A teljesen burkolt felület révén végtelen a bejárható útvonalak száma
Az Országos Bringapark Program részeként, mintegy 40 millió forintból alakítottak ki bringaparkot a váci Duna-parton. A biciklisek egy különleges, hazánkban eddig máshol nem használt technológiával épített pályát vehettek birtokba, amely árvízvédelmi megoldásokkal is rendelkezik. A kerékpárosok így teljesen aszfaltozott pályán, festői környezetben tehetik próbára ügyességüket.
A váci Duna-part déli részén, a kerékpárút mellett található baseballpálya szomszédságában építettek olyan pumpapályát, ahol a bringások, gördeszkások, rolleresek és görkorcsolyások is próbára tehetik majd ügyességüket és bátorságukat. A bringapark érdekessége, hogy annak felületét a görpályák betonmedréhez hasonlóan mindenhol szilárd burkolattal látták el, így a pálya sokkal szélesebb körű felhasználást tesz lehetővé. A több mint 600 négyzetméter felületű, az árvízveszély miatt speciális vízelvezetőkkel, illetve teljes hosszában szegélykövekkel kirakott pumpapálya az első olyan átadott létesítmény, amely az idei Bringapark Programban létesült. „Egy ilyen bringapálya együttműködésre készteti a gyerekeket. Itt nem a versengés a lényeg, hanem az ügyesség fejlesztése, az egymástól tanulás és a közösségépítés”, mondta Benyó Balázs, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) elnöke a bringapálya átadóján.
A beruházás az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda által életre hívott, és a MAKETUSZ által koordinált Programnak köszönhetően valósult meg. Vác város önkormányzata 20 millió forintos támogatást nyert a pálya építésére, az ugyanekkora önrészt pedig a város idei költségvetése biztosította. A pumpapályát bárki ingyenesen használhatja, a balesetmentesség érdekében a bukósisak viselése kötelező. Ajánlott továbbá a térd- és könyökvédő, valamint a kesztyű használata is.
A városban több kerékpáros fejlesztés is megvalósult a közelmúltban. Idén megújult a Sződliget és Vác közötti kerékpárút-szakasz, tavaly pedig Vác és Verőce között több mint 3 kilométeren cserélték ki az aszfaltburkolatot.
További híreink
Csodák várnak a natúrparkok őszi hétvégéin
5 helyszínen az aktív időtöltés és a helyi értékek kerülnek a középpontba.
Átalakul a chipsadó, ami mostantól az aktív életmódot támogatja
Az elfogyasztott energiaitalok pörgetik fel az egészségtudatos életvitelt.
Kalandozni hív a Szigetközi Kalandtérkép
A Kalandtérkép hat kategóriába sorolva gyűjtött össze a különböző típusú szolgáltatásokat, így mindenki megtalálja a legizgalmasabb gasztronómiai élményeket, a természeti...
Nézz szét túráink között!
Családi tekerés a Bükk-fennsíkon
Az útvonal a Bükk-fennsík különleges helyein visz keresztül: ilyen az Olasz-kapu sziklaátvágása vagy a Nagy-mező, amely a hazai hegyi rétek...
KerékpártúraTúraKörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
Bükk hátán Szilvásvárad és Bél-kő között
Erre a túraútra a legtalálóbb a mondás, miszerint előbb a munka, aztán a pihenés: az Olasz-kapu sziklaáttöréséhez jó hosszú kaptató...
kerékpáros túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Mássz fel a csodáért
Próbáltasd meg magad ezen az izgalmakkal és festői kilátásokkal teli túrán, ami végén számtalan kikacsolódási lehetőség vár, mint a visegrádi...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraDunakanyarTúra+
A pákászok tanyája – Tiszavirág sétaút és Örvényi pákász tanösvény
A Tisza-tó gyöngyszemének, a belső Göbe-tó vadregényes vízi világával két egymásba fonódó tanösvényen ismerkedhetünk meg.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Kajaktúra Európa Amazonasán, a Dráva alsó szakaszán
Evezz egyet Európa egyik legtisztább vizű folyóján a Dráván! Találkozó Szaporcán, az Ős-Dráva Látogatóközpontban.
VízitúraDráva-menteEgyirányú túraKülönleges élővilág+
Megérintenek a legendák
Ravazdi túra ami magába foglalja Magyarország történelmét
Szép kilátásVonaltúraKulturális/történelmi értékekkirándulásCsalád-és gyerekbarátgyalogtúrakilátóTúraKirándulások 10 km alatt+
Egy csipet bringás Toszkána a Balaton fölött
Toszkánai táj és életérzés a Balaton felvidéken. Ez a Keszthely és Aszófő közötti túraajánlat bővelkedik a változatos élményekben.
KerékpártúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
Patakparti barangolás Budapest határában
Ismerd meg Pest megye legszebb erdeit, amikben számtalan varázslatos patakot, vízesést, és várat találhatsz!
gyalogtúrakilátóBudapestVonaltúraKirándulások 15 km alattKulturális/történelmi értékekBudapesti túrák+
Határon és „időn” át
Fedezd fel a Cseres-hegység világát, ahol hatalmas fák, óriási páfrányok, dús aljnövényzet és korhadó törzsek között visz az utad.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességek+
Vértes kerülés
Merülj bele a látványba amit a Vértes tartogat, és lesd meg a Csókakői vár szépségét!
