Idén is sok turistaház újult meg országszerte, így a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program során összesen megújult turistaházak száma elérte a százat. Nézzük, melyek voltak az idei év legkiemelkedőbb turistaszállás fejlesztései.
Turistakomplexumok
Két nagy turistaház komplexum is elkészült az évben. A Zemplén szívében, a Pálházi Állami Erdei Vasút Rostalló állomásához közel jött létre a térség legfejlettebb turistaháza, a Rostallói Ökotudatos Nevelési Központ. A Karancs-Medves vidék csodálatos természeti környezetében, a somoskői vártól 400 méterre, a Medves-fennsík peremén pedig megnyitotta kapuit a Somoskői Kirándulóközpont.
Tanulás az erdőben
Az erdei szálláshelyek nemcsak a természetjáróknak szolgálhatnak pihenőhelyként, hanem a természet szeretetét, a természetvédelem fontosságát is közvetíthetik, erdei ismereteket adhatnak át. Ezeket a célokat szolgálja az idén átadott erdei iskolaként, oktatási központként is funkcionáló négy turistaszállás. Erdei iskolai foglalkozásokon vehetnek részt a Rostallói Ökotudatos Nevelési Központ, Ravazdi Erdészeti Erdei Iskola, a Csapody István Természetiskola és a Fekete Gólya Oktatási Központ és Bakancsszállás látogatói is.
Korábban határt védtek, most gyerekeket tanítanak a frissen átadott turistaházban
Modern turistaházak az Országos Kékkörön
Összesen 6 turistaház újult meg az Országos Kékkör vonalán. Ha a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrán haladsz, a Zselicben a Meteor kulcsosház, a Mecsekben pedig a Gyopár kulcsosház és a Kelet-Mecsek Turistacentrum is modern körülményeket kínál. Az Országos Kéktúrán is még több korszerű szálláshely közül választhatsz. A Mátrában az Ágasvári Turistaház, a Putnoki-dombságban a Pohánka Vendégház, a Vértesben a Gróf Esterházy Móric Ökoturisztikai Központ és Turistaház a Cserhátban pedig a Szent György Zarándokszállás vár.
A Pohánka vendégházzal új szálláslehetőség nyílik a kéktúrázók számára
Éjszaka az arborétumban
Szálltál már meg füvészkertben? Agostyáni Arborétum a Gerecse egyik páratlan szépségű helyén, a Bocsájtó-völgyében, Tatától néhány kilométerre, Budapesttől pedig alig egy órára található. Itt helyezkedik el hangulatosan felújított Agostyáni Arborétumi Kulcsosház.
Megújult kulcsosház várja a turistákat a Gerecse füvészkertjében
Zarándokszállások
Négy felújított épülettel bővült az ország zarándokház hálózata is. A Szent Jakab zarándokút Tihany-Pannonhalma szakaszán három megújult szállás is várja a zarándokokat. Az önkormányzat raktárhelyiségéből alakították ki a Szent Mihály-völgyi Zarándokházat Városlődön, egykori parasztgazdaság területén hozták létre az Üröm Porta pihenőhelyet Pannonhalmán, a Tihanyi Bencés Apátság pedig vadonatúj zarándokszállást alakított ki Aszófőn. A Cserhát lankái közt elhelyezkedő Romhányban az egyházközség kántorlakásából alakították ki a térségben hiánypótló Szent György Zarándokszállást.
Az év turistaháza 2021
2021-ben második alkalommal szerveztük meg az Év Turistaháza szavazást, ahol szoros versenyben az Országos Kéktúra útvonalán fekvő Szelcepuszta turistaszálló nyerte el az Év Turistaháza címet a nagyközönségtől 1139 szavazattal.
A Bölömbika-kilátó és a Szelcepuszta turistaszálló lett az év kedvence
További blogposztjaink
Töltődj fel élményekkel a Bakonyban, a szurdokok és a betyárok földjén! – Bakancslista
Bakancslistás túratippek a Bakonyban.
Melyik az ország legizgalmasabb kilátója? És legkényelmesebb turistaháza? Szavazz te is!
Idén is keressünk az Év Kilátóját és az Év Turistaházát. Elindult a közönségszavazás. Neked melyik a kedvenced?
Szuper túrák, ízletes borok és lenyűgöző tanúhegyek várnak a Balaton-felvidéken
A Balaton északi partján bőven jut élmény és látnivaló egy-egy bortúra alkalmával!
Kalandozz Erdőország vadonjában a csillagok útján! – E-bike túrák a Zselicben
Kalandra fel, és éld át a Zselic varázsát vezetett e-bike túráink egyikén!
Nézz szét túráink között!
Két keréken az Alföld legpompásabb kastélyától a végtelen rónákig
Kulturális és természeti értékeket egyaránt megcsodálhatsz ezen a rövid kiránduláson. A Weckheim-kastély főúri pompája és a Kígyósi-puszta egyaránt lenyűgöző.
Fedezd fel Tapolcát!
Kerékpártúránkon bejárhatod a tapolcai Malom-tó környékét, elkerekezhetsz a magyar Stonehenge-ként is ismert Haláp-hegyre, amit panorámája, kőszobrai és tanösvénye kötelező programmá...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúra+
Kalandos pápaszem – 9. Alpannonia® light körtúra
Nem kör-, hanem tulajdonképpen pápaszemalakú túra kanyarog a barátságos Kőszegdoroszló környékén, kényelmes terepviszonyokkal. Az apró falu patakjának csobogása és virágai...
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátTúraLátnivalók Magyarországon+
Budapest–Balaton kerékpárút – 2 napos kerékpártúra leírás térképpel
A fővárosból eljutni a „magyar tengerre” két keréken nem kispályás kaland. Ha országraszóló bringatúrát szeretnél, egészítsd ki a Balatonkörrel!
Család-és gyerekbarátKerékpárútEgyirányú túraVonaltúraKerékpártúra+
Panorámatúra a Cserhát tetején
A bányáktól sebzett sasbérc, a Naszály meghódítása ugyan nem könnyű túra, de kihagyhatatlan!
Család-és gyerekbarátgyalogtúraTúratanösvényvárKörtúraSzép kilátás+
Bepillantás az Alföldi Kéktúra világába
Szarvasról induló túránk természeti és történelni adottságokban egyaránt bővelkedik. Bakancsot fel, irány az Alföld!
Család-és gyerekbarátgyalogtúratanösvényTúra+
A Bódvától a pálosok szár-hegyi kolostoráig
Ezen a túrán elkirándulhatsz a majdnem 700 éves szár-hegyi kolostor romjaihoz, útba ejtve látványos kilátópontokat.
Az Aggteleki Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Középkori hangulatban Vértesszentkereszten
Ez a különleges túra szuper program lehet a gyerekek és a kezdő túrázók számára is. Szinte végig sík terepen halad,...
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágTúra+
Keresztül a „világ közepén”
Réten legelő szarvasmarhák mellett, erdőkkel körülölelt tájak, hangosan kuruttyoló békák és csokimanufaktúra. ?
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Vasfüggöny-kör
A túra során felfedezheted a Fertő táj különleges atmoszféráját.
Szép kilátásKerékpártúraKörtúra+
Velencei-tó kör két keréken
A Velencei-tó sokak első tókerülése. Nincs sok emelkedő, viszont annál több látványosság. A nádasok madárlakossága is lenyűgöző.
Család-és gyerekbaráttóKörtúraSzép kilátás+
Két keréken a Fertő-parton
A túra során felfedezheted a Fertő táj különleges atmoszféráját.
KerékpártúraA Fertő-Hanság Nemzeti Park ajánlásávalKörtúraSzép kilátás+
Bánkúti körtúra
Fedezd fel a Bükk egyik legmagasabb csúcsát, a 956 méteres Bálványt!
KörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességek+
Séta a Péteri-tavi Vöcsök tanösvényen és a Pusztaszeri Hétvezér emlékműnél
A 3500 méter hosszú, hurokszerű útvonal tíz információs pontban mutatja be a környék sokszínű élővilágát.
Család-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattA Kiskunsági Nemzeti Park ajánlásávalKörtúra+
Bakonybél-Hubertlaki-tó
Tekeregj át a Bakony vadregényes erdeiben Bakonybélnél, és nézd meg a híres Hubertlaki-tavat is!
TúraLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraBarlang+
Nagy-Gerecse körtúra
Varázslatos erdei tájon vezet át ez a szintemelkedésben bővelkedő túra.
TúraKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Sólymok bércein kisvasúttal
A Zemplén egyik igazi hegyi panorámáját tapasztalhatod meg, ha kisvasúttal elutazol Pálházára. A túra során izgalmas erdőn haladsz át, hogy...
Túrakisvasútkisvasút túraKörtúraCsalád-és gyerekbarátgyalogtúra+
Beregi körtúra
A túraútvonal szinte végig forgalomtól elválasztott, kitáblázott nyomvonalon halad, hangulatos falvakat, látványos örökséghelyszíneket érint.
KörtúraKulturális/történelmi értékekKözépkori templomok+
Bakonyi mindent bele – erdők, vár, szurdokok
Tedd próbára magad és adj bele mindent a Bakonyban- tegyél szert számos élményre a várak, erdők és szurdokok világában, és...
Túravia ferratavárLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Körtúra a tarcali bányatónál
Elzarándokolunk a tokaji borvidék legmonumentálisabb látványosságához és gyönyörködhetünk egy különleges bányató türkizkék vizében.
Szép kilátásAz Aggteleki Nemzeti Park ajánlásávaltóKirándulások 10 km alatt+
Vendvidéki zsidai bolyongás
Igazi erdei élménytúra, ahol végtelennek tűnő erdők, vadregényes patakok, gyönyörű rétek és kis tisztások váltják egymást.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKörtúra+
Élmény kerékpártúra az Őrségben (Őrség 4)
Az Őrség kitáblázott kerékpáros útvonalai közül az Őrség 4 a leghosszabb és talán az egyik legérdekesebb is, érdemes egy teljes...
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
A Deseda-tó megkerülése
Tekerj körbe a 2022-es Év Kerékpárútján a Deseda-tó körül, és látogass el Kaposvárhoz ahol számtalan érdekes látványosság vár!
KörtúraKulturális/történelmi értékekKerékpárútTúrakerékpárkerékpáros túra+
A Wenckheim-kastély és a Kígyósi tanösvény titkai
Kulturális és természeti értékeket egyaránt megcsodálhatsz ezen a rövid kiránduláson. A Weckheim-kastély főúri pompája és a Kígyósi-puszta egyaránt lenyűgöző.
gyalogtúraKirándulások 10 km alattTúratanösvényCsalád-és gyerekbarát+
Kerékpáros városnézés Budapesten
Tekerd körbe a fővárosunkat, és látogasd meg kerékpárral a leghíresebb látnivalókat a város különböző részein!
KörtúraBudapestkerékpáros túraBudapesti túrák+
Kőszegi esszencia – 1. Alpannonia® light körtúra
Látnivalókban és ismeretben is gazdagodhatsz ezen a túrán, amely az igen impozáns kinézetű Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont interaktív kiállításával kezdődik.
Látnivalók MagyarországonKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágTúratanösvény+
Szentendrei kiruccanás a fővárosból
Ha szeretnél egy kicsit kikacsintani Budapestről egy kis természetközeli tekerésre, akkor Szentendre a neked való célpont. Jól kiépített, biztonságosan tekerhető...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
A természet ölelésében Vasváron
Látogass el Vasvár természetközeli területére, és fedezd fel a környező tájakat ezzel a nyugalmas túraútvonallal!
gyalogtúraTúraKözépkori templomokKörtúraKirándulások 15 km alattSzép kilátásLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
A madárvilág nyomában kerékpárral a Fertő tó környékén
A hatalmas Fertő-tó partján nagyon különleges vidéken járunk. Ez a madárvilág és nádasok birodalma, ahol sokkal közelebb kerülhetünk a természethez,...
KörtúraKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekKülönleges élővilágKerékpártúra+
Rövid, de meredek – a Visegrádi-hegység ikonikus panorámái
Ki ne látta volna hazánk egyik legszebb panorámáját akár fényképen, természetfilmben, webkamerán vagy személyesen? A Dunakanyarra nyíló hihetetlen kilátás miatt...
Földtani érdekességekkilátóKörtúraSzép kilátás+