A túrabázis Tokaj-hegyalján, a Bodrog-partján, Bodrogolaszi községben található. A település számos programot kínál az oda érkezőknek. A látnivalók közül kiemelhető az Árpád-kori műemlék templom és a Lónyay kastély, de a finom borok kedvelői sem fognak csalódni, ha meglátogatják a helyi borászatok valamelyikét. Az aktív turizmus hívei közül a Bodrog közelsége miatt sokan választják a vízitúrát, de a faluból a Zemplén-hegység és az Országos Kék Túra útvonala is könnyen elérhető. A kerékpározás szerelmeseinek pedig a településen áthaladó Eurovelo 11 kerékpárút nyújt kikapcsolódási lehetőséget. A történelmi és kulturális emlékekben bővelkedő Sárospatak, valamint a sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandpark közelsége pedig további programlehetőségeket garantál.

Szolgáltatások:
A túrabázis három ingatlanból áll. A két hagyományos falusi házban szálláshely került kialakításra, mely 26 fő elhelyezésére nyújt lehetőséget. Az egyik házban egy 10 ágyas, a másikban pedig 8, 5 és 3 ágyas hálószobák várják a vendégeket. Mindkét épületben külön férfi és női vizesblokk, az egyik épületben pedig melegítő konyha áll rendelkezésre. A bázis melegítő konyhája jól felszerelt, így akár 40 főt is kiszolgál gáztűzhellyel, mikrohullámú sütővel, több hűtőszekrénnyel, valamint az étkezéshez szükséges edényekkel és evőeszközökkel. Az udvaron tűzrakóhely és kemence is található. A bázison sátorozni is lehetséges (15-20 sátorhely), az udvar pedig rendezvények lebonyolítására is alkalmas a bázis közepén található tágas és galériás filagóriában.
Az ingatlanon található harmadik épület a csónakház, mely 30 kölcsönözhető túrakenu (3 és 4 személyes kenuk minden szükséges felszereléssel), valamint 24 bérelhető túrakerékpár tárolását szolgálja. A túrabázis előtt saját stég és tágas partszakasz segíti a hajók vízretételét, ahonnan a Bodrog ártér bejárata (Zsaró-ér) könnyed evezéssel elérhető.
A bázis április 20. és október 20. között tart nyitva.
Látnivalók a környéken:
Bodrogolaszi Árpád-kori műemlék templom, Sárospataki vár, Tokaj-hegyaljai borvidék, Bodrogzug
Turistaház adatlap
Elérhetőség
Telefon: +36/(52)280-038,
+36/(20)955-6758
E-mail: info@zoldkor.net
Weboldal: www.bodrogtura.hu
Facebook: /Zöld Kör
Cím: 3943 Bodrogolaszi, Brádafalva utca 31-33.
GPS: 48.288262°, 21.524838°