Skip to main content

„Bicikli? Vegyétek észre, hogy a XXI. században vagyunk!”

„Bicikli? Vegyétek észre, hogy a XXI. században vagyunk!”

Ez a mondat egy kommentelőtől származik, aki az egyik legnagyobb közösségi oldalon osztotta meg kissé ironikusan a véleményét. Ugyanakkor teljesen igaza van, hiszen a kerékpározás a modern társadalmak közlekedésének egyik alappillére. Magyarország Kormánya a XXI. századi elvárásokkal és trendekkel összhangban fejleszti tovább az EuroVelo 6 kerékpáros útvonalat, mellyel egyenértékű kerékpáros infrastruktúra-fejlesztésre itthon még nem volt példa. A nyár kerékpáros fejlesztések jegyében telik. Hamarosan Debrecentől Nagyváradig bringázhatunk, elkészül az Eger-Egerszalók közötti kerékpárút, A Tisza-tó kerékpáros köre bezárul. Épül a Győr-Pannonhalma, Budapest-Szentendre és Budapest-Etyek útvonal is.

A nemzetközi kerékpáros útvonal-kijelölés, amely az Atlanti-óceántól egészen a Fekete-tengerig fut, Magyarországon a Duna mentén halad. A 2020-as év mérföldkő lesz a hálózat hazai fejlesztésében, ugyanis az idén átadásra kerülő számos új szakaszon felül rengeteg útvonalon folynak a munkálatok, illetve az előkészületek. A jelenlegi állapotokról, valamint a beruházás idei legfontosabb állomásairól tartottak sajtótájékoztató 2020. június 12-én, Dunakeszin.

  1. március közepén megkezdődött az EuroVelo 6 Budapest és Dunakeszi közötti kerékpárút 5,36 km-es szakaszának kivitelezése.

A NIF Zrt. beruházásában az országban számos helyen zajlanak fontos kerékpáros turisztikai fejlesztések, számolt be a NIF Zrt. útfejlesztési igazgató-helyettese, Juhász Zoltán László. Az igazgató-helyettes kiemelte, hogy „a Budapest és Dunakeszi közötti szakaszon a kivitelező az építési területek megtisztítását követően áprilisban megkezdte a gépi földmunkálatokat. Jelenleg a pályaszerkezet alsó rétegeit terítik. A fejlesztésnek köszönhetően a főváros és Dunakeszi között 2021 tavaszától biztonságosan lehet majd kerékpárral közlekedni.  A kivitelezést a Penta Általános Építőipari Kft. végzi közel nettó 750 millió Ft értékben. A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, uniós (VEKOP) forrásból valósul meg.”

„Dunakeszin az elmúlt években színvonalas kerékpárút hálózat épült ki, melynek köszönhetően kerékpárral is elérhetők iskoláink és közintézményeink. Az új szakasz megépülésével Dunakeszi belekerül a nemzetközi kerékpáros vérkeringésbe”, mondta Dióssi Csaba, Dunakeszi város polgármestere. Az ütemtervnek megfelelően zajlik a kivitelezés a kerékpárút-hálózathoz kapcsolódó Győrzámoly-(Győr)-Gönyű szakaszon található Győr, Mártírok úti szakasz fejlesztésénél is, amely során idén mintegy 1,02 km hosszú, 3 m széles kerékpárút épül ki. Tavasztól tovább folytatódik az uniós és hazai forrásból megvalósuló Balaton körüli kerékpárút komplex felújítása, amelynek keretében összesen 27 km-en, 11 települést érintve, nettó 1,290 milliárd forintos fejlesztést végeznek.

A Balatoni Bringakör felújítási munkálataival egyidőben megindult a fővárost és a Balatont összekötő összesen 108,4 km hosszú kerékpáros útvonal kiépítésénél is. A fejlesztések a Budapest–Etyek szakasszal indultak. A kerékpáros útvonal Biatorbágyon áthalad a híres történelmi múlttal rendelkező vasúti viadukton, mely 26 m magas panorámájával igazi turisztikai látványeleme az útvonalnak. A Budapest-Etyek közötti szakaszok uniós (VEKOP), valamint hazai finanszírozással valósulnak meg.

„Amikor az itteni emberekkel beszélgetünk, vannak olyan észrevételek, amelyek rendszeresen előjönnek. Ilyen a kerékpárutak kérdése is. Ez nem meglepő, hiszen az ország egyik legfiatalabb térségéről beszélünk. Egy ilyen kerékpáros fejlesztés elsősorban azoknak szól, akiknek családjuk van, akiknek gyerekeik vannak. Egy életérzés az, amikor hétvégén, kézen lehet fogni a gyerekeket ki, lehet jönni a kerékpárútra és biciklivel együtt az egész család meg tud mozdulni. Fontos számunkra ez a kerékpárút, hiszen Dunakeszit, Gödöt és részben Fótot is beköti egy olyan nemzetközi kerékpáros hálózatba, amelynek eddig nem volt része, emellett gazdasági szempontokat figyelembe véve is előnyt nyújt azoknak, akik biciklivel akarnak munkába járni.

A Trianon-emlékév kapcsán a magyarság számára is sokat jelent ez a kerékpárútvonal, hiszen az EuroVelo6-os kerékpárút összeköt minket. Ha csak a közép-európai fővárosokat említem meg, Bécset, Pozsonyt, Budapestet és Belgrádot, amelyet ez a kerékpárút össze fog kötni, mindannyiunknak eszébe jut a magyar történelem egy-egy szakasza. Bár ma már mindegyik város más ország fővárosa, mégis valamennyihez magyar történelmi emlékek fűznek bennünket. Ezért ez a kerékpárút nem csak minket, magyarokat, de a közép-európai nemzeteket is összeköti, ezért is fontos számunkra.”, nyilatkozta
dr. Tuzson Bence, a térség országgyűlési képviselője.

A Duna jobb partján az útvonal részeként már szeptembertől birtokba vehetik a kerékpárosok a Szentendre déli határától Budapest közigazgatási határáig tartó 5,6 kilométeres, 3 méter széles burkolt kerékpárút szakaszt.

Tavaly októberben indult el Győr és Pannonhalma között a kerékpárút kiépítése. A Modern Városok Programból megvalósuló fejlesztéssel a megyeszékhely és a világörökségi apátság között 17,67 km hosszú útvonal készül el 2021 júniusáig.

A Tisza-tó nagyobbik, déli része körüli kerékpárút kiépítése az elmúlt években a 33. sz. főút menti szakasz kivételével nagyrészt megvalósult. A Poroszló és Tiszafüred közötti szakasz kiépítésével – hazai forrás felhasználásával – a Tisza-tavi kerékpárút jelentős eleme épül meg, amely a gépjárműforgalomtól fizikailag elválasztva, biztonságosan oldja meg a Tisza, valamint az Eger és Szomorka patakok kerékpáros áthidalását. A szakaszt tervezetten június végétől megnyitják a kerékpárosok előtt.

2020 nyarára a már meglévő Debrecen–Tépe és Berettyóújfalu–Nagyvárad közötti kerékpáros útvonalak is kiegészülnek, így folyamatossá válik a kerékpáros összeköttetés Debrecen és Nagyvárad között. A 8,3 km-es kerékpárút szakasz 2 m hasznos szélességgel épül, a kerékpáros sávok között 0,25 m biztonsági sávval, mindkét oldalon 0,5-0,5 m-es padkával, illetve süllyesztett szegéllyel.

„Az európai, és azon belül is a hazai folyamatokat megnézve azt látjuk, hogy a kerékpározás térnyerése töretlen, és egyre gyorsuló ütemben zajlik. Ennek elsődleges oka az, hogy a turisztikai, sportolási szempontokon túl egy kerékpár funkcionális szerepet is betölt. Sokan munkába járásra használják, melynek élettani és forgalomtechnikai hatásai is jelentősek”, osztotta meg gondolatait Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a hazánkban zajló egyedülálló kerékpáros fejlesztések kapcsán. A kormánybiztos hozzátette, hogy „annak ellenére, hogy az előkészületi munkák több időt vettek igénybe, mint azt korábban vártuk, mostanra az építkezések rendkívüli lendületet kaptak. Köszönhető ez annak is, hogy az uniós források felhasználása tekintetében Magyarország fordítja azt a legnagyobb arányban kerékpárutak építésére. Az elkövetkező időszakban a területi operatív programokon keresztül rengeteg kerékpárút építésére a kerül sor.”

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds