Az ország teteje, a Mátra nemcsak természeti látnivalókban bővelkedik, hanem számos kilátónak is otthont ad, hiszen megfelelő magasságból még jobban szemügyre veheted ezt a káprázatos vidéket, az őszi színekben pompázó erdőket. Tiszta időben több kilátóból akár az Alföldtől a Tátráig is elláthatsz.
Itt található Magyarország legmagasabb hegycsúcsa és egyik leglátogatottabb pontja, a Kékestető (1014 m), valamint hazánk harmadik legmagasabb hegycsúcsa, a Galyatető (965 m) is.
Nézd meg, szerintünk melyik a Mátra öt legklasszabb kilátója!
Vágj neki, nézz körül az ország tetejéről, garantáljuk, hogy nem fogsz csalódni, és visszajáró felfedező leszel!
TV-TORONY KILÁTÓ
Az „ország teteje” fölé még 180 méterrel magasodik a TV-torony. Alsóbb szintjén egy fedett és egy nyitott kilátóterasz található, ahonnan körpanoráma tárul eléd, tiszta időben még a Tátra vonulatait is megpillanthatod észak felé. Ez a táj minden évszakban más szépségét mutatja.
Ha pedig a TV-torony felkeresését egy túrával tennéd emlékezetessé, akkor ezt az útvonalat ajánljuk:
GALYA-KILÁTÓ
Galya-tető egyik csúcsán, Péter hegyesén áll a felújított, több építészeti díjat nyert kilátó, ahonnan nemcsak a változatos panorámát csodálhatod meg, de itt is aludhatsz. A kilátóban hangulatos, széltől és esőtől védett bivakszállások találhatók, amelyek az épület felső három emeletén biztosítanak éjszakai menedéket vadregényes környezetben. A kilátás pazar, tiszta időben a Magas-Tátráig is ellátni.
GORTVA-JÓJÁRT-KILÁTÓ
A Mátra egyik legújabb kilátója a Nyikom csúcsán található. A 22 méteres, kőkilátó tetején éjjel színváltó, világító keresztet láthatsz. A torony ingyenes menedékhelyként szolgál éjszakára. Összesen 5 szint közül választhatsz, melyből több emeleten is találsz kanapét, heverőt. A torony jól felszerelt, mindent megtalálsz, ami az éjszakázáshoz szükséges.
SÁSTÓ-KILÁTÓ
Az 53 méter magas kilátó eredetileg fúrótoronynak készült, kis átalakítás után 1973- ban került Sástóra. Ne sajnáld a fáradtságot a feljutásra, mert fentről gyönyörű kilátás tárul eléd. A kilátó teraszain madárfelismerést segítő rajzok, tapintható faragott madarak, feliratos tájképek és távcső könnyíti a látnivalók beazonosítását.
A kilátót is érintő túránkat itt találod:
KOZMÁRY-KILÁTÓ
A Mátra egyik jelképe, a Kozmáry-kilátó 1900-ban épült. Nevét Kozmáry Jánosról kapta, akinek irányítása alatt nagyot fejlődött Mátrafüred. A kilátópont egyszerűen, könnyen megközelíthető, tetejéről álomszép panoráma tárul eléd Gyöngyös és a Mátra gerincének irányába.
Ha ezt a kilátót két keréken szeretnéd felfedezni, akkor a túraútvonalhoz a GPX fájlt ezen a linken éred el:
További blogposztjaink
Van zsákunkban minden jó – Íme a legjobb Mikulás programok
Te is lázasan keresed a programokat, ahol idén decemberben összehozhatsz egy találkozót a gyerkőcöknek a Mikulással? 2023-ban Mikulás napja szerdára...
TOP 5 hely Tokaj-Hegyalján és a Bodrog völgyben
Szőlősorok barázdálta vulkáni lankákkal, barátságosan kanyargó folyókkal és titokzatos vízibirodalommal hív kalandos kirándulásra a Zempléni-hegység nyugati peremén elterülő világörökségi borvidék!...
Indulj Visegrádra, a természetjárás fellegvárába!