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágKerékpártúrakerékpáros túraTúravár+
Boroszlán tanösvény, Bakony
Magyarország egyik legnagyobb kiterjedésű erdejében, a Magas-Bakonyban vezet ez a csodás bükkösöket átszelő tanösvény. A túra Bakonybéltől három kilométerre, a...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességek+
Terepkerékpárral a Váli-víz és a Szent László-patak között
Martonvásárról induló rövid túránk rengeteg láttnivalót tartogat: kastély, westernfalu... Ne felejts el fotózkodni a Szeretet szobornál! Bringára fel!
tóKörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Pilisi kolostortúra
Indulj el egy túrára a Pilis gyöngyszemei között, lesd meg Magyarország történelmi kincseit, mint a Pál kolostort!
TúraLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Bódva-völgyi kerékpáros örökségtúra
A hegyikerékpárosok számára ajánljuk ezt a különleges kihívást kínáló körtúrát.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Körtúra a Villányi-hegység legszebb kerékpárútjain
Villány a vörösborok hazája: ideális terep a borkóstolókra és a kerékpártúrára. Ez a körtúra jócskán tartogat élményeket: gyönyörű panoráma, pincesorok,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúraTúrakilátóTörténelem+
Mediterrán bortúra és zarándoklat a villányi-hegységben
Családbarát körtúra, ahol útközben sok érdekességet megtanulhatsz. Kilátó, sütögető helyek, hegyek, szőlősorok és dűlők fogadnak.
KörtúrakirándulásSzép kilátásKirándulások 15 km alattKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúrakilátó+
Kisújbánya és Óbánya közt a Mecsekben
Óbánya és Kisújbánya közt romantikus szépségű völgy húzódik – olyan természeti csodákkal, mint a Ferde-vízesés és a Csepegő-szikla. Óbánya településéről...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Bringás kóstoló Budapest esszenciájából
Budapest nem ok nélkül oly népszerű a turisták körében. Izgalmas, látnivalókban és érdekességekben gazdag fővárosunknak egyedi hangulata van. Ha egy...
KerékpártúraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Bemutatkoznak a cserháti hepehupák
Ezen a kerékpártúrán belekóstolhatsz a Cserhát domborzati viszonyaiba.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Fel a Nagy-Kopaszra – délről
Fedezd fel az eldugott kincseket Budapest agglomerációiban: a Nagy-Kopasz tárt karokkal vár!
BudapestVonaltúraKirándulások 15 km alattKulturális/történelmi értékekBudapesti túrákgyalogtúrakilátó+
Kerékpáros városnézés Budapesten
Tekerd körbe a fővárosunkat, és látogasd meg kerékpárral a leghíresebb látnivalókat a város különböző részein!
KörtúraBudapestkerékpáros túraBudapesti túrák+
Különleges panoráma a Csattantyú-hegyről
Csattantyú-hegy érintetlen természeti értékei lenyűgöző panorámával.
Kulturális/történelmi értékekturistaházgyalogtúraTúrakirándulásKörtúraKirándulások 15 km alattSzép kilátás+
Két vár meghódítása – Történelmi és borvidéki kerékpártúra a Zemplénben
Útvonal: Boldogkőváralja-Fony-Regéc-Háromhuta-Erdőhorváti-Tolcsva-Vámosújfalu A túra közepesen nehéz emelkedőket tartogat, a regéci várhoz pedig nem aszfaltozott úton kell feltekernünk, cserébe a Zemplén...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
Zemplén változatos tájain, úton a Nagy Péter mennykőre
Olyan körtúra, melyben pazar panorámával fűszerezett természeti kincsekkel lehet találkozni, amely része az Országos Kéktúrának is.
Kulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraKörtúraSzép kilátás+
Pilisi pálos kolostortúra
Útvonal: Dömös, prépostsági altemplom–Szakó-nyereg (Téry-úton) –Hoffmann-vadászház– Pilisszentlélek, pálos kolostor –Pilis-nyereg–Klastrompuszta–Pilisszentkereszt, cisztercita kolostor –Dobogókő Első látványosságunk Dömösön fogad, a Prépostsági Altemplom,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Borvidéki túra
A Csókakői vártól induló túránkon bájos tisztásokon és háborítatlan bükkösökön keresztül jutsz el a móri borvidékre.
Kulturális/történelmi értékekEgyirányú túraTúraKirándulások 15 km alattSzép kilátás+
Mátraházai körtúra
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
Szép kilátásKörtúra+
Szent László örökségtúra
A Szent László-örökségtúra a legnépszerűbb örökségtúra-útvonalunk, melyen a Felső-Tisza-vidék kevéssé ismert nyugati felének felfedezésére indulhatsz.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKözépkori templomok+
Nagy-Gerecse körtúra
Varázslatos erdei tájon vezet át ez a szintemelkedésben bővelkedő túra.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekTúraKirándulások 15 km alatt+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúra+