megközelítés
Vonattal Sopron vagy Nagycenk vasútállomás, személygépkocsival Budapest vagy Bécs felől M85 gyorsforgalmin Nagycenk vagy Sopron-Kelet lehajtó.
-
Istenszéke Horgásztanya Vendéglő – Harka
Magyar és horvát ételkülönlegességek pazar természeti környezetben, közvetlenül a kerékpárút mellett, a Sopron-hegység lábánál, pár száz méterre az osztrák határtól.
-
Vinatrium vinotéka – Sopronkeresztúr (Deutschkreutz)
Egyedülálló bor bemutató- és kóstolóhely Kékfrankos-ország, Közép-Burgenland borászatainak legjavából.
-
Sarki Konyha – Nagycenk
A kisvasút parkolójában egy pörgős büfé, széles melegétel kínálattal.
-
Bozi Rozi Csárda – Fertőboz
Magyaros ételek, halételek széles választéka hangulatos kerthelyiséggel közvetlenül a kerékpárút mellett.
-
Balfi Halászcsárda – Sopron Balf
A Fertő-part talán egyedüli, kimondottan halételekre specializálódott vendéglője a település központjában, hangulatos kerthelyiséggel.
-
Gasthof zur Traube – Neckenmarkt (Nyék)
Hagyományos burgenlandi szálloda és étterem Neckenmarkt központjában. Az étterme klasszikus pannon és nemzetközi ételeket kínál. Az étteremben burgenlandi borok fogyaszthatók, melyek kedvezményes áron megvásárolhatók. A szálloda rendszeresen szervez borkóstolókat is.
-
Liszt Ferenc szülőháza Doborjánban – Liszt-Haus Raiding
Liszt Ferenc itt született 1811-ben, ma múzeum. A ház melletti koncerttermet 2006-ban nyitották meg.
-
Goldmark Károly múzeum – Sopronkeresztúr (Deutschkreutz)
A zenész és zeneszerző 4 éves korától 10 éven át élt a határmenti mezővárosban családjával. Édesapja a zsinagóga és zsidó hitközség kántora volt, az egykori családi házban rendezték be a múzeumot.
Hasonló túrák
Kerékpáros kalandkör Sopronból
Egy remek kerékpáros kirándulást ígér a Sopronból induló körtúra, ahol a Fertő madarait is meglesheted közelről.
kerékpáros túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Soproni kiruccanás két keréken
Sopronból egy rövid bringatúrán csodálhatod meg a Fertő vidékét és különleges állatvilágát. A kiváló kerékpárút a pont az „i”-re.
kerékpáros túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Hegyi élmények az ország első tanösvényén
Az ország első tanösvénye sok tátnivalóval, komoly szintkülönbséggel és csodás kilátással vár. Ha egész napos programmá bővítenéd, a kalandpark jó...
TúratanösvénySzép kilátásgyalogtúraVonaltúra+
Kerékpáros körtúra a Fertő tó környékén
A Fertő tó környékén sem csak tókerülésben érdemes gondolkodnod, hiszen, ha nem riadsz meg a szintektől és az erdei utaktól,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúra+
Kastélytúra Fertődtől Keszthelyig
Kastélytól kastélyig túraútvonal Fertődtől Keszthelyig vezet végig a térség lankáin. Ha a túrát kettébontod, akkor marad időd a környező látványosságok...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKerékpártúra+
Hegyi kerékpáros túra
A túra során felfedezheted a Fertő táj különleges atmoszféráját.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+