Aktív programajánló egy hétvégi kiránduláshoz.
Nézz szét túráink között!
Kerékpáros körtúra a Fertő tó környékén
A Fertő tó környékén sem csak tókerülésben érdemes gondolkodnod, hiszen, ha nem riadsz meg a szintektől és az erdei utaktól,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúra+
Villanegyeden és patakvölgyön át
Tekerj át a villanegyedek és a patakvölgyek világán!
kerékpáros túraBudapesti túrákKörtúraKülönleges élővilágkilátóBudapest+
Családi séta Kaszó erdeiben
A Baláta-tó különleges világát kisvasúttal közelítheted meg, hogy gyalog visszasétálva közelebbről is megismerd.
Túrakisvasút túraCsalád-és gyerekbarátgyalogtúrakisvasút+
Izgalmas élménytúra a Wenckheim-kastélyok nyomában
Az „Év Kerékpárútja 2023” címmel elismert Wenckheim-kerékpárút felfedezése során a Wenckheim család építészeti hagyatékát ismerheted meg, ugyanakkor számos kulturális emléket,...
könnyű túrakastélyKörtúraKulturális/történelmi értékekkerékpáros túra+
Kisvasúttól-kisvasútig: Gyalogtúra a hegyekbe kisvonatozással megspékelve
Kétszer is Mátravasútra szállhatsz ezen a túrán, így kisvasútról is élvezheted a Mátra csodálatos tájait. Indulj el!
kisvasútTúrakisvasút túraSzép kilátásgyalogtúra+
Az Árpád-kilátótól az Apáthy-szikláig
Fedezd fel Budapest kilátóit, majd térj be a Pál-völgyi barlangban ezen a főváros körüli túrán!
TúraBudapestVonaltúraKirándulások 15 km alattKulturális/történelmi értékekBudapesti túrákgyalogtúraLátnivalók Magyarországonkilátó+
Csúcshódító túra a Zengőre
Kőmorzsoló óriással indított túránkon gyönyörű bükkösön át vezet az utunk Mecsek legmagasabb hegycsúcsára, ahol pazar kilátásban lehet részünk. Püspöki kastély...
KörtúrakirándulásSzép kilátásKirándulások 15 km alattKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúrakilátó+
Túra a Kövirózsa tanösvényen
A tanösvény végigjárása közben számos érdekesség tudható meg a terület geológiájáról, növény- és állatvilágáról.
Szép kilátásA Duna-Dráva Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
Madarász túra a Kis-Sárréten
Egy jó kirándulás a madarak hazai paradicsomában?
KörtúraKülönleges élővilágKirándulások 10 km alattA Körös-Maros Nemzeti Park ajánlásávalMadárparadicsom+
Kerékpárral a Béda árterében
Indulj a Fehér Gólya Múzeumnál, fedezd fel a természeti kincseket kerékpáron!
múzeumKörtúrakerékpáros túra+
Határon és „időn” át
Fedezd fel a Cseres-hegység világát, ahol hatalmas fák, óriási páfrányok, dús aljnövényzet és korhadó törzsek között visz az utad.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességek+
Tisza-tavi Vízi Sétány – 2000 lépés a víz felett
A Tisza-tavi Vízi Sétány és Tanösvény 2005 nyarán nyitotta meg kapuit, ahol az 1500 m hosszú pallóúton sétálva ismerhetjük meg...
a Hortobágyi Nemzeti Park ajánlásávalCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágtóKirándulások 10 km alatt+
Tájak és kultúrák találkozása
A Gömör–Tornai-karszt keleti és az Abaúji-medencedombság nyugati peremén haladó körtúrán a Szalonnai-karszt tömbjét kerüli meg. A túra javasolt kiinduló- és...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Feketevíz vízi tanösvény – Páratlan madárvilág
A Velencei-tó nádas labirintusában egy olyan világot fedezhetsz fel, amilyent sehol máshol. Szállj vízre! Csak el ne tévedj!
Különleges élővilágVízitúratóTúraKörtúraCsalád-és gyerekbarát+
Hegyi élmények az ország első tanösvényén
Az ország első tanösvénye sok tátnivalóval, komoly szintkülönbséggel és csodás kilátással vár. Ha egész napos programmá bővítenéd, a kalandpark jó...
VonaltúraTúratanösvénySzép kilátásgyalogtúra+
Tókerülő bringás élménytúra
A túra során felfedezheted a Fertő táj különleges atmoszféráját.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Körtúra a sárkányok várától varázslatos völgyeken át
Körtúránk a Kelet-Mecsek dombjain vezet, a Máré-vár meglátogatásával remek családos program.
Család-és gyerekbarátgyalogtúraTúraKirándulások 10 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Barátok a Bükkben – Bélapátfalvai gyalogtúra
A Bél-kőről Magyarországon páratlan látvány tárul eléd: tiszta időben akár a Tiszáig és a Tátráig is ellátni.
KörtúraBél-kőSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilág+
A csend útja a Lázbérci-tó mellett
A Lázbérci-tó körül vezető túránk rengeteg kalandot rejt. A Bükk hegyei várnak, hogy felfedezd a víztározót, Dedevárat és egy igazi...
KörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilággyalogtúraTúra+
Kerékpáros városnézés Budapesten
Tekerd körbe a fővárosunkat, és látogasd meg kerékpárral a leghíresebb látnivalókat a város különböző részein!
KörtúraBudapestkerékpáros túraBudapesti túrák+
A búbos vöcsök nyomában – kis-balatoni séta
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
Szép kilátásA Balaton-felvidéki Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
Körút a Normafánál
Fedezd fel Normafát, és a körülötte található mesebeli látnivalókat!
Kulturális/történelmi értékekgyalogtúrakilátóBudapestKirándulások 15 km alattKörtúraBudapesti túrák+
Kőszegi esszencia – 1. Alpannonia® light körtúra
Látnivalókban és ismeretben is gazdagodhatsz ezen a túrán, amely az igen impozáns kinézetű Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont interaktív kiállításával kezdődik.
Kulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágTúratanösvényLátnivalók MagyarországonKörtúraSzép kilátás+
Ibafai kis körtúra
Látogass el a híres nyelvtörőben szereplő Ibafára, ahol megtekintheted az ottani pipamúzeumot, majd levezetésképp utazhatsz egyet az Almamelléki kisvasúton ismerősökkel,...
kisvasútKirándulások 15 km alattKörtúraLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekturistaházgyalogtúraTúra+
Nagy-Gerecse körtúra
Varázslatos erdei tájon vezet át ez a szintemelkedésben bővelkedő túra.
TúraKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Hévízi ízelítő a Balaton legjavából
Ha még nem állsz készen egy Balaton körbetekerésre, a felkészüléshez biztosan meghozza a kedvedet ez a laza vízpartközeli túra. Könnyed...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKülönleges élővilágKerékpártúra+
Őzzé vált fiú – 7. Alpannonia® light körtúra
Egy kényelmes, rövid emelkedőkkel tarkított túra vár Ólmod, az apró, határmenti zsákfalu körül. Túrád során megismerkedhetsz a horvát nemzetiség hagyományaival,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágTúraLátnivalók Magyarországon+
Távol a világ zajától
Sétálj Magyarország legszebb erdeiben a Pilis-hegységben ahonnan festői látványokban gyönyörködhetsz, és engedd el a mindennapi élet feszültségeit!
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraDunakanyarTúra+
Izzasztó hegyikerékpáros túra a Visegrádi-hegységben
A Szentendréről induló körtúra kihívásokkal teli erdei és aszfaltozott útjain hullámvasút-szerűen élvezheted a tekerést, miközben gyönyörködhetsz a változatos tájban.
Kulturális/történelmi értékekTúrakerékpáros túraNehézKörtúraSzép kilátás+
Lombkoronaösvény és ősállatok társaságában – Ipolytarnóci Biológiai Tanösvény
Hosszú függőhíd, kihalt állatok életnagyságú szobrai és 4D-s mozi is vár rád ezen a túrán.
A Bükki Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+