Skip to main content

800 év plusz a pápaiaknak

800 év plusz a pápaiaknak

„Kutatások szerint heti két és fél óra mozgás 4 évvel hosszabbítja meg a várható élettartamot.” – mondta ezt Révész Máriusz a pápai futókör átadásán. – Amennyiben az új futópályának köszönhetően kétszázan húznak sportcipőt és kezdenek el rendszeresen kocogni az új pályán, az 800 évet jelenthet a pápaiaknak.

Pápa Város Önkormányzata és a Pápai Futók csoportja július 4-én avatta fel a város legújabb sportlétesítményét, a Külső-Várkerti Futópályát, mely az Aktív Magyarország Program részeként valósult meg.

Pápa Város Önkormányzata 2019-ben sikeres pályázatot nyújtott be az Országos Futópálya-építési Program felhívására 1 kilométernél hosszabb természeti környezetben kialakított futópálya építésre. A program a pálya kialakítási költségeinek 50 százalékát biztosította, ez 46.280.000 forint támogatást jelentett. Az önkormányzat ugyanilyen mértékű önrészt vállalt a beruházás megvalósításához, melyet néhány kisebb kiegészítő elemmel egészített ki, így a projekt teljes költsége 96.106.142 forint. A munkálatok ez év április közepén kezdődtek meg, július 4-én pedig hivatalosan is birtokba vehették a létesítményt a sportolni vágyók.

A beruházás keretében 1030 méter hosszú, 1,2 méter széles futókör épült a Vajda Péter lakótelep mögötti zöldövezetben, mely hamarosan további szabadidős és sportcélú beruházások helyszíne is lesz. A futópálya terveit a Global-Terv Kft. készítette, a pálya kivitelezője a Bótakő Kft. volt.

A pálya két futókört tartalmaz: a nagykör hossza 978 méter, a kiskör hossza 656 méter.  Az építés során a szegéllyel határolt nyomvonalat geotextíliával fedték be, erre került a 27 cm vastagságú durva- és finom murva réteg, melyet 6,5 cm vastagságú, kétrétegű aszfalt zár le. A pályatestet kétrétegű gumiburkolat (1,5 cm EPDM) fedi, mely a Nemzetközi Atlétikai Szövetség előírásainak megfelelő kopásállóságú, továbbá ellenáll a napsugárzás és a UV károsító hatásainak.

Az avatón a Pápai Futók csoportjának tagjai Legyen a futás ünnep! feliratú trikóban vettek részt, ezzel is jelezve, hogy számukra ünnep a pálya átadása. Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos az átadón hangsúlyozta, az egészséges és aktív életmódnak általános mintává kell válnia Magyarországon, teljes életmódváltásra van szükség, ahhoz pedig, hogy ezt elérjük, ilyen futópályákra, ilyen lehetőségekre van szükség. Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda ezért írt ki 50 százalék támogatású pályázatot a városok számára futókörök építésére. A kormánybiztos gratulált Pápa városának a pályázaton való sikeres szereplésért és a futókör megépítésért, úgy fogalmazott, az ország egyik legszebb futópályája készült el. Az Aktív Magyarország Programban tizenhét futókör épül, emellett huszonnyolc bringapark és tíz görpark felépítését támogatták, ez pedig több tízezer évet jelent a magyaroknak. A kormánybiztos reményét fejezte ki, hogy minél több pápai fogja rendszeresen használni a létesítményt.

Dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő köszöntőjében arról szólt, ma már a pápaiak körében a legnépszerűbb sport a futás. Emlékeztetett híres régi pápai atlétikaedzőkre – Varjas Zsigmondra és Kis Károlyra -, akik örömmel fogadták volna, ha ilyen pályája lett volna a városnak. Köszönetet mondott a kormánynak a pályázati lehetőségért és arra biztatta a pápaiakat, használják az új pályát minél többen, minél többször.

Dr. Áldozó Tamás, Pápa város polgármestere – aki maga is rendszeresen  fut – beszédében köszönetet mondott a Pápai Futók csoportjának, akik nagy lelkesedéssel szervezték a pályaavatót. Megemlítette, a városnak ezen a részén a közeljövőben további fejlesztések zajlanak 600 millió forint értékben, így jövő év végére még szebbé, rendezettebbé válik a Külső-Várkert.

A köszöntőket követően Györkös Virág, a pápaiak BSI futónagykövete az alkalomra készített trikóval lepte meg a kormánybiztost, aki az országgyűlési képviselővel, a város polgármesterével és a futókkal közösen tette meg az első köröket az új pályán.

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds