Skip to main content

A Zsuzsi kisvasút környezetének megtisztításával zárult a Tavaszi Nagytakarítás kampány

A Zsuzsi kisvasút környezetének megtisztításával zárult a Tavaszi Nagytakarítás kampány

Újra megnyitja kapuit a Zsuzsi vasút

Az Aktív Magyarország március végén indította a „Tavaszi Nagytakarítás” elnevezésű kampányát, melyben az erdők, mezők megtisztítására hívták a lakosságot. A program zárásaként az újra megnyitott debreceni Zsuzsi Erdei Vasút környezetét tisztították meg a hulladéktól.

Újra megnyitotta kapuit az utazóközönség előtt a Debrecen és Hármashegyalja között közlekedő 139 éves Zsuzsi Erdei Vasút. Ebből az alkalomból a DVSC kézilabdázói, a DLA labdarúgói, valamint az ünnepségen megjelent vendégek fogtak össze, hogy a 17 kilométeres, jórészt erdei pálya környezetét megszabadítsák az illegális hulladéktól. „A debreceniek számára a környezetvédelem, a fenntarthatóság és az erdő tisztelete kiemelten fontos társadalmi törekvés. Hisszük, hogy ez Debrecen jövője”, nyilatkozta Tasó László, a választókerület országgyűlési képviselője.

A kisvasút 2020 júliusában indult újra másfél évig tartó felújítási munkát követően, majd a pandémia miatt ismét kényszerpihenőre vonult. „771 millió forint kormányzati támogatásból több személykocsit, mozdonyt és egy 7 kilométeres pályaszakaszt sikerült felújítani annak érdekében, hogy a boldog békeidők időszakában elindult kisvasút a XXI. században is zökkenőmentesen tudjon közlekedni”, mondta Dr. Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere. A Zsuzsi vasút Magyarország legrégebben működő kisvasútja, amely nevét első mozdonyáról kapta. Első szakaszát 1882. július 16-án nyitották meg a debreceni fatelep és Nyírmártonfalva között.

A „Tavaszi Nagytakarítás” elnevezésű kampányt az Aktív Magyarország indította azzal a céllal, hogy minél többen szedjék össze az erdőben eldobált hulladékot, jelentsék az illegális hulladéklerakókat, a tevékenységüket pedig osszák meg a közösségi médiában, hogy sok emberhez eljusson a kezdeményezés. A szemétszedés mellett a kampány fontos üzenete volt, hogy az erdőben csak a lábnyomunkat hagyjuk, szemetet egyáltalán nem. „A felhívás mára mozgalommá fejlődött. Ugyan a kampány most lezárult, de továbbra is arra buzdítunk mindenkit, hogy erdőjárás során vigyen magával egy szemeteszsákot, és szedjen össze valamennyi hulladékot, a sajátját pedig ne hagyja az erdőben, de főleg ne dobálja szét”, mondta Kacsó Dániel, az Aktív Magyarország sajtófőnöke.

A kampány kapcsán a közösségi médiában több száz nyilvános, szemétszedést bemutató bejegyzést osztottak meg a felhasználók. A kezdeményezéshez közel 40 szervezet csatlakozott, köztük erdészetek, nemzeti parkok, természetvédelmi egyesületek, önkormányzatok és sportegyesületek.

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds